Wesley Craven halott. Azután halt meg, hogy karrierje során, évtizedenként legalább egyszer megreformálta a horrort. Persze voltak hullámvölgyei is szép számmal, ki ne emlékezne például a politikailag überkorrekt People Under the Stairs-re (1991), amelyben a fehér filmes másfél óra alatt véget vetett a rasszizmusnak. Az ilyesmit nem szabad elsietni. Karrierjének elején meg főleg volt még spárga Wes levesében. Lehet hogy ez jezsuita neveltetésére vezethető vissza. Vagy a hippi haverjaira. Felejthetetlen, félmeztelen cameója Peter Locke korai pornójában, az It happened in Hollywood-ban (1973) eleve jó ízlésre vall. Locke volt a később a producere Craven szenzációs The Hills Have Eyes-ának (1977).
Egy másik pornós, Sean S. Cunningham, aki 1980-ban pénzverdét szül a Péntek 13-mal, a hetvenes évek elején Wes legjobb barátja volt, és “intellektuális filmet” szerettek volna csinálni. Ennek lett a Last House On the Left, Az utolsó ház balra a végeredménye. A film sztorijához Bergman Szűzforrásából (Jungfraukallen, 1959) merítettek, hektoliterszám.
Max Von Sydow helyett a bosszú fegyvere a konzervatív orvosdoktor Collingwood lesz, aki úgy próbál hippilányához érzelmileg közeledni, hogy békejelet formázó fityegőt ajándékoz neki. Középosztálybeli atyaként természetesen örök ártatlanságot feltételez leánygyermekének. Azonban Mari, mert így hívják, Phyllis nevű barátnőjével stikában a Bloodlust elnevezésű metálegyüttes koncertjére készül. A banda élő csirkéket mészárol le a színpadon. Biztos bécsi akcionisták. Egyszóval Mari és Phyllis ártatlanság szempontjából határeset.
Mikor füvet próbálnak a maguk tapasztalatlan tinimódján szerezni, foglyul ejti őket a lowlife-ok királya, David Hess meg a bandája. Hess egy olyan egyedi, megismételhetetlen, síkos-veszélyes karizmával rendelkező színész volt, amilyen talán sosem születik többet. Egy egyedi szörny, megjelenésében és viselkedésében egyaránt két lépésnyi visszatáncolásra késztető jelenség. A filmben Krugnak hívják, ő az első, Craven teremtette horrorbálvány, egy szadista gyilok- és nemierőszak-masina, egy korlátok nélkül megélt egzisztencia. A bandája a saját heroinista fiából áll, akit apuci szoktatott rá az anyagra, csak azért, hogy irányítani tudja a csicskát; Sadie-ből, akinek non-stop viszket a pinája; illetve a Görényből, nomen est omen, aki állandóan a rugós kését baszkurálja. Tipikusan olyan csapat, amelynek már a látványától összehúzódik a középosztálybeli csendes többség, a WASP szavazótábor aranyere. Ők a rend két lábon járó ellentéte.
És mit csinál a káosznak ez a kommandója? Az elrabolt lánykákat az erdőbe hurcolja, kényszeríti őket, hogy a bugyikjukba pisiljenek, majd mindenféle leszbikus praktikákat erőszakol rájuk, végül lemészárolja mindkettőt. Ejnye.
Ekkor veszi elő Craven Bergmant a gatyából: kiderül, a rettenetes tett nem az absztrakt, feltérképezetlen vadnyugati vidéken, hanem a Collingwoodék birtoka melletti kiserdőben zajlott le. A világ egy falu. Krugék kocsija úgy dönt, hogy nem hajlandó beindulni, így a gyilkosok az áldozatok szüleinek házában kérnek maguknak éjjeli menedéket, anélkül, hogy tudnák, hová csengettek be. Természetesen a házaspárnak sincs fogalma arról, hogy a lányukat és a barátnőjet ez a jólneveltséget színlelő aljanép koncolta fel. Erre anyu jön majd rá az éjszaka folyamán, bizonyos események összejátszásának köszönhetően. Innentől Craven két kézzel nyúl a drasztikus vizuális megoldások mézesbödönébe. Apu motorfűrésszel igyekszik a vendégeket marasztalni, anyu pedig úgy tépi le Görény farkát a szájával, ahogy jólnevelt háziasszonyok csak ritkán. A középosztálybeli értékrend rükvercben távozik a kéróból, az ablakon át.
A brachiális sokkerfilm zárása Craven jezsuita megbánás-kényszerének kivetülése. Minden romokban: a ház, a házaspár a lányukat hazaváró születésnapi partijának előkészületei, az egész életük. Díszletekre meg hasonló firlefrancokra a stábnak szinte semmi pénze nem volt. Részben ezért is ennyire szenzációsan jó ez a film.
A film sokak által rettenetesnek ítélt comic relief-betétjei, főszerepben a debil seriffel meg a még hülyébb helyettesével (a fiatal Martin Kove) mint szuvas fogak kandikálnak ki a narratív ínyből – hangulatukkal, a maguk totálisan agyalágyult humorával teljesen elütnek a többi jelenettől. Én mégis imádom őket, mivel nyilvánvaló, hogy a fiatal Craven és a barátai így akartak konvenciót hozni ebbe az egyáltalán nem konvencionális filmbe, hollywoodi elvárást a káosznak és az morális szántásnak ebbe a no budget mesterművébe. Ha már egyszer a jóízlést koncolják, legalább valami olyasmi legyen benne, amin keresztül az átlagnéző is felismerheti ebben az egészben a filmet. Az efféle naivitás kimondottan aranyos. Ha valaha egyszer valaki rábukkan a legendák szárnyán szálló, hardcore pornó verzióra, százezer filmgeek fog agyvérzésben kimúlni.