A nepotizmus a filmgyártásban olyan, mint egy lavórnyi rothadó meztelencsiga: nem ez jelenti a legégetőbb problémát, de azért elég undorító tud lenni, ha kellően közel kerül az arcunkhoz. Híres és/vagy gazdag, a filmiparhoz széles kapcsolati hálóval kapcsolódó szülők a többieknél nyolcezerszer több lehetőséggel induló gyermekei iránt csak a szellemileg erősen leárnyékolt emberek érezhetnek őszinte sajnálatot… Folytasd az olvasást
Minden évtizednek megvan a klasszikusa, kiszelektált szemete és azok az apróbb, de fényesen csillogó gyöngyszemei, amiket sokáig csak egy rakás fanatikus őrizgetett mélyen a szívében. Amit manapság hiányolok, az a bátorság, az ismeretlen vízre való kievezés, amikor nem lehet a bevált algoritmusokra, sémákra, felvásárolt IP-ra hagyatkozni. A „próbáljuk ki, és lesz, ami lesz” mentalitást. Nemcsak… Folytasd az olvasást
Wesley Craven halott. Azután halt meg, hogy karrierje során, évtizedenként legalább egyszer megreformálta a horrort. Persze voltak hullámvölgyei is szép számmal, ki ne emlékezne például a politikailag überkorrekt People Under the Stairs-re (1991), amelyben a fehér filmes másfél óra alatt véget vetett a rasszizmusnak. Az ilyesmit nem szabad elsietni. Karrierjének elején meg főleg volt még… Folytasd az olvasást
Vak embert és vakvezető német juhászt felléptetni egy mai horrorfilmben a vakmerőséggel (bocsánat) vagy inkább a hübrisszel határos bátorságot sugall. A fehér bot és a – később, mint a színdarabokban az asztalra fektetett lőfegyver, könnyen megjósolhatóan patakvért fakasztó – derék négylábú a beavatott nézőt egyből az olasz horror nagy korszakának utolsó fényes harmadába, egyenesen a… Folytasd az olvasást
A Vampire: The Masquerade szerepjáték-háttérvilág lényege tömören, hogy a vámpírok köztünk élnek, civilizáltak (már amelyik), saját politikai viszályaik és érdekcsoportjaik vannak, egymás ellen szövetkeznek, de mindig a sötétben. A „Maszkabált”, a legelemibb törvényt mindig be kell tartani: halandó emberek előtt senki nem fedheti fel magát. Irtó nehéz ez, mert bizonyos időközönként az álarcnak le kell… Folytasd az olvasást
Hosszú évekkel azelőtt, hogy vezető rendezői, Dario Argento, Lucio Fulci vagy Sergio Martino alkotói minőségükben megérkeztek volna Amerikába (amiben egyébként sajnos nem lett túl sok köszönet), az erőszakban dús olasz zsánerfilmezés egyik legpompázatosabb oldalhajtása, a giallo már megvásárolta úgymond a jegyét egy tengeren túlra tartó cirkálóra. Előbb a grindhouse-mozikba vergődtek el a bőrkesztyűkben, maszkokban, késelésekben… Folytasd az olvasást
Nyolcvankettőre a slasher már áthaladt a műfaji zenitjén. A mainstreamből meg végképp elkezdtek kikopni, aminek az lett az eredménye, hogy készítőik hirtelen nagy adag kísérletezési szabadságnak kerültek birtokába. Az Alone in the Dark is valami ilyesmi, a szokásos slasherkliséktől igyekszik elhatárolódni. Kezdő helyszíne egy elit diliház, ahol az ápoltakat “utazóknak” hívják, bentlakásukat pedig “vakációként” jellemzik…. Folytasd az olvasást
Azt hiszem, a Ghostwire: Tokyo előzetesei félrevezetőek voltak. A The Evil Within széria két része után a Tango Gameworks egy belső nézetes horror-akciójátékot jelentett be – az első, többnyire élőszereplős trailert még Nakamura Ikumi mutatta be a 2019-es E3-on, legendás fellépése óta sajnálatos módon már nincs a cégnél. Aztán a 2020-as PlayStation 5-felfedésnél jött a… Folytasd az olvasást
Retrospektív cikksorozatunk főhőse Stephen King, ugyanazt a ying-yang dualitást élte meg a 80-as években, mint a popkultúra megannyi sztárja: Szakmailag sikert, sikerre halmozott, ekkor írta legjobb könyveinek nagyját, munkáit pedig olyan nagyszerű filmesek vitték a vászonra, mint Kubrick, Carpenter vagy Cronenberg. A csillogó karrier mögött közben végig ott lappangott egyre durvábban elhatalmasodó alkohol- és drogfüggősége,… Folytasd az olvasást
Az X-Tróval a mai napig nem tud sem a kritika, sem a közönség mit kezdeni. Maradandó hírhedtségét be lehet tudni annak, hogy a nyolcvanas évek elején felvésték a Video Nasty listára, a brit erkölcscsőszök hisztérikus borszorkány-üldözését, akarom mondani horrorfilm-üldözését hivatalos keretek közé foglaló pellengér-dokumentumra, amely azon kívül, hogy az ínyenceket a helyes irányba terelte, sok… Folytasd az olvasást