Hány rendőr kell egy villanykörte becsavarásához? És vajon hány késelés szükséges, hogy egy horrorfilmet slashernek nevezzünk? Az első egy ősi vicc, a második viszont… egy újabb. Elvégre a mozizáshoz nem volna szabad karómerev tudattal, egyenletekkel vagy mérleggel a kézben közelíteni – mégis megtesszük, mert két dolgot általában minden filmbolond imád: listákat gyártani és kategóriákba zárni…. Folytasd az olvasást
Jimmy Carter a ‘76-os elnöki kampányának részeként kijelentette, megválasztása esetén arra fogja biztatni a kormányt, hogy hozzon nyilvánosságra minden apró részletet az UFO jelenségekkel kapcsolatban. Később ebből a nyilatkozatából visszatáncolt az esetleges nemzetbiztonsági vonatkozásokra hivatkozva. “Néha azon töprengek, milyen gyorsan feloldódnának a bennünket világszerte elválasztó különbségek, ha egy idegen fenyegetéssel néznénk szembe, a mi világunkon… Folytasd az olvasást
Clay lies still, but blood’s a rover;Breath’s a ware that will not keep.Up, lad; when the journey’s overThere’ll be time enough for sleep. Richard Donner klasszikusa az amerikai akciófilm teljes átváltozásának kiindulópontja. Premierjének idején ezt még nem lehetett sejteni – nem érződött sem jelentősnek, sem forradalminak. Ha a filmtörténelmi kontextust mellőzve vizsgálja az ember, félkézről,… Folytasd az olvasást
Lángolj fel a lelkünkben, szép égi szikra, szent öröm! Gondolom, senkit nem kell elkezdenem győzködni arról, hogy a Drágán add az életed! az akciófilmes műfaj csúcsdarabja, kvintesszenciája, platóni ideája. Nem? Oké, megnyugodtam. Az is megcáfolhatatlan tény, hogy John McTiernan bebetonozta a modern akciófilmek sémáit, amelyek rossz esetben közhelytárrá silányulnak, jó esetben szilárd alapul szolgálnak tehetséges… Folytasd az olvasást
Ugorjunk fejest a közepébe már a legelején, mint Jack Napier a marólúgba a vegyianyaggyárban: a Batman visszatér a legjobb élőszereplős Batman-adaptáció, Tim Burton igazi csúcsteljesítménye, a legerősebb amerikai képregényen alapuló mozgókép, egyúttal messze a legperverzebb is. Éjfekete latexből formált, síkosítóval fényesített, pult alól is pirulva kiadott gömbdísz az akciódús szenteste-környéki mozik golyózápor-pörkölte karácsonyfáján. Alulról, felülről… Folytasd az olvasást
Könnyű beleesni a könnyes szemű, mindent rózsaszín szemüvegben néző múltidézésbe, a „régen minden jobb volt” tudatállapotba. Megfeledkezve arról, hogy azért régebben is volt sok szemét, amit csak az idő szelektált el az igazi klasszikusoktól. De akkor is, goddammit, valamihez nagyon értettek az amerikai filmesek az 1980-as években, hogy olyan filmek tudtak megszületni és hivatkozási alappá… Folytasd az olvasást
A nagy, filmes művészek, az auteur-ök rendelkeznek különböző berögződésekkel, fixációkkal, urambocsá olyan motívumokkal, amelyeket unos-untalan újra felhasználnak: Martin Scorsese a katolikus bűntudatát szabadítja állandóan ránk, Quentin Tarantino a premier plánban vett női talpakat stíröli, Shane Black pedig véres erőszakkal kombinálja a karácsonyt. Minden idők egyik legmarkánsabb stílusú akciófilmes forgatókönyvírója ugyanis imádja a szeretet ünnepére vagy… Folytasd az olvasást
Baltás gyilkos sorra szeleteli egy észak-kaliforniai kisváros asszonylakosságát. S hogy ki a gyanúsított? Mindenki! Főhősünk, a geek Gerald számítógépének segítségével igyekszik a gyilkosról összegyűjtött adatokat kielemezni (ez a nyolcvanas években még coolnak számított), és közben beleszerelmesedik a széplány Lilianbe, aki nyári szünetét arra használja, hogy kisegítsen apja vendéglőjében. Geraldnak feltűnik, hogy az őrült Lilien ismerőseit… Folytasd az olvasást
Előbb-utóbb minden filmes szubzsáner eléri a maga telítettségi szintjét, amikor már nem lehet csak ugyanazokat a történeti és stiláris elemeket egymásra pakolni és variálni. De ahhoz felettébb nagy bravúr kell, hogy a kreativitás megrekedt folyóját újra megnyissa a vállalkozó szellemű alkotó, kiváltképp ha az a bizonyos szóban forgó alműfaj már inkább a nyílt paródiából és… Folytasd az olvasást
Louis Malle kétségkívül jelentékeny filmrendező volt, az ütemérzékén azonban igazán csiszolhatott volna még egy kicsit. Ha ugyanis első filmjével, a Felvonó a vérpadra című nagyszerű bűnügyi drámával nem 1958-ban lép a színre, hanem vár ezzel úgy két-három évet, akkor már vidáman szörfözhetett volna ő is a francia újhullám fodrain, és talán nem takarta ki volna… Folytasd az olvasást