Nyolcvankettőre a slasher már áthaladt a műfaji zenitjén. A mainstreamből meg végképp elkezdtek kikopni, aminek az lett az eredménye, hogy készítőik hirtelen nagy adag kísérletezési szabadságnak kerültek birtokába. Az Alone in the Dark is valami ilyesmi, a szokásos slasherkliséktől igyekszik elhatárolódni. Kezdő helyszíne egy elit diliház, ahol az ápoltakat “utazóknak” hívják, bentlakásukat pedig “vakációként” jellemzik…. Folytasd az olvasást
Tíz évvel ezelőtt Michael Bay jelentette azt a szofisztikáltabb ízlésvilágú filmsznoboknak, amit ma a Marvel és társaik: magának a mozinak a halálát, a művészeti forma legvégső degradációját középszerű tömegmoslékká, egybites látványmaszturbációt, ami csak zaj, füst, korom és ostobaság. Mondjuk a Transformers széria primitivistása fölött könnyű volt pálcát törni, olcsó játék hülyegyerekeknek, variációk egy robbanásra szinte… Folytasd az olvasást
“Gautama Sziddhárta, a Buddha vörös krétával kört rajzolt a földre,és azt mondta: Azoknak az embereknek, akiknek egy napon találkozniuk kell,bármi legyen is addigi sorsuk,bárhogyan tegye is próbára őket az élet, találkozni fognak a vörös körben.” Melville Vörös köre (1970) ezzel a Buddha idézettel nyit, amely valójában az író-rendező kitalációja. Csak éppen annyira ide illik, idekívánkozik,… Folytasd az olvasást
17. század. A helyszín Pescia, egy apró, toscanai porfészek apátsága. Benedetta, a jó házból származó apáca titkos-leszbikus kapcsolatba kezd sorstársával, a tanulatlan de szenvedélyes Bartolomeával. Ezzel egyidőben Benedettának meglehetősen radikális Krisztusvíziói támadnak, amelyek stigmákban manifesztálódnak. Benedetta szakmájában természetesen az ilyesmi csúcsteljesítménynek számít, ezért kinevezik új zárdafőnöknőnek, amit a korábbi (Charlotte Rampling játssza) enyhén szólva nem… Folytasd az olvasást
Az ember morális lény, ami a reménytelen pszichopatákat leszámítva még a bűnözőkre is igaz, és ez toronymagas labda a művészek számára. 1962-ben készült ultrafekete filmjében Jean-Pierre Melville könyörtelenül le is üti ezt a labdát. Párizs környékén ténykedő, nagyban játszani akaró, kisebb stílű bűnözőinek bukását a morális érzékük okozza: az itt szinte megfoghatóan plasztikusan ábrázolt tolvajbecsület…. Folytasd az olvasást
Az éjjeli köd úgy terpeszkedik a városon, mint a plüssszőnyeg a nappali közepén. A kamera a piszkos utcákat pásztázza, az ilyenkor lézengő figurákat, majd felkapaszkodik egy emeleti ablakba. Egy füstös szobába, ahol gyűrött arcú nehézfiúk kártyáznak. Az egyiket követi, azt aki ballonkabátban, kalapban távozik. Szájából a cigaretta elengedhetetlen, azonnal tudjuk, hogy ő lesz a hős…. Folytasd az olvasást
Roger Zelazny 1969-es regénye, a Damnation Alley a következőképpen kezdődik: egy Hell Tanner nevű motoros szivarcsikket pöccint egy sirálynak, aki nagy nyekkenéssel arrébb gurul, le a láthatárról. A csávó berúgja a motort, üldözés jön, két oldallal később le meszelik. Lapozunk párat, Hell Tanner bevállal egy öngyilkos küldetést Amerika nukleáris viharoktól sújtott, halálos útján, annak reményében,… Folytasd az olvasást
Retrospektív cikksorozatunk főhőse Stephen King, ugyanazt a ying-yang dualitást élte meg a 80-as években, mint a popkultúra megannyi sztárja: Szakmailag sikert, sikerre halmozott, ekkor írta legjobb könyveinek nagyját, munkáit pedig olyan nagyszerű filmesek vitték a vászonra, mint Kubrick, Carpenter vagy Cronenberg. A csillogó karrier mögött közben végig ott lappangott egyre durvábban elhatalmasodó alkohol- és drogfüggősége,… Folytasd az olvasást
Az X-Tróval a mai napig nem tud sem a kritika, sem a közönség mit kezdeni. Maradandó hírhedtségét be lehet tudni annak, hogy a nyolcvanas évek elején felvésték a Video Nasty listára, a brit erkölcscsőszök hisztérikus borszorkány-üldözését, akarom mondani horrorfilm-üldözését hivatalos keretek közé foglaló pellengér-dokumentumra, amely azon kívül, hogy az ínyenceket a helyes irányba terelte, sok… Folytasd az olvasást
A remekművek sokfélék, de a rossz filmek között is lehetnek számottevő különbségek. Kevesen tudhatnak erről annyit, mint Stephen King (és az ő tábora), hiszen a műveiből készült mozgóképes adaptációk között köztudottan egymást érik a hulladékok – amelyek állaga ugyanakkor a rothadás, a mállás más és más stációit mutatja. A Maximális túlhajtás esetében maga a filmesektől… Folytasd az olvasást