Már-már tradíció a Resident Evil szériában, hogy nagyjából egy évvel egy-egy főbb rész után kiegészítő csomagot kapunk, ilyenkor elvarrjuk az esetlegesen lógva maradt szálakat, esetleg kísérleti játékmódokat próbálhatunk ki, amelyek „mi lenne, ha?”-jellegű sztorikat mutatnak be, esetleg egész különálló játéknyi tartalom érkezik. A Village esetén egy kicsit mindent is kapunk, de kiemelkedőnek egyik sem mondható…. Folytasd az olvasást
Kisebb és közepesebb fejlesztőcsapatok gyakran azzal akarnak kitűnni, hogy minél élethűbb grafikát raknak játékuk alá – ez a trend leginkább horrorjátékoknál figyelhető meg, de emlékezzünk, a Crytek sem volt egy nagy cég, amikor annak idején forradalmi grafikai ugrást kínált (de milyen áron!) és a Crysis máris tripla A-ként pozicionálhatta magát. Mindezen csak azért elmélkedek, mivel… Folytasd az olvasást
Mindenki a végénél fog hozzá, mint A Birodalom visszavág, vagy, mondjuk, a Hetedik boncolásakor. Súlyos agyi homályállapotot kellene előidézni hozzá, hogy ezt érthetetlennek tartsuk, Frank Darabont 2007-es filmjének ultrakegyetlen, olajsötét (idáig rendben) és (innentől már nem annyira) siváran nihilista befejezéséről egy azonban biztosan nem állítható: hogy ne illeszkedne mintegy varrásmentesen az addig filmre vitt tartalmakhoz…. Folytasd az olvasást
A rossz horrorhoz vezető út nemes szándékokkal van kikövezve. A Halloween véget érben David Gordon Green például a felelősségteljes, szeriőz alkotó (& rendes ember) köpönyegét magára kanyarítva kétségkívül aktuális és lényeges dolgokról akart beszélni – majd ehhez az akarathoz varrta hozzá a nagykabátot. Nem az ismeretlent, nem a kimondhatatlant, nem a csupán szorongva megsejtettet kívánta… Folytasd az olvasást
Sokfajta mutáción ment át a horror az elmúlt években. A horror morózusan súlyos és drámai, életeket kettétörő traumák szimbolikus megjelenítője. A horror önreflektív és posztmodern, fejére húzza a bohócsipkát. A horror a múltba réved, letűnt korok esztétikumát bújtatja új bőrbe, ismerősek a színek, a hangok, a szörnyek, csak digitális a csomagolás. De mintha egyvalami lenne… Folytasd az olvasást
Az egész, mondhatni, egy szerelemmel kezdődött – olyan szerelemmel, amelynek két résztvevője más akart a kapcsolattól: egyikük önző módon saját élvezeteit részesítette előnyben, többet akart, mint amennyit ember elbírhat, míg a másik önzetlenül áldozott egy jobb közös élet reményében. A mi szempontunkból mindez csak azért érdekes, mert Frank és Julia történetének körbejárása az eredeti Pokolkeltőben… Folytasd az olvasást
Főszerepben Mimsy Farmer – és a türkizzöld színárnyalat. A digitális szürkeség búval bélelt korában szügyig járva ez utóbbi felettébb különösnek tűnhet, a 70-es évek olasz filmgyártásban azonban nem számított egyedi gyakorlatnak. Francesco Barilli filmje azonban ezzel, vagyis Dario Argento, Mario Bava, Sergio Martino és társaik korabeli műveivel együtt szemlélve is bízvást egyedinek tekinthető – már… Folytasd az olvasást
Gyerekként leginkább azért szerettem moziba járni és filmeket nézni, mert úgy éreztem, ha csak két órára is, de kiszakadok a mindennapi valóságból. Olyan dolgokat fogok látni, amiket sehol máshol, olyan történeteket, amik nemcsak izgalmasak, félelmetesek, látványosak, hanem ott van bennük az alapvető emberi kíváncsiság. A „Mi lenne ha…?” kérdés megválaszolása tele fantáziával. Tulajdonképpen el voltam… Folytasd az olvasást
Noha a valóságos vadnyugat sem történelmi korszakként, sem sok fordulatot megélt földrajzi területként nem volt végtelen, regényekben és főleg filmekben megképezett mását sikerült a határtalanság érzetével felruházni. Ezzel együtt a western nagy korszaka (vagy inkább korszakainak sorozata) valahogy csak véget ért – vagy négy évtizede – a moziban. Vagy mégsem így történt volna? Elvégre a… Folytasd az olvasást
Egy visszatérő motívum Jon Padgett novelláskötetében a saját test észrevétele – egyfajta külső megrökönyödés, hogy az ember miért működik, hogyan jut el azokra a következtetésekre, amelyekre eljut, és ha valamiféle külső hang hatására teszi ezt, van-e valamiféle okkult metódus, amivel ezt a felsőbbrendű kommunikációt megérthetjük. A válasz a kötet központi darabjában keresendő, ami a Hasbeszélés… Folytasd az olvasást