Rég láttam ilyen jó pilotepizódot. A tény, hogy a Mindig az ördöggel valójában egy magában álló játékfilm, senkit ne zavarjon össze, hiszen jól láthatóan Antonio Campos rendezőt sem feszélyezte különösebben. Lehet persze, hogy ő nem a sorozatnyitányok elvárásainak akart, de végeredményben mégis csak azoknak tudott megfelelni: filmjében szuggesztív módon felvázol egy sor érdekfeszítő karaktert, helyszínt… Folytasd az olvasást
Ezer díjnál és fényes nézettségi adatnál is megkérdőjelezhetetlenebbül mutatja egy filmről, hogy magabiztosan elfoglalta a helyét a kultúra szövedékében, ha elkezdenek szivárogni a másolatai. Utánozható minták nélkül ugyanakkor talán nincs is (film)kultúra – gondoljunk csak az évtizedek óta tényleg elképesztő számban mutálódó Hitchcock-variánsokra vagy a nyílt és burkolt Rómeó és Júlia-történetek végeérhetetlen folyamára. Ezek nélkül… Folytasd az olvasást
„Arkhamtől nyugatra a dombok vadul hullámzanak; a völgyek sűrű erdői fejszét tán még sose láttak. Akadnak itt fénytelen, apró tisztások, melyek közül fantasztikus szögekben hajlanak meg a fák, s ahol sűrű aljnövényzet burjánzik anélkül, hogy valaha napfény érné.” – Így kezdődik H. P. Lovecraft novellája, A szín az űrből (Gáspár András fordításában), és ugyanígy kezdődik… Folytasd az olvasást
Ha cirka harminc éve jött volna ki, akkor a digitális videókölcsönzők helyett az igaziak egyik nagy slágere lett volna a három évvel ezelőtti A bébiszitter. Ami pont csak annyira piszkálta meg a tinifilmes slasher-ek jól bevált receptjeit, hogy azt a mai, önironikus kikacsintásokon, műfaji dekonstrukciókon nevelkedett generáció és a régi motorosok is egyaránt be tudják… Folytasd az olvasást
“Gyere velem, ha élni akarsz”, így próbálta meggyőzni a Terminátor Edward Furlong anyját arról, hogy helyesen cselekedjen. Sikerült, ezért kezdi anyu a Kedvencek temetője 2-t a korábbinál sokkal előnyösebb pozícióban, felkapott filmsztárként. Az életéből pár perc van csak hátra: egy forgatás során megsüti a váltóáram. Természetesen ezt az arrafelé lebzselő Edvárd is végignézi. “Természetesen”, mert… Folytasd az olvasást
Tegnap, helyi idő szerint este hatkor lezuhant egy vagány, poros trailer, tele sztárokkal, amitől látszólag mindenki eldobta az agyát, mintha maga a messiás érkezett volna meg. Volt olyan is, akinek a film létezése az újdonság erejével hatott. Talán te is azok közé tartozol, akik most hallanak először a Dűné-ről. Talán most kérdéseid vannak. Miért olyan… Folytasd az olvasást
A dolgoknak általában van egy megszokott sorrendje, és talán célszerű lenne az elején kezdeni. Először volt a könyv (Iain Reid: I’m Thinking of Ending Things, magyarul Azon agyalok, hogy ennek véget vetek, aztán jött Charlie Kaufman, és lett a film (I’m Thinking of Ending Things, magyarul A befejezésen gondolkozom). (Igen, tényleg.) A film elején továbbá… Folytasd az olvasást
Érdekes belegondolni abba, hogy az összes ismert műfaj közül egy az, aminek még Oroszországban is évszázados hagyománya van, ez pedig a science fiction. Még a szovjet érában is, ahol minden más a kapitalista országok kapudrogjaként volt megbélyegezve, a sci-fi túlélte a bürokrata cenzorokat és virágzott. A Sztrugackij-fivérek irodalmi munkássága mai napig etalonértékű, ami pedig a… Folytasd az olvasást
A sikoly a kezdet, de nem a vég. A sikoly egyidős a horrorral, mert egyidős a rettegéssel. Amikor cserben hagynak a szavak a leírhatatlan láttán, marad az artikulálatlan hang. Ha sikítunk, felszabadul belőlünk valami; ha filmen látunk-hallunk sikítani egy szereplőt, övé az enyhülés, miénk a tehetetlenség. Naná, hogy horrorfilmes alapelem lett, még külön karaktertípus is… Folytasd az olvasást
Határok tiszteletben tartása, valamiféle közmegegyezéses jó ízlés elismerése – ilyesmi egy horrorfilmest nem jellemezhet. Munkaköri leírásában épp az ellenkezője szerepel, és ha a műfaj szerelmeseiként újra és újra hálát adunk ezért, akkor azt is el kell fogadnunk, amikor ez a szellemiség veszélyesen ingoványos területekre taszigálja a vér és a rettegés különös, kamerával felszerelt kutatóját. Például… Folytasd az olvasást