Posts Tagged → filmkritika

Stephen King újranézése #10: Ezüst pisztolygolyók

Retrospektív cikksorozatunk főhőse Stephen King, ugyanazt a ying-yang dualitást élte meg a 80-as években, mint a popkultúra megannyi sztárja: Szakmailag sikert, sikerre halmozott, ekkor írta legjobb könyveinek nagyját, munkáit pedig olyan nagyszerű filmesek vitték a vászonra, mint Kubrick, Carpenter vagy Cronenberg. A csillogó karrier mögött közben végig ott lappangott egyre durvábban elhatalmasodó alkohol- és drogfüggősége,… Folytasd az olvasást →

Megnyugvás se fent, se lent: X-Tro

Az X-Tróval a mai napig nem tud sem a kritika, sem a közönség mit kezdeni. Maradandó hírhedtségét be lehet tudni annak, hogy a nyolcvanas évek elején felvésték a Video Nasty listára, a brit erkölcscsőszök hisztérikus borszorkány-üldözését, akarom mondani horrorfilm-üldözését hivatalos keretek közé foglaló pellengér-dokumentumra, amely azon kívül, hogy az ínyenceket a helyes irányba terelte, sok… Folytasd az olvasást →

Stephen King újranézése #9: Maximális túlhajtás

A remekművek sokfélék, de a rossz filmek között is lehetnek számottevő különbségek. Kevesen tudhatnak erről annyit, mint Stephen King (és az ő tábora), hiszen a műveiből készült mozgóképes adaptációk között köztudottan egymást érik a hulladékok – amelyek állaga ugyanakkor a rothadás, a mállás más és más stációit mutatja. A Maximális túlhajtás esetében maga a filmesektől… Folytasd az olvasást →

Mindenki jól van: Sikoly (5)

Egy dilemma: látsz egy filmben valamit, amin felröhögsz, majd rögtön utána elbizonytalanodsz. A filmmel együtt nevettél, vagy magán a filmen? Nem mindegy, ez az apró különbség választja el az okos fricskát a lusta önismétléstől. 1996-ban mikor kijött a Sikoly, ez még könnyen megválaszolható kérdés volt. 2022-ben, három folytatás után, ötödjére már szinte biztosan mi vagyunk… Folytasd az olvasást →

Vaddisznó az űrsivatagban: Razorback

Miután Steven Spielberg 1975-ben kasszát robbanott a Cápával, egy ideig mindenki emberre támadó állatokkal riogatta a jónépet. Medvék, halak, rovarok, kutya, anyámkínja, minden megvolt, amit egy pénzéhes producer/rendező ellenünk fordíthatott. Ennek a pár éves hullámnak egyfajta stiláris végpontja Russell Mulcahy 1984-es debütálása a Razorback, amiben ezúttal egy óriásira nőtt vaddisznó tizedeli az ausztrál préri lakosságát…. Folytasd az olvasást →

Slasher-klasszikusok #14: Intruder

Jó időben jó helyen lenni az életvezetés művészetének egyik kulcstényezője, és egy fiatal, független amerikai horroristának kevés jobb elfoglalható pont adódott a XX. századi tér-idő koordinátán Sam Raimi baráti körénél a 80-as évek elején – amely kör egyúttal magában foglalta a Coen testvéreket és holdudvarukat is. Scott Spiegel S. Raimi és Bruce Campbell középiskolai osztálytársa… Folytasd az olvasást →

2022 filmje: Ebola Syndrome

A kilencvenes évek első fele Hongkongban olyasfajta várakozással telt, mint mikor a sínek közt terpeszben próbálod útját állni a feltartóztathatatlanul közeledő Orient Expressznek. Minden porcikád sajog a szorongástól, elugranál, csak éppen az egzisztenciális málha terhe a helyedre szegez. Ebben a stressz-miazmában várta a városállam népe 1997 július 1-ét, amikor Hongkong visszakerül Kína tulajdonába, 150 év… Folytasd az olvasást →

Vér a subáján: Silent Night, Deadly Night

A Silent Night, Deadly Night emblematikus esete annak, amikor a cenzúra visszafelé sül el, mint a rossz vadászpuska: Charles Sellier 1984-es low budget slasherét feleannyian se ismernék, ha kijövetelekor nem fújtak volna akkora hisztériát köré, amihez hasonlót csak a sátánizmussal vádolt rocksztárok kaptak. A reagani Amerika konzervatív erkölcscsőszködése teli erővel tombolt, feldühödött szülők, tanárok, szakszervezetek… Folytasd az olvasást →

Izgatottság, csomagolás: Fekete karácsony

Vannak a meghittségnek különféle árnyalatai, ezt pedig, ha minden jól megy, így az ünnepek tájékán meg is tapasztalhatjuk. Ennek egyik változata, hogy nem várt telefonhívásokat kapunk, mondjuk, olyasvalakitől, akit nem is ismerünk. Amikor pedig rákérdezünk kilétére, válaszul a legintimebb élethelyzeteket felidéző nyögések és lihegések érkeznek válaszul. Egy ilyen karácsony már nem lehet túl unalmas, nem… Folytasd az olvasást →

Szimulákrum – Mátrix: Feltámadások

Megígértem magamnak, hogy nem leszek cinikus (nézzetek már rá Keanu Reeves-re, hogy lehet mellette cinikusnak lenni?), így kezdem a pozitívummal: a Mátrix: Feltámadások két és fél órás időtartama alatt sokszor, egészségesen, őszintén felnevettem. Nem tudom, szándékos-e itt a komédia, úgy érzem, van itt némi kísérlet a szatírára, meta-film ez, ami nagyon szereti ezt a tényt,… Folytasd az olvasást →