Mintha bevezették volna a kötelező ingyen kokaint a Capcom háza táján, hat éve száguldanak őrült sebességgel, csaknem félévente dobnak ki folytatásokat, remake-eket, gyűjteményeket klasszikus sorozataikhoz, mint a Monster Hunter, Resident Evil, Devil May Cry vagy a Mega Man, és ha ez nem lenne elég: szinte mindegyik kimagasló minőséggel érkezik. Még amit szarul csinálnak, valahogy az… Folytasd az olvasást
Valós idejű stratégiai játékokat ritkán játszunk konzolon, leginkább soha. Persze, annak idején ugyanezt gondoltam izometrikus CRPG-kről (Baldur’s Gate), városépítőkről (Tropico 5) és körökre osztott stratégiákról (Civilization VI), és lám, némelyiknek még jobban is áll a kontrollerre áramvonalasított irányítás, a pazar nagytévés látvány. Ezek a játékok, bár görnyedős-kattintgatós történelemmel rendelkeznek, mégiscsak verhetetlenek a nagy távlatok, gyönyörű,… Folytasd az olvasást
Gyerekkoromból sejlenek fel a Lego Racers egyszerű örömei, általánosságban pedig az 1999 környéki játékok könnyed, azonnali játszhatósága. Elindítod, rámész a versenyre, és megy. Az ipar persze megváltozott: ma egy tulajdonképpen kisgyerekeknek szóló játék is fiókregisztrációhoz köti a játék egy részét, és mikrotranzakciókkal nyomasztja az embert. Persze, mit is várjon az ember egy 2K-játéktól: a Lego… Folytasd az olvasást
Ha az Octopath Traveler-t sikerült az előző cikkben a buddhista nemes nyolcrétű ösvénnyel felvezetnem, a lazán kapcsolódó Live A Live lehetne akár egy heideggeri gondolatkísérlet is – ez a játék egy különböző idősíkokban megélt RPG-történetek gyűjteménye, amelyeken ráadásul különböző mangarajzolók dolgoztak, és különböző játékmechanikai eszközökkel keltettek életre. Még ha antológiaszerűnek is érződik ez a koncepció,… Folytasd az olvasást
Van egy Udine nevű kisváros Észak-Olaszországban, ahová már két évtizede zarándokolnak el a távol-keleti film rajongói, hogy ízelítőt kapjanak a régió moziiparának krémjéből: A legújabb dél-koreai sikermozit, a legújabb díjnyertes japán drámát, az egyre erősebb és megállíthatatlanabb nemzeti büszkeségfilmeket Kínából, az egzotikus gyöngyszemeket Taiwanról, Malajziáról, Indonéziáról. És persze ott van az örökké keserédes szegmens, hogy… Folytasd az olvasást
Az elején kétségbeesés, a végén mágia – így jellemezhetnénk a Final Fantasy születését. A Square abban az időben nem igazán bízott a szerepjátékok sikerében, és bár az akkori rivális Enix Dragon Quest-je erre rácáfolt, a fiatal Szakagucsi Hironobu mégis elkeseredett harcként élte meg a nagy nehezen kikönyörgött zöld utat. Tudta, hogy ha az eladások rosszak… Folytasd az olvasást
Jó lesz az úgy, mondhatták a Capcomnál. Hiszen mindenképpen pozitív alaphangról indulunk: régi játékokat mentünk át az utókornak, egy csipetnyi extrával. Az ilyesmit (minden könyvtárosi erőmet összeszedve) helyes lépésnek ítélem. A Mega Man Battle Network Legacy Collection hat játékot tartalmaz, két kötetre osztva, és a hat játék száma különböző verziókkal együtt felszorzódik, még ha lényegi… Folytasd az olvasást
Erre mondják, hogy nehéz szülés. Ezt a kritikát tiszta lelkiismerettel anélkül, hogy az eredeti Resident Evil 4-gyel játszottam volna, nem lett volna szabad megírni. És hogy a hárdkór gémerek a késüket a nyakamnak szegezhessék: mivel soha a büdös életben nem játszottam vele. Kimaradt, mint ahogy az az egész évtized, amelyben piacra dobták. Szóval ahhoz, hogy… Folytasd az olvasást
Kapcsolatom a Monster Hunter-szériával (és klónjaival) elég döcögős. Egyrészt csodálom ezt a fajta módszeres, végtelen mélységű szörnyvadász-zsánert, ahol minden levadászott szörny utolsó pikkelye is felhasználható diverz, specializált vagy egyszerűen csak túlélésre kipattintott páncélzat kiépítéséhez, mindezt megtámogatja egy ökoszisztéma szimulációja, a barátság ereje, meg persze félelmetes mennyiségű étel-ital-cukorka. Másrészről viszont pont emiatt a komplexitás miatt pattanok… Folytasd az olvasást
Noha kétségkívül a Walking Deadben bejárt világ vagy a Game of Thrones emberképe sem volt egy fáklyás menet, napjaink közeli háborúval és szinte óráról órára bővülő, egyre inkább megoldhatatlanná terebélyesedő krízislistával elkomorított közhangulatát semmi sem vetítette előre oly precízen és kérlelhetetlenül a mozgóképek közül, mint a Brexitet megelőző időszak brit tévésorozatai. Legyen szó akár a… Folytasd az olvasást