Megnyugvás se fent, se lent: X-Tro

Film

Megnyugvás se fent, se lent: X-Tro

Az X-Tróval a mai napig nem tud sem a kritika, sem a közönség mit kezdeni. Maradandó hírhedtségét be lehet tudni annak, hogy a nyolcvanas évek elején felvésték a Video Nasty listára, a brit erkölcscsőszök hisztérikus borszorkány-üldözését, akarom mondani horrorfilm-üldözését hivatalos keretek közé foglaló pellengér-dokumentumra, amely azon kívül, hogy az ínyenceket a helyes irányba terelte, sok más szarra nem volt jó.

Az X-Tro a kevés brit filmek egyike a Video Nastyk között. Hangulatának, témáinak és megoldásainak azonban nincsen igazán elődje a brit filmgyártásban, amely a nyolcvanas évek elején igyekezett megszabadulni a korábbi harminc-negyven év béklyónak tekintett műfajifilmes hatásától. Az alkotói ellenpólus, a kitchen sink realizmusa szintén kezdett kimenni a divatból, az évtizedet ezért a briteknél a tematikai és formai útkeresés kettősének egzaltált hangulata itatta át. Ami egyben azt is jelentette, hogy ha valaki valami eredetit akart letenni az asztalra, erre ideálisabb időpontot nem is választhatott volna, pl. Neil Jordan sajátos, a mítikust a realistával keverő stílusa is ekkor bimbózott ki.

Az X-Tro rendezője, Harry Bromley Davenport hasonlóval próbálkozott, két lábbal taposott a szürrealitás gázpedáljára, miközben a nyolcvanas évek elejének kedvenc műfaji autópályáján, a scifi-horror highwayen robogott. A film bizarr elegye a személyes traumák feldolgozása iránti igénynek és a zsánerkihívásoknak való megfelelési vágynak. Persze ez a legtöbb, valamirevaló horrorfilmről elmondható, és az X-Tro közéjük tartozik: ha engeded, hogy sajátos álomlogikája magával ragadjon, rendkívül alacsony költségvetéséből eredően nyikorgó felépítésű, de eredeti, emlékezetes, élménnyel fog megajándékozni.

Az X-Tróban álom és valóság között nehéz dönteni, mint ahogy a nappalból is csettintésre lesz éjszaka: a kis Tony apját is a pillanat alatt leszálló éjjelben rabolják el az idegen lények, legalább is Tony tudatában apja eltűnéséről ez a rémálom scenario él. Az anyja szerint az igazság ennél sokkal banálisabb: apu egyszerűen lelépett, és Tony ezzel a fantasztikus vízióval igyekszik behelyettesíteni a feldolgozhatatlant. Na de ha tényleg így van, ha apu tényleg csupán egy másik szoknya miatt dobbantott, akkor miért van az, hogy egy brit tanyán aput felnőtt ember formájában, 35 éves újszülöttként világra hozza egy asszony, röviddel azután, hogy a nőt egy idegen lény megerőszakolja? Olvasd újra a mondatot, hidd el, van értelme, és tényleg ez történik a filmben.

Kb. ez az a pont, ahol a néző feladja az X-Tróval szemben támasztott realitásigényét. Apu hasonlóképp enerváltan mossa le magáról a méhlepényt, majd azzal a határozott szándékkal, hogy újra belemásszon felesége és kisfia életébe, elindul a nagyvárosba. Vajon ez a személy, ez a betolakodó az eredeti apu, vagy egy idegen lények által készített biomásolat? Miféle ufo invázió az olyan, amely össz egy család mikrokozmoszának meghódítását tűzi ki célul?

A felesége (a legvadabb szerepekre is kapható Bernice Stegers) a férfi eltűnése óta eltelt három évben már új csávóra akadt, így apu felbukkanása enyhén szólva felborítja a hormonháztartását. A kis Tony meg aztán végképp képtelen feldolgozni, hogy apja visszafurakodott az életükbe, ráadásul a fater egy vadászó pedofil simulékony sármját hozza. A gyerek érzi, hogy akármi is lakozik apja testében, őt akarja magával vinni, és erre egyetlen pszichés válasszal képes reagálni: szabadjára engedi saját mentális képességét (ebben persze apu-ufo is segít neki), és életre kelt tárgyakat, játékokat, amelyek innentől a srác parancsait teljesítik…

Koherens egésszé ez az ötlethalmaz sosem válik, mert a forgatókönyv valóban csak ennyi, ötletek raktára. A rendezés nem képes dönteni aközött, hogy az elhagyás traumáját feldolgozni kívánó kísérleti-, vagy lépten-nyomon nyálkás gore effektekkel operáló zsánerfilm legyen-e a film. Szerencsére az utóbbi felé hajlik a keze. Ez nem feltétlenül probléma, sőt, ez a disszonancia teremti meg egyedi, bizarr, fekete szurokban caplató hangulatát, amiből aztán zavarba ejtő, már-már beteges, de az adott textusban nagyon is életképes ötletek tucatja nő ki. Ezekkel a néző csak azért nem tud túl sokat kezdeni, mert a forgatókönyv és a rendező nem bontja ki, csak szertedobálja őket. Mégis: a kiszámíthatatlanságnak, a zsigeri meghökkentésnek és annak a célnak, hogy szembe menjen az akkoriban divatos műfaji elvárásokkal, az E.T.-s cukorsablonokkal, a nyugati családideálnak mindent beáldozó gejjel – szóval ezeknek a mondhatom, művészi céloknak a határozott triója olyan filmet csinál az X-Tróból, amelyet – nem túlzás – sosem felejtesz el. A lezárás korhű módon nyitott és nihilista, hiszen lezárni a lezárhatatlant, szülők elvesztését, vagy éppenséggel a rajtuk keresztüli korrumpálódást feldogozni képtelenség.

Olvasd tovább

Még több Film

Vissza