A degeneráció világrendje – A majmok bolygója: A birodalom

Az okosított majom az embernél egy elfajzott világnézettel, a nő a férfinél egy erőszaktevő pénisszel ke(d)vesebb lény – épp annyival, amennyivel amaz több a kelleténél. Az emberi/férfi nem túl sok, túl sok van belőle, túl sokat eszik, túl sokat termel, ezért le kell törni a szarvát; a sokat akarás, a harácsolás, a birtokbavétel filozófiája hívja életre a pusztulást, melyben az elnyomottak – néha majmok (A majmok bolygója), néha nők (Barbi) – lázadása csak hab a tortán. Az ökofasiszta és ökoanarchista katasztrófafilmek és társadalomszatírák a szélsőséges és populáris feminista narratívákkal nagy egyetértésben adnak agresszív választ az agresszivitásra, reagálnak primitivizmussal a primitivizmusra. Ábrázolásmódjuk a szociológiáénál pontosabb képet fest.

A majmok bolygója degenerációt és szelekciót egyszerre realizáló csodaszere előbb orvosság, majd gyilkos, végül lassan rohasztó vírus. Az eredetileg a demencia gyógymódjának hitt elixír a demenciát evolúciós szintre kiterjesztő pestisként még halálosabb lesz, mint ami ellen készült. „Aki kerüli a végzetét, az gyakran összefut vele az úton”, „[a]zzá váltál, aminek az elpusztítására esküdtél fel!”. A kortárs szimbolikában a demencia ab ovo az öregedés megfelelője: öregedni annyi, mint elrohadni, életképtelenné válni, gyermekeinket fel sem ismerni többé. Az erre adott tudományos válasz az egész emberiséget csettintésre megöregíti és kipontozza. Az „új trilógia” három lépésben realizálja az emberiségen tett globális bosszút.

1.) Ájtatos alapokon nyugvó felsőbbrendűségét megkísérti egy alsóbbrendű faj; sem a „tiéd a világ”, sem örök ellenfele a „csak egy vagy a sok közül” nem képes a problémán úrrá lenni, és kézen fogva szavatolják a kataklizmát. Előbbi elvitte az emberiséget a pokol kapujáig, utóbbi pedig jól irányzott mozdulattal belökte a fortyogó véglevesbe. Előbbi alapozta meg a világot szétlopó gazdasági és ideológiai szisztémákat, utóbbi éli fel az így összegyűjtött javakat és sztenderdizálja-hiszterizálja a birtoklásvágyat. Előbbi tolvaj, utóbbi tolvaj-iparos. Előbbi kevesen van és sokat lop, utóbbi sokan van és keveset lop – de mindkettő Az Egészet ellopja. Az átalakulás fokozatosan történt: a.) már nem mi (= a föld) vagyunk a világ (= anyánk) középpontjában, b.) „isten” többi teremtménye közül sem vagyunk kiemelkedők. Nincs jogunk elvenni a világból, amit szeretnénk, és tilos azt gondolnunk, hogy az állatoknál – helyesebben tehát: bármely más állatnál – fontosabbak, értékesebbek, intelligensebbek volnánk, vagy bármi módon túltennénk rajtuk, amit nagy általánosságban pozitívnak szokás gondolni. Mivel mindent és örökre elvettünk: most tőlünk vesznek el mindent örökre. Ami offenzíva volt, ezentúl defenzíva lesz.

2.) Ami az alsóbbrendű fajt megokosította átalakul: a vírusszorongás analogonja lesz, és a majmok fegyverként is használják. Az embereket pusztítja, a majmokat okosítja a szer. Váratlan helyről érkezik biotámadás: a majmok bombája (Huxley) olyasmi, amit az emberek magukért készítettek. A hibás készítési folyamat, a kivitelezés, a „hogyan” ül tort a készítőn. A régi filmek a pusztulást egy homályzónába utalták ki, melynek szimbóluma a bomba volt, a bomba mint sűrített háború, mint az ember által magán és a világon elkövetett minden erőszak summája; az új filmek differenciálják és analizálják a folyamatot: a világ birtokba vételének legátlása, a világba-vetettség érzetének felerősítése az előzmény, és a kivitelezés elhatalmasodása, a munka és a technológia – miképp azt a Mission: Impossible – Leszámolás – Első Rész, és a Rachel Stone c. M: I-másolat film is bemutatta – isteni pozíciója a következmény. E következmény ismét okká válik, amennyiben az orvosságot még készülés közben, előre, „hitelbe” eladja, és egy intézményesített kapzsiságot telepít az őszinte gyógyításvágy helyére. A pénzemberek és a techemberek örökölték a nagy egyéniségek és hadvezérek pozícióját. Tőlük egy mai Caesar, egy prekorrumpált autentikus személyiség veszi vissza, ami őt illeti.

3.) A pusztító vírus később butító vírussá mutálódik, gyógyszerré, ami a halandóságot immár nem potencianövelőként, hanem a paradicsomi ősbűn eliminálásán át gyógyítja. Az első emberpár evett a tudás fájáról – ennek végeredménye az önpusztító, fenntarthatatlan turbókapitalizmus, melyben már semmi nem maradt, csak az öregedés, a demencia, a halandóság permanenciája –, az utolsó pár ember hashajtót vesz be, (átvitt értelemben) kiokádja a tiltott gyümölcs félig emésztett maradványait, s visszasüpped állati szintre. Végre. Meggyógyult. A civilizáció csak beteges lázálom, melyből végre felébredt. A harmadik rész ezredese „a természet visszaüt” aktusaként mutatja be a történteket, ami hagyományosan katasztrófafilmes velejáró – el is sodorja megmaradt emberiséget egy lavina. Nem a majmokkal álltak szemben, hanem a természettel, a földanyával. Majom és ember hely-, pozíció- és szerepcseréje végül is egy önkéntelen lemondás-, és egy kéretlen fellépéstörténet együttese: a történet végére a nagy egyéniség abban talál megnyugvást, hogy többé rá már nincs szükség, s abban a hitben távozik, hogy a természeti harmónia állandósul, és tanai fennmaradnak.

A negyedik részig (mely a ’68-as rebootja) folyamatosan kérdés volt: ki kapott itt második esélyt? A természet vagy az emberek? A legújabb filmig létezhetett azon pozitivista gondolat, hogy ha az ember nem is, valami a természettel jobban harmonizáló, ugyanakkor némileg emberszerű intelligencia élhet a földön úgy, hogy ne derengjen már az idők kezdetén e nemzedék előmenetelének horizontján egy posztmoralista technológiai apokalipszis. A majmok bolygója: A birodalom nem pusztán az ember embernek farkasa viszonyt örökíti át a majmokra – miképp tette azt a 2014-es és a 2017-es film –, de bemutatja kapitalizálódási, imperializálódási, és rítusaikon haszonért cserébe könnyen túladó hajlandóságukat. Az új cézár, Proximus a korábbi képlet mentén (melyben majom = ember-elfajzottság) indul el az infláció felé: Proximus = Caesar-empátia, racionalitás, intelligencia. Célja az evolúció, ember akar lenni és technológiát birtokolni, tankokat, műholdakat irányítani. A film visszaveszi a bizalmat a majmoktól, amit a trilógia Caesar-ja kivívott nekik, a legitimitást, amit eszükkel és morális autenticitásukkal kiérdemeltek: ha ez az alternatíva, akkor inkább az emberiség, ha választani kell, hogy a buta majmok tegyék tönkre a világot, vagy az emberek, akkor inkább az emberek.A majmokat megváltotta egy Krisztus-figura, de – mint az emberek – mégis megindultak a pusztulás útján: az intelligencia megválthatatlan, és sorsa, hogy magát elbutítsa, elpusztítsa. A remények és illúziók, mesék és mítoszok korát váltotta a reprodukció és automatizáció kora, bombát dobott magára, megkísértették – és most visszaállítják. Az emberlány, az ártatlannak tetsző ügynök elorozta, visszalopta az emberiség legnagyobb fegyverét: és most viszi.