Elmenetel: Benedetta

Film

Elmenetel: Benedetta

17. század. A helyszín Pescia, egy apró, toscanai porfészek apátsága. Benedetta, a jó házból származó apáca titkos-leszbikus kapcsolatba kezd sorstársával, a tanulatlan de szenvedélyes Bartolomeával. Ezzel egyidőben Benedettának meglehetősen radikális Krisztusvíziói támadnak, amelyek stigmákban manifesztálódnak. Benedetta szakmájában természetesen az ilyesmi csúcsteljesítménynek számít, ezért kinevezik új zárdafőnöknőnek, amit a korábbi (Charlotte Rampling játssza) enyhén szólva nem néz jó szemmel. Olyannyira, hogy saját lányának öngyilkossága után, bosszúvágyból eretnekséggel vádolja meg Benedettát, a nyakára szabadítva az inkvizíciót. Közben, körben, a pestis tombol jókedvűen.

A film bluray kiadásának interjú-extráiban odadobják Verhoevennek a nagy kérdést: feminista? A rendező azt válaszolja, hogy nem tudja ő maga sem, mindenesetre az élet dolgaihoz ahogyan a nők hozzáállnak, az a szívéhez közelebb áll, mint a maszkulin attitűd. Ezért forgat mostanában szívesebben nők főszereplésével, nőkről filmeket.

A hoi polloinak az Elemi ösztönre, a Benedettáéhoz hasonló témákat feszegető filmre adott hisztérikus reakciójától hosszú út vezetett eddig az egyáltalán nem meglepő végpontig. Ennek tudatában ül le a Benedetta egy vénember bölcsességével két szék között a padlóra. Témája Verhoeven kedvenc leitmotifja, szexuális libertinizmus egy adott történelmi szituációban és mikrokozmoszban – amelynek hazugságait a felszabadult, a korszellem korlátoltságát átlátó és legyőzni próbáló hősnő által teszi közszemlére.

Természetesen Verhoeven most sem mond le a sokkoló, exploitatív formanyelvről: a krisztusi víziók campje, a szinte David Hamiltonos vizualitású leszbikus jelenetek, az auditív szempontból gazdagon aláfestett latrinás intermezzo, a nuncius terhes ágyasának melléből spriccelő anyatej, a dildónak használt Mária szobrocska, vagy a Bartolomea kínvallatása során bevetett középkori “terpesztő”… mind arra szolgálnak, hogy a vén kujon röhögve polgárt és egyházat pukkaszthasson. Persze ezt a Turks Fruit (1973) óta csinálja rendületlenül, és akkor még koránt sem volt vén. A Benedetta ennek köszönhetően un. “nunsploitation” film, az örökké kegyetlen klérushoz kritikát intéző, őket exploitationnel, az egyetlen, a képmutatásukat kikezdeni képes eszközzel ostromló dolgozat (Ken Russell joviális, farkát verő kísértete ott kereng valahol végig az oltár felett, hogy mindent jól láthasson), amely hősnőjének Krisztus iránt érzett olthatatlan szeretetének és nőstényi, intenzív dugásvágyának kettősében nem lát oly okot, amellyel az egyik kizárná a másikat.

Olvasd tovább

Még több Film

Vissza