John McTiernan-életmű #2: A ragadozó

Film

John McTiernan-életmű #2: A ragadozó

A Ragadozó legnépszerűbb pillanata egy mennydörgő pacsi. Arnold Schwarzenegger és Carl Weathers viszontlátása annyira időtállónak bizonyult, hogy húsz évvel a film bemutatója után a YouTube-on, harminccal meg Twitteren mémesültek a szkanderbajnokok dagadó bicepszei. Ebben a képben sűrűsödik össze az a film, amire gyerekkorunkból rajongva emlékszünk: a legmenőbb muszklimenek élet-halál harca a (szinte) legyőzhetetlen vadásszal, a csapat, ahol nincs idő vérezni, és még a rádiós nörd is szexista tulok (2020-ból nézve: korrekt jellemrajz), a foghegyről odavetett egysorosok, a spórolást hírből sem ismerő pirotechnika, a Schwarzi.

John McTiernan 1987-es kasszasikere tehát maga a celluloidra fröccsentett tesztoszteron, az a kommandós film, ami kenterbe veri az összes többi kommandós filmet a Delta Kommandótól a, nos, Kommandóig. (Kommandó.) És az is. Jó, hogy, ezért imádjuk. De nem ezért nagyszerű film. Hajlamosak vagyunk ugyanis elfelejteni, hogy a macsóink mennyire be vannak szarva.

Az elején persze még nem, ott a hegyomlásszerű félistenek valóban a 80-as évek rah-rah amerikai melldöngetésének kigyúrt esszenciáiként lépnek ki a helikopterből. Mondhatnánk, hogy túlzás, hogy mind egy szálig izompacsirták: oké, hogy az Alien találkozik Rambóval premisszából indul ki a forgatókönyv, de A bolygó neve: Halálban a puhatestű Paul Reiser képviselte a katonákat átbaszó háttérhatalmat (mindegy, hogy a kormány-e, a CIA vagy a Weyland-Yutani), itt a kétszínű, megbízhatatlan volt havert is Apollo Creed testesíti meg. 

A casting azonban nemcsak azért pazar, mert mind egy szálig emlékezetes figurák a vásznon és azon kívül is – Jesse Ventura pankrátorból lett kormányzó, Sonny Landham veteránból pornósztár, és olyan közveszélyes volt, hogy testőrt kellett fogadni mellé, hogy megvédjen tőle másokat. Éreznünk kell, hogy nincs még egy ilyen hipermaszkulin G.I. Joe csapat a földkerekségen, akkora tűzerővel és vérszomjjal, hogy minden red state patrióta üvöltve lobogtatja meg a csillagos-sávost a tévé előtt. Mert aztán McTiernan kezelésbe veszi őket.

A predátor nincs tekintettel arra, hogy Dutchék mekkora faszagyereknek képzelik magukat, vagy hogy milyen olajozott profizmussal kaszálják le a gerillákat. Játszi könnyedséggel szedi le egyesével a csapatot. Blainnek tényleg nincs ideje vérezni: bumm, egy lövés, vége. Ennyi. A kommandósok összeomlanak: végtelenül szánalmas és szomorú, ahogy perceken keresztül szaggatják golyózáporral a dzsungelt, benne van az amerikai fegyverfétis teljes üressége. A film aláássa az összes hősies klisét, miközben nem felejti el szórakoztatni sem a nézőt: Billy – full „misztikus indián” sztereotípia – egy szál késsel áll ki a fahídon a ragadozó ellen, de alig két másodperc múlva már a sikolyát halljuk, szó sem volt percekig tartó, heroikus tusáról. A legjobb barátját gyászoló Mac (Bill Duke legendás) pedig a közelébe sem jut a bosszúnak.

Sokan leírták már, hogy a Ragadozó a vietnami háború allegóriája, vagy tágabban értelmezve bármely huszadik századi katonai akcióé, amit az USA felsőbbrendűségében bízva indított el. Hasonlóképp szedi le a szenteltvizet a 80-as évek amerikai akciófilmes étoszáról, méghozzá úgy, hogy mindeközben meg is teremti az alműfaj mintapéldáját. „Mind itt fogunk meghalni” – jövendöli vészjóslóan Billy, de McTiernan – és a forgatókönyvíró Thomas-tesók – tudják, hogy ezt az ígéretet nem szabad beváltani, mert a nihilizmus nem vonzza a nézők tömegeit. (Lásd, A dolog.) Megadják a diadalt Schwarzinak, a hollywoodi megasztárnak, de csak épp hogy, hajszál híján; fölényes győzelmi póz helyett megtört tekintettel búcsúzunk Dutchtól.

Még hosszú bekezdéseken át lehetne taglalni a film keletkezéstörténetét, viszontagságos forgatását, Stan Winston analóg jelmezét és a digitális trükkök korai betüremkedését. Vagy hogy McTiernan milyen gyönyörű képekkel dolgozik: bombaerős praktikus effekt Bill Duke sötétben gyöngyöző arca, amikor pedig Schwarzi a fáklyával először engedi el csatakiáltását, azon a snitten a dzsungel mitikus léptéket ölt. De a legfontosabb az az utolsó tekintet, meg a páni félelem és zavarodottság a kommandósok arcán, miután megtapasztalják a láthatatlan ellenség erejét. Az alfahím esendő. A következő lépés pedig már műfajtörténeti fordulópont.

Olvasd tovább
Kattints ide a kommentekhez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Még több Film

Vissza