Kaszáspókot hajtogatni – Jon Padgett: A hasbeszélés titka

Papír

Kaszáspókot hajtogatni – Jon Padgett: A hasbeszélés titka

Egy visszatérő motívum Jon Padgett novelláskötetében a saját test észrevétele – egyfajta külső megrökönyödés, hogy az ember miért működik, hogyan jut el azokra a következtetésekre, amelyekre eljut, és ha valamiféle külső hang hatására teszi ezt, van-e valamiféle okkult metódus, amivel ezt a felsőbbrendű kommunikációt megérthetjük. A válasz a kötet központi darabjában keresendő, ami a Hasbeszélés húsz egyszer lépésben, ami eleinte egyszerű útmutató a hasbeszéléshez és a báb mozgatásához, a szöveg aztán átalakul egy sokkal borzasztóbb instrukciók gyűjteményévé.

Nem ez az egyetlen második személyben írott írás a kötetben, emiatt a könyv egyes részeit a hagyományosabb, cselekményesebb történetek között felfoghatjuk ars poetica-kiszólásoknak is, egyfajta filozófiai orientációnak, amelyek a kötet egészét meghatározza. Mi Padgett filozófiája? A saját test borzalmából indulunk ki, de ez nagyrészt tovább sodródik a létezés borzalmára: mihez kezd a jelentudatos organizmus azzal a felismeréssel, hogy őt valójában nála nagyobb erők rángatják.

A weird fiction és a kozmikus horror többnyire ehhez hasonló, univerzális kérdéseket szokott vizsgálni (ahogy Ligotti is írja az előszóban, ez egy kimondottan körülhatárolt írásmód), de Padgett mégis megtalálja a módját, hogy ne csak univerzális legyen, hanem specifikus is. Ez az egész a hasbeszéléssel nem csak egy esetleges díszlet, hiszen a szerző maga is egy hasbeszélő előadó (amellett, hogy a Grimscribe Press és a Thomas Ligotti Online kitartó gondnoka), szóval ez tényleg a kötet gerince. Nem csak egy újabb akármilyen horrornovelláskötet ez, hanem egy egyedi látlelet a szerző saját belső mocsaráról.

Ha mégis szeretnénk kievickélni a kötetet összetartó kényelmetlen báb-asszociációkból, akad itt néhány ezektől független, önmagában is élvezhető, jól kimunkált rémtörténet is, de még őket is összetartják különféle közös motívumok, helyszínek és szereplők. Az Egy jól ismert hang suttogása csak tematikai rokonságot mutat: egy fiú folyamatosan bántalmazza a fivérét, és ráfogja, hogy egy bizonyos Sam mondja neki, hogy ezeket a dolgokat tegye – lényegében ez is a hasbeszélés egy variánsa.

Az első komolyabb novella, ami minden idevonatkozó (Padgett fikciós mitológiájához tartozó) elemet felsoroltat, az Origamiálmok, itt is a saját test-tudat a kulcs a rémálomlogikához (ujjak száma), kaszáspókként jellemez egy Nagyobb Hasbeszélőt, ugyanitt megjelenik a rákövetkező novellában kifejtett 389-es járat, illetve a nyomozós ponyvákat idéző Ázalag-ban felbukkanó könyvtáros, Solomon Kroth is.

A számtalan közös pont ellenére ez egy kifejezetten sokszínű válogatás, első, második, harmadik, többes szám első személyben is vannak itt novellák, akad itt egy színdarab – mi magyarok pedig megkapjuk a bővített változat extra írásait, Földházi Gyula illusztrációit, illetve Matt Cardin előszava mellett Thomas Ligottiét is (ha már az egyik kötetbeli novellát ő ihlette). Vitatkoznom kell ennek az előszónak állításával, hogy ez a könyv „inkább tűnik válogatásnak legjobb művekből”, szerintem nagyon is felismerhető az elsőkötetes szerzőkre jellemző útkeresés és kísérletezés itt, nem minden csapódik le elemi erővel.

Nem tudom, okozhatja-e ezt a nézeteltérést, hogy magyarul olvastam – Molnár András egyébként rá jellemzően színvonalas fordítást hoz (azért itt-ott így is ráfért volna egy szigorúbb utolsó lektori kör), és a jól működő novellák magyarul is jól gördülnek. Mégis, a Ligotti által sugallt totalitást nem tudtam kiérezni az egészből, voltak itt-ott slendrián megoldások. Mindezek ellenére A hasbeszélés titka egy kellően változatos, sötéten groteszk és jól kitalált novelláskötet – hogy ezt a TBA Könyveknek sikerült kihoznia nálunk, csaknem olyan bámulatos, mint papírból kaszáspókot hajtogatni.

Olvasd tovább
Kattints ide a kommentekhez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Még több Papír

Vissza