Az etetés tilos: Ősi ösztön

A horror műfaja mindig is közel állt a szívemhez, ami annak is köszönhető, hogytalán túlságosan korán is találkoztam vele. Amíg a velem egyidős kortársaimDisney-mesékkel és hasonlókkal pallérozták elméjüket, engem már elragadtak arémfilmek. Egy átlagos nap estéjén valahogy (már magam sem emlékszemhogyan) hozzám került a televízónk távirányítója és mivel egyedül tartózkodtam aszobában, bátran kapcsolgatni kezdtem a… Folytasd az olvasást

Horrormester diétán: Send Help

Ahogy telik az idő, úgy válik számomra egyre érthetetlenebbé az az évtizedes szünet, amit az amerikai zsánerfilmezés egyik legnagyobb vizuális akrobatája Sam Raimi iktatott be saját karrierébe. Vagy van az akár tizenöt év is, ha a 2009-es frenetikusan gonosz Drag Me to Hell-től számítjuk és előzékenyen az emlékezet fekete lyukába söpörjük a teljesen értelmezhetetlen Óz… Folytasd az olvasást

Sose lesz vége: A Démonok között filmes univerzuma

Az elmúlt években a Hollywoodi stúdiók elég erőteljesen ráálltak arra, hogy minden sikeres cím köré univerzumot építsenek. Nem új keletű dolog ez, hiszen már korábban is bevett szokás volt az, hogy egy kasszarobbantó produkciót pár évvel a bemutatása után szériává duzzasztottak a magas profit reményében. Manapság azonban már nincs megállás a számozott folytatásoknál, előzményekre és… Folytasd az olvasást

A gagyi bosszúja: Senki 2

Sokat lehetne filozofálni, hogyan, mikor és miért siklott ki az akciófilm zsánere és hogy miért kell annak hálásnak lenni, ha manapság beesik az ablakon egy-két olyan mű, ami meg tudja idézi a nagy elődöket. Vannak, akik szerint már a 90-es években megindult a műfaj rohamszerű felhígulása és bár személy szerint jópár kedvencem született ebben az… Folytasd az olvasást

Zach Krueger újra lesújt – Weapons

Ha mindenki csinálja, nem lehet megbüntetni érte senkit – onnantól a büntető a bűnös. Egy reggel csak a visszahúzódó, introvertált kinézetű srácot találják a tanteremben. A többiek George Harrison Beware of Darkness-ére az éjszakában futkároznak. Úgy futnak bele a sötétbe, mint a mai magyar filmek fiataljai a Balatonba: szabadon, láncaikat levetve, miközben a zene azt… Folytasd az olvasást

Bár ne tudnám, de: Tudom, mit tettél tavaly nyáron

Rendkívül egyszerű embernek tartom magam, ha meglátom, hogy a hazai mozik műsorra tűznek egy slasher-horrort, már rohanok is jegyet venni. Így tettem legutóbb is, mikor kiszúrtam, hogy bemutatásra került a legújabb Tudom, mit tettél tavaly nyáron film. A helyzet az, hogy a ’97-es első részt mindig is egy középszerű Sikoly-koppintásnak tartottam, a ’98-as folytatás pedig… Folytasd az olvasást

Halálos családterápia – Végső állomás: Vérvonalak

Furcsa belegondolni, hogy vannak egyes országok vagy kontinensek, ahol a horror, mint műfaj nem gyökerezett meg a filmgyártásban. Pedig különös, megmagyarázhatatlan dolgoktól, vagy csak magától a haláltól félni olyan alapvető emberi dolog, ami nincs határok közé szorítva, nálunk viszont mégis van kb három példa rá. Amerikának ebből a szempontból nem kell szégyenkeznie. Ott a kékgalléros… Folytasd az olvasást

Épkézláb streaming: A szurdok

Évekkel ezelőtt, mikor berobbant a streaming-forradalom, még azon az állásponton voltam, hogy ez az „online videotéka” akár még jó hatással is lehet a filmművészetre. Így visszagondolva, igencsak naiv voltam.A kezdetben persze ígéretesen alakultak a dolgok, hiszen a különböző platformok próbáltak szabadkezet biztosítani a hozzájuk igazoló alkotók számára és ezekből az együttműködésekből születtek olyan produkciók, melyek… Folytasd az olvasást

Káosz és homály – Doom: The Dark Ages

Mint egy megelevenedett metálalbum-borító. Így fogunk rá gondolni. Mielőtt ökölbe szorított kézzel mondanál egy hell yeah-t, megsúgom: nem dicséretnek szántam. A Doom: The Dark Ages grandiózus, festménybe illő jeleneteit leginkább háttérben kibomló díszletként használja, amit a játékos kaotikus harcjelenetei utáni csendes pillanatban szemlél egy félreeső szirt széléről. A Doom: The Dark Ages tehát nem sokkal… Folytasd az olvasást

Zsaru a darálóban: Pusztítás (Havoc)

Képzeld egy pillanatra, hogy fiatal kezdő filmrendező vagy. Vérrel, verejtékkel tető alá hozod a nagy szerelemprojekted, de természetesen nem számítasz nagy babérokra. Talán egy kis taps a filmfesztiválokon, talán egy rendes mozibemutató, talán hoz annyit a film, hogy visszahozza a költségvetést, hogy egyről kettőre tudsz lépni. Aztán a kritikai-közönségsiker forgószele felkap, kikiáltanak egy új generáció,… Folytasd az olvasást