Noha kétségkívül a Walking Deadben bejárt világ vagy a Game of Thrones emberképe sem volt egy fáklyás menet, napjaink közeli háborúval és szinte óráról órára bővülő, egyre inkább megoldhatatlanná terebélyesedő krízislistával elkomorított közhangulatát semmi sem vetítette előre oly precízen és kérlelhetetlenül a mozgóképek közül, mint a Brexitet megelőző időszak brit tévésorozatai. Legyen szó akár a… Folytasd az olvasást
Freddie’s dead… – énekelte a 70-es években Curtis Mayfield a korszak egyik blaxploitation-klasszikusában, a Super Flyban. A 80-as évek közepén, Freddy Krueger regnálása idején ilyesmit azonban már nem lehetett volna komoly ábrázattal eldúdolni a mozik környékén: a slasher áttörése után igen hamar beindult a horrorfilmek ész nélküli sorozatosítása, amely gyakorlat már csak a főmumusok elpusztíthatatlanná… Folytasd az olvasást
Nincs ezen mit szépíteni: ha egy-két kivételt tudunk is említeni a műfaj nagy korszakából (mindenekelőtt a Johnny Guitart, illetve kisebb fenntartásokkal a The Furiest, a Negyven fegyvert vagy a Hannie Cauldert), a nőket mint aktív, cselekményalakító, szükség esetén képességesen fegyvert is forgató erőket lényegében kihagyták a vadnyugat mozivászonra világított történetéből. Az utóbbi években-évtizedekben ugyan ebben… Folytasd az olvasást
Mindenki a végénél fog hozzá, mint A Birodalom visszavág, vagy, mondjuk, a Hetedik boncolásakor. Súlyos agyi homályállapotot kellene előidézni hozzá, hogy ezt érthetetlennek tartsuk, Frank Darabont 2007-es filmjének ultrakegyetlen, olajsötét (idáig rendben) és (innentől már nem annyira) siváran nihilista befejezéséről egy azonban biztosan nem állítható: hogy ne illeszkedne mintegy varrásmentesen az addig filmre vitt tartalmakhoz…. Folytasd az olvasást
A rossz horrorhoz vezető út nemes szándékokkal van kikövezve. A Halloween véget érben David Gordon Green például a felelősségteljes, szeriőz alkotó (& rendes ember) köpönyegét magára kanyarítva kétségkívül aktuális és lényeges dolgokról akart beszélni – majd ehhez az akarathoz varrta hozzá a nagykabátot. Nem az ismeretlent, nem a kimondhatatlant, nem a csupán szorongva megsejtettet kívánta… Folytasd az olvasást
Főszerepben Mimsy Farmer – és a türkizzöld színárnyalat. A digitális szürkeség búval bélelt korában szügyig járva ez utóbbi felettébb különösnek tűnhet, a 70-es évek olasz filmgyártásban azonban nem számított egyedi gyakorlatnak. Francesco Barilli filmje azonban ezzel, vagyis Dario Argento, Mario Bava, Sergio Martino és társaik korabeli műveivel együtt szemlélve is bízvást egyedinek tekinthető – már… Folytasd az olvasást
Noha a valóságos vadnyugat sem történelmi korszakként, sem sok fordulatot megélt földrajzi területként nem volt végtelen, regényekben és főleg filmekben megképezett mását sikerült a határtalanság érzetével felruházni. Ezzel együtt a western nagy korszaka (vagy inkább korszakainak sorozata) valahogy csak véget ért – vagy négy évtizede – a moziban. Vagy mégsem így történt volna? Elvégre a… Folytasd az olvasást
A nepotizmus a filmgyártásban olyan, mint egy lavórnyi rothadó meztelencsiga: nem ez jelenti a legégetőbb problémát, de azért elég undorító tud lenni, ha kellően közel kerül az arcunkhoz. Híres és/vagy gazdag, a filmiparhoz széles kapcsolati hálóval kapcsolódó szülők a többieknél nyolcezerszer több lehetőséggel induló gyermekei iránt csak a szellemileg erősen leárnyékolt emberek érezhetnek őszinte sajnálatot… Folytasd az olvasást
Vak embert és vakvezető német juhászt felléptetni egy mai horrorfilmben a vakmerőséggel (bocsánat) vagy inkább a hübrisszel határos bátorságot sugall. A fehér bot és a – később, mint a színdarabokban az asztalra fektetett lőfegyver, könnyen megjósolhatóan patakvért fakasztó – derék négylábú a beavatott nézőt egyből az olasz horror nagy korszakának utolsó fényes harmadába, egyenesen a… Folytasd az olvasást
Hosszú évekkel azelőtt, hogy vezető rendezői, Dario Argento, Lucio Fulci vagy Sergio Martino alkotói minőségükben megérkeztek volna Amerikába (amiben egyébként sajnos nem lett túl sok köszönet), az erőszakban dús olasz zsánerfilmezés egyik legpompázatosabb oldalhajtása, a giallo már megvásárolta úgymond a jegyét egy tengeren túlra tartó cirkálóra. Előbb a grindhouse-mozikba vergődtek el a bőrkesztyűkben, maszkokban, késelésekben… Folytasd az olvasást