Gyerekként leginkább azért szerettem moziba járni és filmeket nézni, mert úgy éreztem, ha csak két órára is, de kiszakadok a mindennapi valóságból. Olyan dolgokat fogok látni, amiket sehol máshol, olyan történeteket, amik nemcsak izgalmasak, félelmetesek, látványosak, hanem ott van bennük az alapvető emberi kíváncsiság. A „Mi lenne ha…?” kérdés megválaszolása tele fantáziával. Tulajdonképpen el voltam… Folytasd az olvasást
Noha a valóságos vadnyugat sem történelmi korszakként, sem sok fordulatot megélt földrajzi területként nem volt végtelen, regényekben és főleg filmekben megképezett mását sikerült a határtalanság érzetével felruházni. Ezzel együtt a western nagy korszaka (vagy inkább korszakainak sorozata) valahogy csak véget ért – vagy négy évtizede – a moziban. Vagy mégsem így történt volna? Elvégre a… Folytasd az olvasást
A Férfi sikeres. A klasszikus amerikai középosztály képviselője. Most aratja több évtizedes munkájának gyümölcsét. Nagy ház medencével, sportkocsi, szép feleség, tisztes vagyon, cégvezetői pozíció, az asszony kapcsolatai által akár még politikai tőkét is kaphat. A film első képkockája ahogy a kamera letekint birodalmára mindent összefoglal: Ez az övé, ő kaparta ki a gesztenyét hozzá, megérdemli,… Folytasd az olvasást
A nepotizmus a filmgyártásban olyan, mint egy lavórnyi rothadó meztelencsiga: nem ez jelenti a legégetőbb problémát, de azért elég undorító tud lenni, ha kellően közel kerül az arcunkhoz. Híres és/vagy gazdag, a filmiparhoz széles kapcsolati hálóval kapcsolódó szülők a többieknél nyolcezerszer több lehetőséggel induló gyermekei iránt csak a szellemileg erősen leárnyékolt emberek érezhetnek őszinte sajnálatot… Folytasd az olvasást
Minden évtizednek megvan a klasszikusa, kiszelektált szemete és azok az apróbb, de fényesen csillogó gyöngyszemei, amiket sokáig csak egy rakás fanatikus őrizgetett mélyen a szívében. Amit manapság hiányolok, az a bátorság, az ismeretlen vízre való kievezés, amikor nem lehet a bevált algoritmusokra, sémákra, felvásárolt IP-ra hagyatkozni. A „próbáljuk ki, és lesz, ami lesz” mentalitást. Nemcsak… Folytasd az olvasást
Wesley Craven halott. Azután halt meg, hogy karrierje során, évtizedenként legalább egyszer megreformálta a horrort. Persze voltak hullámvölgyei is szép számmal, ki ne emlékezne például a politikailag überkorrekt People Under the Stairs-re (1991), amelyben a fehér filmes másfél óra alatt véget vetett a rasszizmusnak. Az ilyesmit nem szabad elsietni. Karrierjének elején meg főleg volt még… Folytasd az olvasást
Vak embert és vakvezető német juhászt felléptetni egy mai horrorfilmben a vakmerőséggel (bocsánat) vagy inkább a hübrisszel határos bátorságot sugall. A fehér bot és a – később, mint a színdarabokban az asztalra fektetett lőfegyver, könnyen megjósolhatóan patakvért fakasztó – derék négylábú a beavatott nézőt egyből az olasz horror nagy korszakának utolsó fényes harmadába, egyenesen a… Folytasd az olvasást
Sokan szomorkodtak, hogy a pénztáraknál elbukott, én már konkrétan annak is örülök, hogy a mostani hollywoodi kontentgeneráló algoritmusmátrixban egyáltalán még becsúsztat egy olyan rendszerhiba, mint Az északi. Hogy egy Robert Eggers-hez hasonló filmrendező, aki bátorsággal, magabiztosággal és nem utolsósorban istenadta vizuális talentummal megáldva szarik bele az átlagos történetmesélési konvenciókba, 70-90 milliót kap egy projektre. Ezt… Folytasd az olvasást
Hosszú évekkel azelőtt, hogy vezető rendezői, Dario Argento, Lucio Fulci vagy Sergio Martino alkotói minőségükben megérkeztek volna Amerikába (amiben egyébként sajnos nem lett túl sok köszönet), az erőszakban dús olasz zsánerfilmezés egyik legpompázatosabb oldalhajtása, a giallo már megvásárolta úgymond a jegyét egy tengeren túlra tartó cirkálóra. Előbb a grindhouse-mozikba vergődtek el a bőrkesztyűkben, maszkokban, késelésekben… Folytasd az olvasást
A szamuráj (1967) főhőse, Jef Costello egy csendes, egyáltalán nem hivalkodó, de azért elegáns és jóvágású bérgyilkos. Írója-rendezője, Jean-Pierre Melville nyilvánvalóan szerelmes belé, legalábbis a karakter eszméjébe, abba a koncepcióba, hogy valaki a saját szakmájában ennyire egyenes és egyszerű legyen – nem véletlenül nyit a film Costello puritán, dísztelen lakásában, csak a cigarettafüst bodorodik lustán,… Folytasd az olvasást