Posts Tagged → amerikai

Slasher-klasszikusok #6: Edge of the Axe

Baltás gyilkos sorra szeleteli egy észak-kaliforniai kisváros asszonylakosságát. S hogy ki a gyanúsított? Mindenki! Főhősünk, a geek Gerald számítógépének segítségével igyekszik a gyilkosról összegyűjtött adatokat kielemezni (ez a nyolcvanas években még coolnak számított), és közben beleszerelmesedik a széplány Lilianbe, aki nyári szünetét arra használja, hogy kisegítsen apja vendéglőjében. Geraldnak feltűnik, hogy az őrült Lilien ismerőseit… Folytasd az olvasást →

Slasher-klasszikusok #5: Silent Night, Bloody Night

Állítólag a történelmet a győztesek írják. Úgy érezem, hogy ez a filmtörténelemre is igaz. Vajon mi dönti el, hogy éppen melyik film lesz óriási hatással az adott műfajra és a következő generáció nézőire, alkotóira? A szempontokat végtelenségig lehetne sorolni a kritikai fogadtatástól kezdve a piszkos anyagiakon át a marketingig, illetve az adott korszellem hangulatának ügyesen… Folytasd az olvasást →

Nincs hová visszavonulni: The Strangers

Magyar forgalmazási cím: Hívatlanok. Az emberfaj, ahogy a költő mondja, sárkányfog-vetemény, ami kétségbeejtő tapasztalat az emberiség, de felettébb jó hír a horrorfilmek szerelmesei számára. A halálos veszély, amit a másik ember (minden másik ember) potenciálisan jelent a számunkra, nem fog egyhamar semmivé válni, erről pedig – hiszen csak úgy reszketünk tőle – kényszeresen beszélnünk kell:… Folytasd az olvasást →

Slasher-klasszikusok #4: Az erdei fantom

Tony Maylam mifelénk a Rutger Hauer főszereplésével készült Őrült Stone, avagy 2008: a Patkány Éve (Split Second, 1992) című filmjéről ismert, amely műalkotás mindjárt két megfigyeléssel is gazdagabbá teheti a szemfüleseket. Egyrészt tanúi lehetnek, ahogy Hollywood továbbra sem tud Rutger Hauerrel mit kezdeni (ejtették is), másrészt megállapíthatják, hogy a régi szabálynak, miszerint ha egy film… Folytasd az olvasást →

Ez eddig kimaradt #2: Phobia

John Huston nevét mindenki ismeri, életműve azonban rohamosan csúszik a feledésbe. Persze, A máltai sólyomnak mindig elég nézőt biztosít majd, hogy a közmegegyezés szerint ezzel indult a film noir nagy évtizede, A Sierra Madre kincse pedig afféle golyóálló amerikai klasszikussá érett, mint az irodalomban a Moby Dick: ezek, ugyebár, túlélik még az atomtámadást is. De… Folytasd az olvasást →

Sekélyes kárhozat: Mindig az ördöggel

Rég láttam ilyen jó pilotepizódot. A tény, hogy a Mindig az ördöggel valójában egy magában álló játékfilm, senkit ne zavarjon össze, hiszen jól láthatóan Antonio Campos rendezőt sem feszélyezte különösebben. Lehet persze, hogy ő nem a sorozatnyitányok elvárásainak akart, de végeredményben mégis csak azoknak tudott megfelelni: filmjében szuggesztív módon felvázol egy sor érdekfeszítő karaktert, helyszínt… Folytasd az olvasást →

Színtiszta őrület: Color Out of Space

„Arkhamtől nyugatra a dombok vadul hullámzanak; a völgyek sűrű erdői fejszét tán még sose láttak. Akadnak itt fénytelen, apró tisztások, melyek közül fantasztikus szögekben hajlanak meg a fák, s ahol sűrű aljnövényzet burjánzik anélkül, hogy valaha napfény érné.” – Így kezdődik H. P. Lovecraft novellája, A szín az űrből (Gáspár András fordításában), és ugyanígy kezdődik… Folytasd az olvasást →

Zombi terminátor: A kedvencek temetője 2

“Gyere velem, ha élni akarsz”, így próbálta meggyőzni a Terminátor Edward Furlong anyját arról, hogy helyesen cselekedjen. Sikerült, ezért kezdi anyu a Kedvencek temetője 2-t a korábbinál sokkal előnyösebb pozícióban, felkapott filmsztárként. Az életéből pár perc van csak hátra: egy forgatás során megsüti a váltóáram. Természetesen ezt az arrafelé lebzselő Edvárd is végignézi. “Természetesen”, mert… Folytasd az olvasást →

Mikor lesz már vége? – A befejezésen gondolkozom

A dolgoknak általában van egy megszokott sorrendje, és talán célszerű lenne az elején kezdeni. Először volt a könyv (Iain Reid: I’m Thinking of Ending Things, magyarul Azon agyalok, hogy ennek véget vetek, aztán jött Charlie Kaufman, és lett a film (I’m Thinking of Ending Things, magyarul A befejezésen gondolkozom). (Igen, tényleg.) A film elején továbbá… Folytasd az olvasást →

Slasher-klasszikusok #2: Psycho 2

Határok tiszteletben tartása, valamiféle közmegegyezéses jó ízlés elismerése – ilyesmi egy horrorfilmest nem jellemezhet. Munkaköri leírásában épp az ellenkezője szerepel, és ha a műfaj szerelmeseiként újra és újra hálát adunk ezért, akkor azt is el kell fogadnunk, amikor ez a szellemiség veszélyesen ingoványos területekre taszigálja a vér és a rettegés különös, kamerával felszerelt kutatóját. Például… Folytasd az olvasást →