Az egész (ha hiszed, ha nem) 1886-ban kezdődött, amikor megjelent Ambrose Bierce amerikai író, újságíró egészen rövid, enigmatikus novellája, a Carcosa lakója (más fordításban Egy férfi Carcosából). Egy nem túl komplikált történetről van szó, amelynek főszereplője egy kietlen tájon mélázgat a halandóságról – ez a fiktív hely később mégis önálló életet kezdett élni nagy képzelőerővel… Folytasd az olvasást
Az angol nyelvben „double down”-nak hívjuk azt, amikor valaki minden ellenvéleményt és potenciális rizikót figyelmen kívül hagyva, konokul kitart a döntései mellett. Legtöbbször negatív kontextusban, jókora pofáraesések kapcsán szokás emlegetni, még akár művészeti kontextusban is. Márpedig a 28 évvel később: A csonttemplom az egyik legnagyobb és egyben legjobban sikerült filmes „double down”, amit az utóbbi… Folytasd az olvasást
A horror műfaja mindig is közel állt a szívemhez, ami annak is köszönhető, hogytalán túlságosan korán is találkoztam vele. Amíg a velem egyidős kortársaimDisney-mesékkel és hasonlókkal pallérozták elméjüket, engem már elragadtak arémfilmek. Egy átlagos nap estéjén valahogy (már magam sem emlékszemhogyan) hozzám került a televízónk távirányítója és mivel egyedül tartózkodtam aszobában, bátran kapcsolgatni kezdtem a… Folytasd az olvasást
Ahogy telik az idő, úgy válik számomra egyre érthetetlenebbé az az évtizedes szünet, amit az amerikai zsánerfilmezés egyik legnagyobb vizuális akrobatája Sam Raimi iktatott be saját karrierébe. Vagy van az akár tizenöt év is, ha a 2009-es frenetikusan gonosz Drag Me to Hell-től számítjuk és előzékenyen az emlékezet fekete lyukába söpörjük a teljesen értelmezhetetlen Óz… Folytasd az olvasást
Az elmúlt években a Hollywoodi stúdiók elég erőteljesen ráálltak arra, hogy minden sikeres cím köré univerzumot építsenek. Nem új keletű dolog ez, hiszen már korábban is bevett szokás volt az, hogy egy kasszarobbantó produkciót pár évvel a bemutatása után szériává duzzasztottak a magas profit reményében. Manapság azonban már nincs megállás a számozott folytatásoknál, előzményekre és… Folytasd az olvasást
Ránéz az ember erre a tudja fene, miféle játékra, azt látja, hogy oké-oké, itt járt a nyugati fejlesztő, összelopta innen-onnan a divatos kis paneljeit, valószínűleg futni sem fog jól, lapozzunk, lapozzunk… ronda nagy tévedés volna így elütni a Hell Is Us-t. Hiába nincs egy jó pofázmánya, nem húzza ki magát, nem tűnik ki, és hiába… Folytasd az olvasást
Ha mindenki csinálja, nem lehet megbüntetni érte senkit – onnantól a büntető a bűnös. Egy reggel csak a visszahúzódó, introvertált kinézetű srácot találják a tanteremben. A többiek George Harrison Beware of Darkness-ére az éjszakában futkároznak. Úgy futnak bele a sötétbe, mint a mai magyar filmek fiataljai a Balatonba: szabadon, láncaikat levetve, miközben a zene azt… Folytasd az olvasást
Rendkívül egyszerű embernek tartom magam, ha meglátom, hogy a hazai mozik műsorra tűznek egy slasher-horrort, már rohanok is jegyet venni. Így tettem legutóbb is, mikor kiszúrtam, hogy bemutatásra került a legújabb Tudom, mit tettél tavaly nyáron film. A helyzet az, hogy a ’97-es első részt mindig is egy középszerű Sikoly-koppintásnak tartottam, a ’98-as folytatás pedig… Folytasd az olvasást
Mielőtt igazán a lovak közé csapnánk, tedd fel magadban az alábbi kérdést, kedves olvasó: Mikor láttál utoljára olyan folytatást egy fősodorbeli filmhez, ami teljes mértékből letolja a nézői és nagystúdiós elvárásokat, olyan vak elszántsággal járva a saját útját, hogy a kikacsintgató nosztalgiának még csak az árnyéka se vetül fel? George Miller valami ehhez hasonló irányba… Folytasd az olvasást
A magyar képregénypiac számomra kicsit olyan, mint a Schrödinger macskája: Tudom, hogy van (mert azért hát mégiscsak 2025-öt írunk), de legtöbbször halvány lila gőzöm sincs mi történik ott, kik vannak benne, mik jelennek meg. Ezen tudatlanságomért talán nem fogok azonnal elkárhozni, mert sajnos a geekszféra ezen szelete az, mely kis hazánkban az underground legaljára van… Folytasd az olvasást