Valóságos minireneszánsza van a stop motion animációnak az utóbbi években: Henry Selick visszatért (Wendell and Wild), elkészült Phil Tippet apokaliptikus lázálma a Mad God, nem beszélve a Laika stúdióról vagy a világ különböző országaiban dolgozó lelkes outsiderek-ről. Van valami ebben a technikában, a kézműves jellegében, a szaggatott mozgású figurákban, ami tökéletes hordozójává teszi bizonyos műfajoknak,… Folytasd az olvasást
Gyöngyök a mélyben, gyöngyök a vérben: Az Angolok
Nincs ezen mit szépíteni: ha egy-két kivételt tudunk is említeni a műfaj nagy korszakából (mindenekelőtt a Johnny Guitart, illetve kisebb fenntartásokkal a The Furiest, a Negyven fegyvert vagy a Hannie Cauldert), a nőket mint aktív, cselekményalakító, szükség esetén képességesen fegyvert is forgató erőket lényegében kihagyták a vadnyugat mozivászonra világított történetéből. Az utóbbi években-évtizedekben ugyan ebben… Folytasd az olvasást
Az év titkos csodái – Farkas Balázs 2022-es listája
Ez az év nem volt könnyű, értelmetlen háború a szomszédban, vírus a szervezetben, meg ha nagyon kicentizem, így év végére azt is elmondhatom, hogy már a negyvenhez is közelebb kerültem, mint a harminchoz (jó, még beleférek a gördeszkás cuccaimba, oké?), és egyszer csak itt találom magam, a téli sötétségben, amikor Sight & Sound felmérések és… Folytasd az olvasást
2022-es besztof – Szabó Kristóf
A 2022-es évet a gödörből való lassú kikászálódás évének tudom elnevezni. Személyes és filmes szempontból is. Elég, ha csak annyit mondok, hogy az előző évvel ellentétben most kettő percnél több gondolkodás kellett a legjobb filmélmények összeállításához. Mennyiségben és minőségben is végre azt érezhettem, hogy tartalmas 12 hónap áll mögöttem. Persze önszorgalomból hozzátettem a magamét (300+… Folytasd az olvasást
Pixelintrika: Tactics Ogre Reborn
27 év. Videojáték-történelmi viszonylatban 4 generáció. Épp elég ahhoz, hogy aki szétjátszotta az agyát az eredeti, 1995-ös Tactics Ogréval, az semmire se emlékezzen belőle. Hogy maradéktalanul élvezhesse ezt a 2022-es kiadást, ami igazából a remake remake-je, hiszen a játék már egyszer feljavított, 2010-es verzióján alapul. Alkotói sebészmódra, két kézzel nyúltak az Ogre mellkasába, hogy erővel… Folytasd az olvasást
Az év videojátéka: Elden Ring
Ritka az efféle, milliók idegvégződésein sercegő konszenzus. Jó, persze, nem ismerek mindenkit, ettől függetlenül meglepő a témában az egyetértés mértéke: 2022 legjobb játéka, a God of War Ragnarök ellenére, az Elden Ring. Hidetaka Miyazaki designer-látomásának majdnem végső alakja, a játék, amelyet mindig is meg akart csinálni. “Majdnem végső”, hiszen ez a kifejezés nem jelent manapság… Folytasd az olvasást
Katonadolog – Crisis Core: Final Fantasy VII – Reunion
Valahol hálás vagyok azért, ahogy a PlayStation Portable hatására annak idején több fejlesztő is újragondolta a nagy játékok struktúráját – elkezdtek megjelenni gazdag tartalommal megteremtett, de 4-5 perces szegmensekre osztott, nagyléptékű cuccok is, mint mondjuk a Metal Gear Solid: Peace Walker, vagy a most újra kiadott Crisis Core. Elfoglalt felnőttembernek már-már áldás lenyomni két küldetést… Folytasd az olvasást
A fantázia rétegei – Romancing SaGa: Minstrel Song Remastered
Egy pillanat, megint ki kell terítenem egy kellően kacifántos játéktörténelmi családfát, hogyan is jutunk el a címben tárgyalt tételhez. Volt a Final Fantasy II, ugye (jó messzire megyünk). Annak volt egy GameBoy-ra megjelent spinoffja, a The Final Fantasy Legend, amit Japánban még úgy hívtak: Makai Toushi SaGa. Ennek a spinoffnak volt három része, ezután abból… Folytasd az olvasást
Fulci az űrben: The Callisto Protocol
A hetvenes-nyolcvanas évek body-in-pieces fantáziái mára erejüket vesztették, hatásuk szó szerint csontig kopott. Köszönhető ez annak, hogy a gore szinte sorminta, elhagyhatatlan díszítőelem a huszonegyedik század horrorfilmjeiben, horrorsorozataiban. Manapság a műfajnak a hatásvadászat másfajta eszközeivel kell élnie, urambocsá okosabb ötletekkel kell(ene) előállnia annál, mint mikor mondjuk valaki kihányja a saját beleit. Az már más tészta,… Folytasd az olvasást
A mindenség elmélete: Something in the Dirt
Talán célszerű lehet a Twin Peaks környékén kezdeni ezt a kritikát (várj, lesz értelme) – amikor a kilencvenes évek elején David Lynch és Mark Frost ledobták ezt a felfoghatatlan, megközelíthetetlen, ezerféleképpen értelmezhető anomália-atombombát, nem csak egy művészeti alkotást hoztak létre, hanem az ezzel éppen párhuzamosan felfutó internetes felületeken keresztül egy másfajta diskurzus magvait is elültették… Folytasd az olvasást