Az egész, mondhatni, egy szerelemmel kezdődött – olyan szerelemmel, amelynek két résztvevője más akart a kapcsolattól: egyikük önző módon saját élvezeteit részesítette előnyben, többet akart, mint amennyit ember elbírhat, míg a másik önzetlenül áldozott egy jobb közös élet reményében. A mi szempontunkból mindez csak azért érdekes, mert Frank és Julia történetének körbejárása az eredeti Pokolkeltőben… Folytasd az olvasást
Gyerekként leginkább azért szerettem moziba járni és filmeket nézni, mert úgy éreztem, ha csak két órára is, de kiszakadok a mindennapi valóságból. Olyan dolgokat fogok látni, amiket sehol máshol, olyan történeteket, amik nemcsak izgalmasak, félelmetesek, látványosak, hanem ott van bennük az alapvető emberi kíváncsiság. A „Mi lenne ha…?” kérdés megválaszolása tele fantáziával. Tulajdonképpen el voltam… Folytasd az olvasást
Noha a valóságos vadnyugat sem történelmi korszakként, sem sok fordulatot megélt földrajzi területként nem volt végtelen, regényekben és főleg filmekben megképezett mását sikerült a határtalanság érzetével felruházni. Ezzel együtt a western nagy korszaka (vagy inkább korszakainak sorozata) valahogy csak véget ért – vagy négy évtizede – a moziban. Vagy mégsem így történt volna? Elvégre a… Folytasd az olvasást
A Férfi sikeres. A klasszikus amerikai középosztály képviselője. Most aratja több évtizedes munkájának gyümölcsét. Nagy ház medencével, sportkocsi, szép feleség, tisztes vagyon, cégvezetői pozíció, az asszony kapcsolatai által akár még politikai tőkét is kaphat. A film első képkockája ahogy a kamera letekint birodalmára mindent összefoglal: Ez az övé, ő kaparta ki a gesztenyét hozzá, megérdemli,… Folytasd az olvasást
Wesley Craven halott. Azután halt meg, hogy karrierje során, évtizedenként legalább egyszer megreformálta a horrort. Persze voltak hullámvölgyei is szép számmal, ki ne emlékezne például a politikailag überkorrekt People Under the Stairs-re (1991), amelyben a fehér filmes másfél óra alatt véget vetett a rasszizmusnak. Az ilyesmit nem szabad elsietni. Karrierjének elején meg főleg volt még… Folytasd az olvasást
Sokan szomorkodtak, hogy a pénztáraknál elbukott, én már konkrétan annak is örülök, hogy a mostani hollywoodi kontentgeneráló algoritmusmátrixban egyáltalán még becsúsztat egy olyan rendszerhiba, mint Az északi. Hogy egy Robert Eggers-hez hasonló filmrendező, aki bátorsággal, magabiztosággal és nem utolsósorban istenadta vizuális talentummal megáldva szarik bele az átlagos történetmesélési konvenciókba, 70-90 milliót kap egy projektre. Ezt… Folytasd az olvasást
A Vampire: The Masquerade szerepjáték-háttérvilág lényege tömören, hogy a vámpírok köztünk élnek, civilizáltak (már amelyik), saját politikai viszályaik és érdekcsoportjaik vannak, egymás ellen szövetkeznek, de mindig a sötétben. A „Maszkabált”, a legelemibb törvényt mindig be kell tartani: halandó emberek előtt senki nem fedheti fel magát. Irtó nehéz ez, mert bizonyos időközönként az álarcnak le kell… Folytasd az olvasást
Hosszú évekkel azelőtt, hogy vezető rendezői, Dario Argento, Lucio Fulci vagy Sergio Martino alkotói minőségükben megérkeztek volna Amerikába (amiben egyébként sajnos nem lett túl sok köszönet), az erőszakban dús olasz zsánerfilmezés egyik legpompázatosabb oldalhajtása, a giallo már megvásárolta úgymond a jegyét egy tengeren túlra tartó cirkálóra. Előbb a grindhouse-mozikba vergődtek el a bőrkesztyűkben, maszkokban, késelésekben… Folytasd az olvasást
Nyolcvankettőre a slasher már áthaladt a műfaji zenitjén. A mainstreamből meg végképp elkezdtek kikopni, aminek az lett az eredménye, hogy készítőik hirtelen nagy adag kísérletezési szabadságnak kerültek birtokába. Az Alone in the Dark is valami ilyesmi, a szokásos slasherkliséktől igyekszik elhatárolódni. Kezdő helyszíne egy elit diliház, ahol az ápoltakat “utazóknak” hívják, bentlakásukat pedig “vakációként” jellemzik…. Folytasd az olvasást
Tíz évvel ezelőtt Michael Bay jelentette azt a szofisztikáltabb ízlésvilágú filmsznoboknak, amit ma a Marvel és társaik: magának a mozinak a halálát, a művészeti forma legvégső degradációját középszerű tömegmoslékká, egybites látványmaszturbációt, ami csak zaj, füst, korom és ostobaság. Mondjuk a Transformers széria primitivistása fölött könnyű volt pálcát törni, olcsó játék hülyegyerekeknek, variációk egy robbanásra szinte… Folytasd az olvasást