Megígértem magamnak, hogy nem leszek cinikus (nézzetek már rá Keanu Reeves-re, hogy lehet mellette cinikusnak lenni?), így kezdem a pozitívummal: a Mátrix: Feltámadások két és fél órás időtartama alatt sokszor, egészségesen, őszintén felnevettem. Nem tudom, […]
Dario Argento operaházi giallójában van egy kép, amit az is ismerhet, aki még nem látta a filmet. A tűkkel felpeckelt szemű Betty (Cristina Marsillach, talán a legjobb Argento-főszereplő) közelijére gondolok, akinek végigcsordul az arcán a […]
A Mátrix egy prémium film. Sokat nem tudtam róla, amikor tizenkettedik születésnapomra megkaptam a videokazettát, a híre miatt abban lehettem csak biztos, hogy valami különleges következik. A doboza a többi filmtől eltérően kék volt, ominózus […]
A spanyol horrorfilm-készítés hősei számosak, felsorolni őket majd européer horror-visszatekintésünk feladata lesz. Most Amando De Ossoriót emelem ki közülük, aki a képzőművészetből nyargalt át a filmrendezébe. Először olasz spagettiwesternek paellásított átiratain edződött, majd 1969-ben váltotta […]
Ha a magaskultúrában közelítenek rá a halálra, akkor az élet végső nagy kérdéseinek egyikéről van szó, ha az alacsonyabb polcokra helyezett zsánerekben teszik ugyanezt, akkor morbid hatásvadászatról. Tartok tőle azonban, hogy ennél némiképp összetettebb a […]
Ejjj, be gyér ez a magyar cím… A film németországi forgalmazási címe zseniális: Ein zombie hingt am Glockenseil, Zombi lóg a harangkötélen. A VHS-video sötét korszakában, a Video Nasty hisztéria idején, amely mesterségesen gerjesztett botrány […]
„Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!” – írta anno hazánk nagy költője Batsányi János és felhívása mára beérett. A filmművészetben pláne. Az arthouse mostani kedven enfant terrible-jének, Julia Ducournaunak a tehetsége erősen táplálkozik a 2000-es éveket markánsan […]
Civilizációs keretek között létezni, gyakran érezhetjük így, maga a pokol. Napjainkat ezernyi fojtogató szabály és tiltás sújtja: meg kell állni a pirosnál, csak azt vehetjük el a boltban, amire a pénztárcánkból futja, pöcsünket a nadrágunkban […]
Nem nagyon tudok még egy műfajt, aminek olyan kifejlett és fáradhatatlan túlélőösztöne lenne, mint a westernnek. Hányszor lett már szóban vagy szimbolikusan eltemetve, elfeledve, de valahogy, valamilyen formában mindig visszatér. Mint a szájról-szájra járó legendák […]
Az elmúlt két évet kisebb-nagyobb megszakításokkal azzal töltöttem, hogy végigolvastam a Dűne sorozatot, legalábbis a Frank Herbert-féle hat központi darabot – ez az első két kötet újraolvasását, illetve újraértelmezését is jelentette, nagy megvilágosodásokkal, azt-hiszem-hogy-mindenkinél-okosabb-vagyok monologizálásokkal, […]
