Kínos hibrid: Forspoken

Te jó ég. Annyian roastolják már ezt a szerencsétlen játékot közösségi oldalakon, hogy igazán nem én szeretnék az lenni, aki még egy lapáttal rádob. Az már különös kegyetlenség volna. Inkább csak megnyugtatok mindenkit: a Forspoken nem rosszabb a hírnevénél, pontosan azt a fajta álmos, dopamin-adagoló középszert nyújtja, mint lassan minden nyílt világú akció-szerepjáték… mégis, helyenként… Folytasd az olvasást

Osztálytalálkozó: Persona 3 Portable és Persona 4 Golden

Talán egyszerűbb a közös pontok mentén bemutatni a Persona sorozat különböző részeit – ezen belül is a nemrég megjelent két régebbi rész felújított változatát. Adva van egy iskolai közeg, amelyben mindenféle (gyakran szürreális) mikrodrámák bontakoznak ki a szereplők között, aztán a történetet és tónusát valamiféleképpen definiálja a tágabb (kis)városi tér, amelynek munkahelyei, melléktevékenységei töltik ki… Folytasd az olvasást

Szomszédok: Démonok 2

Az urbánus együttélés még annak is az agyára megy néha, aki gyerekkora óta erre van szocializálva. Nem születtünk, urambocsá teremtettünk szardínia-módra létezni, a túlságos közelség egyben állandó súrlódást is jelent. Mit lehet ellene tenni? Annak, akinél a békés megoldás szóba sem jöhet és elszakad agyában a cérna, a válasz egyértelmű, és a jó öreg testi… Folytasd az olvasást

Örök tanulságok, fából: Del Toro’s Pinocchio

Valóságos minireneszánsza van a stop motion animációnak az utóbbi években: Henry Selick visszatért (Wendell and Wild), elkészült Phil Tippet apokaliptikus lázálma a Mad God, nem beszélve a Laika stúdióról vagy a világ különböző országaiban dolgozó lelkes outsiderek-ről. Van valami ebben a technikában, a kézműves jellegében, a szaggatott mozgású figurákban, ami tökéletes hordozójává teszi bizonyos műfajoknak,… Folytasd az olvasást

Gyöngyök a mélyben, gyöngyök a vérben: Az Angolok

Nincs ezen mit szépíteni: ha egy-két kivételt tudunk is említeni a műfaj nagy korszakából (mindenekelőtt a Johnny Guitart, illetve kisebb fenntartásokkal a The Furiest, a Negyven fegyvert vagy a Hannie Cauldert), a nőket mint aktív, cselekményalakító, szükség esetén képességesen fegyvert is forgató erőket lényegében kihagyták a vadnyugat mozivászonra világított történetéből. Az utóbbi években-évtizedekben ugyan ebben… Folytasd az olvasást

Az év titkos csodái – Farkas Balázs 2022-es listája

Ez az év nem volt könnyű, értelmetlen háború a szomszédban, vírus a szervezetben, meg ha nagyon kicentizem, így év végére azt is elmondhatom, hogy már a negyvenhez is közelebb kerültem, mint a harminchoz (jó, még beleférek a gördeszkás cuccaimba, oké?), és egyszer csak itt találom magam, a téli sötétségben, amikor Sight & Sound felmérések és… Folytasd az olvasást

2022-es besztof – Szabó Kristóf

A 2022-es évet a gödörből való lassú kikászálódás évének tudom elnevezni. Személyes és filmes szempontból is. Elég, ha csak annyit mondok, hogy az előző évvel ellentétben most kettő percnél több gondolkodás kellett a legjobb filmélmények összeállításához. Mennyiségben és minőségben is végre azt érezhettem, hogy tartalmas 12 hónap áll mögöttem. Persze önszorgalomból hozzátettem a magamét (300+… Folytasd az olvasást

Pixelintrika: Tactics Ogre Reborn

27 év. Videojáték-történelmi viszonylatban 4 generáció. Épp elég ahhoz, hogy aki szétjátszotta az agyát az eredeti, 1995-ös Tactics Ogréval, az semmire se emlékezzen belőle. Hogy maradéktalanul élvezhesse ezt a 2022-es kiadást, ami igazából a remake remake-je, hiszen a játék már egyszer feljavított, 2010-es verzióján alapul. Alkotói sebészmódra, két kézzel nyúltak az Ogre mellkasába, hogy erővel… Folytasd az olvasást

Az év videojátéka: Elden Ring

Ritka az efféle, milliók idegvégződésein sercegő konszenzus. Jó, persze, nem ismerek mindenkit, ettől függetlenül meglepő a témában az egyetértés mértéke: 2022 legjobb játéka, a God of War Ragnarök ellenére, az Elden Ring. Hidetaka Miyazaki designer-látomásának majdnem végső alakja, a játék, amelyet mindig is meg akart csinálni. “Majdnem végső”, hiszen ez a kifejezés nem jelent manapság… Folytasd az olvasást

Katonadolog – Crisis Core: Final Fantasy VII – Reunion

Valahol hálás vagyok azért, ahogy a PlayStation Portable hatására annak idején több fejlesztő is újragondolta a nagy játékok struktúráját – elkezdtek megjelenni gazdag tartalommal megteremtett, de 4-5 perces szegmensekre osztott, nagyléptékű cuccok is, mint mondjuk a Metal Gear Solid: Peace Walker, vagy a most újra kiadott Crisis Core. Elfoglalt felnőttembernek már-már áldás lenyomni két küldetést… Folytasd az olvasást