Az egyik kedvenc toposzom harcművészeti filmekben, amikor a főhős és az antagonista is teljesen más, de markáns, felismerhető harci stílust képviselnek, így csapnak össze, mindvégig hűen a saját képességeikhez és a választott forma szabályrendszereihez. Szeretem még a barátságos harcokat is, a nakama-koncepciót, a shounen-struktúrát, a JRPG-s világmegmentés felé vezető utat, a folyamatos belső kétkedést és… Folytasd az olvasást
Baltás gyilkos sorra szeleteli egy észak-kaliforniai kisváros asszonylakosságát. S hogy ki a gyanúsított? Mindenki! Főhősünk, a geek Gerald számítógépének segítségével igyekszik a gyilkosról összegyűjtött adatokat kielemezni (ez a nyolcvanas években még coolnak számított), és közben beleszerelmesedik a széplány Lilianbe, aki nyári szünetét arra használja, hogy kisegítsen apja vendéglőjében. Geraldnak feltűnik, hogy az őrült Lilien ismerőseit… Folytasd az olvasást
Az van, hogy a Dragon Quest XI S csak azért nem lehet nálam az év játéka, mert már 2018-ban is az volt. Ez a gond a videojátékokkal, annyiféle verzióban csapkodják az ember után, hogy gyakran lekövetni is lehetetlen, de a Dragon Quest XI az a cím, amelynek minden új kiadására szívesen rácsúszok, pedig az elmúlt… Folytasd az olvasást
Ha 15 évvel ezelőtt kerül adásba, ez az évad beszakítja a képernyőt. És nem csupán azért, mert a megformáltsága minden ponton felveszi a versenyt a mozifilmekével (ilyen sorozatból azért ma már nem kevés van), hanem mert a(z amerikai, független, érvényes) mozifilmek krémjével is állja az összehasonlítást. Állja? Számos szempontból maga mögé is utasítja őket, miközben… Folytasd az olvasást
Előbb-utóbb minden filmes szubzsáner eléri a maga telítettségi szintjét, amikor már nem lehet csak ugyanazokat a történeti és stiláris elemeket egymásra pakolni és variálni. De ahhoz felettébb nagy bravúr kell, hogy a kreativitás megrekedt folyóját újra megnyissa a vállalkozó szellemű alkotó, kiváltképp ha az a bizonyos szóban forgó alműfaj már inkább a nyílt paródiából és… Folytasd az olvasást
Terjed Twitteren ez a kis geg, hogy „tíz dolog, amit Miles Morales tud, de Peter Parker nem”, és akkor (dobpergés) 1. – Megölelni a szüleit, bumm, sírós meg röhögős emoji százával. Szóval a Pókember-képességek ide vagy oda, Miles Morales egy egészen másfajta karakter, mint Peter Parker, és végre az Insomniac játékában ezt át is élhetjük,… Folytasd az olvasást
Van Stephen Kingnek egy remek szokása, hogy néha nem nyolcszáz oldalas regényeket ír, hanem mondjuk kétszáz oldalban lerendezi a dolgot, de ilyenkor sem rohan a kiadóhoz, hanem megvárja, amíg összegyűlik négy, nehogy már olyan könyvet adjon ki, amitől nem szakad le az ember keze. Ráadásul elég tisztességes időközönként jönnek ki ezek a négy kisregényes gyűjtései,… Folytasd az olvasást
Az Immortals – Fenyx Rising (eredetileg Gods and Monsters volt a címe, csak épp a Monster energiaital gyártói perrel fenyegették meg a Ubisoftot, akik erre, farkukat-nyakukat behúzva adtak a játéknak egy új, rettenetes címet) a Nintendo 2017-es majdnem-remekművének, a Zelda: Breath of the Wild-nak a pofátlan esztétikai és játék-mechanikai koppintása. Na most ha ez nem… Folytasd az olvasást
Louis Malle kétségkívül jelentékeny filmrendező volt, az ütemérzékén azonban igazán csiszolhatott volna még egy kicsit. Ha ugyanis első filmjével, a Felvonó a vérpadra című nagyszerű bűnügyi drámával nem 1958-ban lép a színre, hanem vár ezzel úgy két-három évet, akkor már vidáman szörfözhetett volna ő is a francia újhullám fodrain, és talán nem takarta ki volna… Folytasd az olvasást
Manapság egyre nehezebb újat mutatni vagy lenyűgözni a közönséget. Az elmúlt két évtized egyre gyorsuló világa, az internet információözöne eltompította érzékszerveinket, semmi se sokkol, semmi se okoz meglepetést, mindent láttunk, mindent hallottunk. De aztán néha-néha mégis előbukkan valami a mélységből, ami annyira elborult, józan észnek ellent mondó, hogy attól áll leesik, ész megfagy és csak… Folytasd az olvasást