Ördög és önreflexió A világból vészesen szökő hit és bizonyosság kérdésére a mai filmben – az autentikus narratívák után kutató számtalan válság(os) műfaj közül – a horror reagál regeneratív igénnyel. A rettenetes, elviselhetetlen valóság műfajában üti fel fejét a nagyobb rendező elv iránti vágy. Az Immaculate és a The First Omen (ikerfilmek) a gonosz princípium… Folytasd az olvasást
Belenézel reggel a tükörbe, ugyanaz a megsárgult, unalmas kispolgári arc néz vissza rád, mint az elmúlt évtizedekben. Időről-időre persze fellobban benned a vágy, hogy valaki más legyél, egy menőbb, karakteresebb ember, akinek az élete minden csak nem a normális. Hogy bárcsak meglenne benned a bátorság, hogy változtass. Olyan mindennapos álom ez, amit lehet tagadni, csak… Folytasd az olvasást
Tetszik vagy sem, de a videójátékos filmadaptációk korát éljük. A 90-es évek korai bűntettei (Super Mario Bros, Street Fighter, Double Dragon) és a 2000-es évek Paul W. S. Anderson és Uwe Boll által leuralt korszaka után végre eljutottunk oda, hogy nem megy ritkaságszámba, ha születik egy nézhető videójátékfilm. Amíg sorozatfronton már készült nem egy fantasztikus… Folytasd az olvasást
Szerpentinen lábait feldobott kocsi páráll – ködgomoly. – Akár Basó is írhatta volna. A pokolábrázolások és pokolfilmek nem okfejtésekben, hanem ítéletekben gondolkodnak. Miképp a slashernek, a pokolfilmnek sem tesz jót, ha vívódások és motivációk, intelligens döntési helyzetek és komplex karakterdrámák zsúfolódnak bele. A kafkai ítéletalkotás mintájára: okok – nincsenek. „A földgolyónak volt egy rossz napja.”,… Folytasd az olvasást
A klasszikus magányos hős története a letelepedéssel ér véget, mely gyakran a házasságon keresztül teljesül. A kötöttségek nélküli, alkalmi társakkal és alkalmi nőkkel operáló hős röghöz kötött volta, intézményes, társadalmiasult jellege új konfliktusokat teremt. A túszul ejtett család és a rendőri szerv mint akadályozó tényezők a társaslét folyományai, a felnőtt, felelősségteljes hős kihívásai, általuk regenerálódik… Folytasd az olvasást
Szocmédián körülbelül kéthavonta felüti fejét az a fárasztó, kétségbeejtően idióta diskurzus, ami a filmes szexualitás ábrázolásának fontosságát firtatja, hogy most akkor kell-e vagy sem, illetve inkább jobb, hogy most már nincs. Se pucérkodás, se szex. Az ezt vallók 50 százaléka kétségbeesetten kapaszkodik a „plotba”, a cselekmény logikai kauzalitásába, amit nem lehet megtörni az emberi valóság… Folytasd az olvasást
Töredelmesen bevallom, hogy a Mad Max-filmek első három részét semennyire nem kedvelem. Értékelem őket, sok izgalmat tartogat a koncepció, de javarészt nekem kell kiimádkoznom belőlük a lényeget, nem tűnnek úgy, mint amik túlzottan partnerek saját élményük kiteljesítésében. A legnagyobb csalódást anno az első rész okozta, a második-harmadik már legalább részben megközelítette azt az őrültséget, amit… Folytasd az olvasást
Az okosított majom az embernél egy elfajzott világnézettel, a nő a férfinél egy erőszaktevő pénisszel ke(d)vesebb lény – épp annyival, amennyivel amaz több a kelleténél. Az emberi/férfi nem túl sok, túl sok van belőle, túl sokat eszik, túl sokat termel, ezért le kell törni a szarvát; a sokat akarás, a harácsolás, a birtokbavétel filozófiája hívja… Folytasd az olvasást
Vannak napok (vagy inkább hetek), amikor harapófogóval kell előrángatnom magamból a motivációt arra, hogy filmet nézzek. Benne lehet ebben a szezonális depresszió is, de leginkább az a felnőttkori nyavalya, amikor az ember a középszerűség tengerében rúgkapálózva próbálja megtalálni azt a filmet, ami képes újra éreztetni vele azt a tágra nyílt szemekkel nézett CSODÁT, amit gyerekkorunkban… Folytasd az olvasást
Filmrendezők és főhőseik a kétezres évek elején-közepén tetőzték be nézőikkel és rajongóikkal való kiterjedt szerepcseréjüket. Mi a különbség egy klasszikus Kung-fu film hőse és a Kung Fu Panda Po-ja között? A klasszikus tanul és harcol, illetve tanít és harcol, mert ügye van, a késői korszak viszont önreflexiót fejleszt ki, hősei pedig a korábbi korszak rajongói…. Folytasd az olvasást