Skizofrén profizmus: Intruder

Film

Skizofrén profizmus: Intruder

Ezer díjnál és fényes nézettségi adatnál is megkérdőjelezhetetlenebbül mutatja egy filmről, hogy magabiztosan elfoglalta a helyét a kultúra szövedékében, ha elkezdenek szivárogni a másolatai. Utánozható minták nélkül ugyanakkor talán nincs is (film)kultúra – gondoljunk csak az évtizedek óta tényleg elképesztő számban mutálódó Hitchcock-variánsokra vagy a nyílt és burkolt Rómeó és Júlia-történetek végeérhetetlen folyamára. Ezek nélkül lényegében nincsen mozi, sem Marvel-eposzok, sem Nemes Jeles László. 

Az Intruder az első jelzése annak, hogy Bong Joon-ho négy Oscarig eljutó Élősködőkje is beverekedheti magát a mintaadó alkotások közé. Persze, az Élősködők sem a semmiből jött a világra. Nagyon meglepő volna, ha Bong Joon-ho még csak nem is hallott volna például Pasolini Teorémájáról, de itt most nem is az ősforrás felkutatása a lényeg: az Intruder, a dél-koreai Sohn Won-Pyung első rendezése nyilvánvalóan a hazai sikerfilmet követi. Az alapfelállásban legalábbis biztosan: egy családi közösségben váratlanul megjelenik a régen eltűnt lánygyermek, majd az ő kavarásai révén egyre több friss arc szállja meg a lakást, akik gyanúsan sokatmondó pillantásokat vetnek egymásra. 

A fiúgyermek, filmünk főhőse számára igen hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ezek valami rosszban sántikálnak, igaz, a néző ezt már korábban is tudja, noha a filmből nem telt még el fél óra sem. Az Intruder semmilyen ambivalenciát és ezen keresztül teremtő feszültséget nem mer megkockáztatni: amint nézőként sejteni kezdesz valamit, máris megerősítenek: igen, pontosan úgy van, ahogy gondolod. Ehhez persze a közhelyes karakteralkotás és e karakterek sokszor merőben irreális, de a filmet kétségtelenül a kiszámítható forgatókönyvben elképzelt irányokba taszigáló mozgatása is szükséges. 

Sohn Won-Pyungot nem foglalkoztatja az Élősködők világsikerét biztosító, közhangulatjelző osztályellentét-ábrázolás, ami talán sajnálatos, de persze sok mindenre lecserélhető. Az Intruderből azonban nem nagyon derül ki, hogy itt mi is lett volna a vágyott pótalkatrész. A családi viszonyokról bátortalanul mondogat ugyan valamit a film (leginkább, hogy ha rengeteg dolgozol ahelyett, hogy a kislányoddal labdáznál, az nem szép dolog – milyen fantáziadús!), de a rendezőt mintha inkább a zsánerek lehetséges összekeverése izgatná. Filmje a második félidőben legalábbis tónust és műfajt is próbál váltani, hogy az addigi decensen érdektelen thrillert leváltva afféle olcsó és értelmetlen Rosemary gyermeke-utánzatként roboghasson el a jó gyáva végkifejletig.

Noha az Intruder egyáltalán nem jó film, elég világos képet kaphatunk belőle arról, hogy az elmúlt 20 év során milyen magas emeletekig liftezett fel a dél-koreai filmgyártás. Még ebben az átgondolatlan, klisés és izgalommentes filmben is lényegében minden beállítás és kameramozgás, helyszín és színész a helyén van, a vágás vérprofi, és a banális zene is hozza, amit kell. Ezt jelenti a minőségi ipar – erre az alapra tényleg bátran építhet mindenki. De persze a biztos kézzel összecsavarozott semmi végeredményben itt is semmi marad.

Olvasd tovább
1 komment
Szerző:
  1. Pingback: Steril pokol: Éjszaka a paradicsomban - EPIK

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Még több Film

Vissza