Dave Bautista az elmúlt években többször is nyilatkozott arról, hogy számára a színészet bizony komoly dolog és sokkal többet szeretne elérni ezen a pályán annál, hogy egy újabb pankrációból érkező akcióhősként hivatkozzanak rá. Az ilyesfajta megnyilvánulásokat érdemes a helyén kezelni, de Bautista esetében tényleg érződik, hogy a fickó próbálkozik. Eddigi pályafutása során olyan rendezőkkel dolgozott… Folytasd az olvasást
Vannak szörnyek, melyek elpusztíthatatlanok. Legalábbis a horror műfaján belül, gondoljunk csak a vámpírokra, zombikra vagy épp a farkasemberekre. Ezek a kreatúrák szinte a zsáner megszületése óta folyamatosan képviseltetik magukat a különböző művészeti ágakban, legyen szó irodalomról, filmművészetről vagy éppen videojátékokról. Néha-néha talán megpihennek kicsit és rövid időszakokra eltűnnek a rivaldafényből, hogy aztán újult erővel törjenek… Folytasd az olvasást
A 2024-es év nem indult éppen fényesen horrorfilmes szempontból, hiszen a zsáner rajongói rögtön olyan, közel nézhetetlen alkotásokkal találhatták szembe magukat, mint a gyilkos medencével riogató Éjszakai merülés vagy a démoni erők által megszállt plüssmacit fókuszba helyező Képzeletbeli. Idővel aztán megérkeztek a minőségibb produkciók is, jelenleg pedig már ott tartunk, hogy egész sok figyelemre érdemes… Folytasd az olvasást
Hetven évvel ezelőtt, egészen pontosan 1954. november harmadikán mutatták be Japánban a Tóhó filmstúdió (és talán Japán) máig legismertebb filmjét, a fekete-fehér Godzillát (ゴジラ, Godzsira). A film, mint tudjuk – remélem, tudjuk, – egy ősi, ám frissen felzavart, radioaktív mutáns teremtményről szól, aki mintegy a semmiből felbukkan, rombol, miegymás. Kilenc évvel járunk Hirosima és Nagaszaki… Folytasd az olvasást
Hongkongi filmet nézni ’97, de legkésőbb 2006 óta melankolikus élmény. Mert sokszor magukat a filmeket is körüllengi egyfajta finalitás-érzet. A kör bezárult, nem tudjuk mit hoz a holnap, de egy utolsó melóra, leszámolásra, kézfogásra, csókra még telik, aztán jön a nagybetűs végzet, ami elől nincs menekvés. Az elmúlt 25 év szocio-politikai változásai, az egykor pezsgő… Folytasd az olvasást
„Minden éj s napon pedigLesz, ki búra születik.Minden nappal s éjszakánLesz, kit sorsa kéjre szán.Lesz, kit sorsa kéjre szán,S lesz, kit örök éjre szán.”William Blake:Az ártatlanság jövendölései,fordította Kálnoky László Halott ember. A legfeketébb cím. Semmi jót nem ígér. Jim Jarmusch vizionárius haláltánca ott kezdődik, ahol egy tipikus western véget ér. „Nem tanácsos halott emberrel utazni”,… Folytasd az olvasást
A narratívközpontú filmek legtöbbször a konfliktus köré húzzák fel a főszereplők összes cselekedetét. Hogy kik voltak és kikké válhatnak a jövőben az általában nem, max poénnak („Lehettem volna Ford Fairlaine, a halászok detektívje”). Mit csinál a hős, amikor nincs rosszfiú, akit le kéne győzni. Mit csinál a profi betörő, ha nem jön össze a nagy… Folytasd az olvasást
Filmrajongó számára nincs fájdalmasabb procedúra, mint amikor a kedvenc rendezője legújabb munkájáról kell leszedni a keresztvizet. Ebben a szakmában méltósággal megöregedni, ritka mint a fehér holló. Amikor Martin Scorsese vagy egy jobb napot kifogó Ridley Scott letesznek valami erőset, az a kivételt erősítő szabály. Sokkal gyakoribb az alkotói zeniten rég túljutott, energiatartalékokkal elkészült direktorok száma,… Folytasd az olvasást
SPOILERES!!!!!!!! 1. Az Alien-mozimítosz a parazita magzatok elhajtásának, az egyetemes globalizmus kozmikus gazdaságtanának valamint posztpolitikájának történeteiből áll. A 2024-es film egyesíti az első négy tanulságait: a széria ’79-től ’97-ig építi a hidat xenomorph és ember között. 1997-ig bezárólag az újabb és újabb filmek mind távolibb jövőbe helyezték a technológiai-biológiai borzalmakat, ezzel tovább és tovább odázva… Folytasd az olvasást
“Dance first. Think later. It’s the natural order.”Samuel Beckett “I’ll be damned, here comes your ghost again.”Joan Baez A múltból Alain Robbe-Grillet írásaiban a létezésről szóló álom lesz. Hősei a mágikus realizmust radikálisan szubjektív szempontból megélő szemtanúk, amely demimonde egyrészt Cocteau Orfeuszát (1949), másrészt pedig Jess Franco és Jean Rollin sexploitation-világait idézi meg. A “leképező… Folytasd az olvasást