Van egy Udine nevű kisváros Észak-Olaszországban, ahová már két évtizede zarándokolnak el a távol-keleti film rajongói, hogy ízelítőt kapjanak a régió moziiparának krémjéből: A legújabb dél-koreai sikermozit, a legújabb díjnyertes japán drámát, az egyre erősebb és megállíthatatlanabb nemzeti büszkeségfilmeket Kínából, az egzotikus gyöngyszemeket Taiwanról, Malajziáról, Indonéziáról. És persze ott van az örökké keserédes szegmens, hogy vajon mi maradt még a hongkongi filmgyártásból (legnagyobb részt Johnnie To, aki idén volt díszvendég). A nosztalgiázást külön meg lehet fejelni a retrospektív vetítésekkel, és ezek azok ahol igazán elemében lehetnek a hozzám hasonló kockák. Akik számára, az a fesztivál egyik csúcspontja, amikor nagyvásznon, felújított kép és hangminőségben láthatnak olyan elborult állatságokat, mint Po-Chih Leong elszabadulása, a The Island.
Klasszikusan az a fajta tonális és műfaji egyensúlyokra fittyet hányó, de szórakoztató katyvasz, ami kábé csak a 80-as évek hongkongi filmes közegében tud nemcsak megszületni, de még működni is, mert az alkotók a rációt féktelen energiával és kreativitással egyensúlyozták. Magyarul elindítod és rögtön egy felbőszült vaddisznó intenzitásával lábon ragad és végigvonszol főhősei kálváriáján mielőtt azt mondhatnád fapapucs. Amikor nem tudhatod, mit fog tíz perc múlva előhúzni a film, happy-go vígjátékból válthat vérgőzös akciófilmbe, atmoszférikus-nyálkás horrorba vagy könnyfakasztó melodrámába. Leong élete és karrierre is tökéletesen illeszkedik ehhez az eklektikussághoz: Az angol óhazában született és tanult, a BBC-től került át a TVB-hez (az egyik legfőbb hongkongi tévécsatornához), negyven éve tartó rendezői pályája során csinált már mindent buddy cop mozitól kezdve, De Palma-i pszihothrilleren át (He Lives By Night), szellemes riogatásig, de a The Island még közülük is kiemelkedő, a nyers exploitation és a keleti egzotikum látványos összeütközése.
John Shum, a kapafogú, SZTK-szemüveges, örök lúzer figurák megtestesítője játssza a főszerepet, egy középiskolai tanárt, aki egy markényi diákkal együtt tesz párnapos kirándulást a könyék egyik, papíron lakatlan szigetén. De persze a hely, minden csak nem lakatlan, szépen belakta három zakkant testvér, akik közül a két idősebb életcéljukká tették, hogy teljesítsék haldokló anyjuk utolsó kívánságát: Feleséget kell szerezni az erősen fogyatékos kisöcsinek, és a lány legyen mindenképp szűz! Nem meglepő módon a szigetlakó redneckek rögtön meg is próbálnak Shum és a diákok bizalmába férkőzni, ám minden interakcióból (legyen a kötelező „ki tud többet inni” vagy ahogy az öcsi próbál ismerkedni a lányokkal) árad a kimondatlan feszültség, a creep faktor, something is very wrong here. Elég csak pár szikra, félreértés, előkerül egy láncra vert rabszolgaként használt lány (akinek csak a bűne, hogy nem volt elég „tiszta” feleségnek) és a vakációból rögtön kegyetlen túlélőtúra lesz. Isten hozott a felnőtt világban, kínzás, vérontás, halál, farkas leszel vagy megesznek.
Az allúziók John Boorman Gyilkos túrájával annyira egyértelműek, hogy szinte klisé megemlíteni, de ugyanígy megemlíthető Peckinpah Straw Dogs-a is, főleg a film első felében, ami szép fokozatosan megágyazza a „városiak kontra peremvidékiek” konfliktust. Azt ahogy a nyers, brutális maszkulinitást képviselő trió egyre hangsúlyosabban pesztrálja Shum főhősét, aki már csak ránézésre (meg persze viselkedésben is) a tipikus, nyámnyila, városi értelmiségi, még saját diákjait se tudja kezelni. Ehhez persze hozzájön a korszak hongkongi filmjeire jellemző, néha teljesen skizofrénnek ható hangulatváltások is, amibe teljesen belefér egy lábfej átszúrását követi egy olyan jelenet, amikor a gyerekek a tengerparton buliznak szintipopra, mi pedig leginkább csak az várjuk mikor fog az egész átfordulni a belezésbe, mert ennek kell megtörténnie.
Az utolsó fél óra meg aztán tényleg nem szarozik, brutális intenzitású, szürreálisan over-the-top setpiece-ek sorozata, amiben a három redneck vicsorgó, üvöltő, nyáladzó mániákusokká válnak, akik csak abból se értenek, ha valami jó éleset beléjük vágnak. Lesz futás, kuszás, menekülés, egy régi ház ostroma molotovval, hullanak a kiskamaszok (mert nem Hollywoodban vagyunk), balta a fejbe, egy delikvensnek még a péniszét is leharapják. John Shum-nak pedig nincs más választása, puhapöcsből férfivé kell válnia, aki megvédi saját törzse lányait. A kamera egy percig nem áll meg, együtt fut, zuhan, támad a szereplőkkel együtt, az akciók vadak, dinamikusak, Leong rendezése bekokainozott versenylóként vágtat végig a sziget végtelen erdőin, árkain, kihalt üres terein, ahol senki hallja a halálsikolyod. Az utolsó jelenet klasszikus slasherbe illő ijesztgetése (szó szerint úgy ugrik a tóból az egyik redneck mint Jason a Péntek 13-ban) is olyan, hogy vele együtt kacagsz, nem rajta. Ahogy maga Leong is mondta a retrospektív vetítés előtt: „This a crazy movie about crazy people, so just sit back and enjoy the craziness!” Kell ennél jobb ajánló?