A Nintendo e nyárközépre beigazított közepesen nagy dobása három szempontból különbözik élesen a fővonalas Monster Hunter játékoktól. Egyrészt Switch exkluzív, úgyhogy a Playstation és Xbox-rajongók szívhatják a fogukat. Másodrészt vizualitása színpompás rajzfilmcuccra hasonlít – nem mintha a fővonalas játékok komor horroreposzok lennének, de messze nem ennyire kedvesen csiricsárék. A harmadik különbség magában a játék műfajában… Folytasd az olvasást →

Szaké Dzsin, ah, vagyis Szakai Dzsin egy pszeudo-történelmi mítosz központi alakjává vált az elmúlt évben, amikor is a Cusimát beterítő mongol horda ellen összekovácsolta a sziget legendásabb figuráit, és győzedelmet aratott, leitta magát a családi szakéval, fürdött egy nagyot, megírta a verseit, majd el a napnyugtába, mint egy keleti Zorro. Szerettem, mondanám, de csak féligazság… Folytasd az olvasást →

Már egy éve beszélnek róla, ráadásul jókat, de a jóból egészen eddig kimaradt mindaz, aki a PlayStation kietlen sarkában dekkol (na jó, azért elvagyunk), mert a Hades még csak most érkezett meg ide. Szerencsére sem a zsánere, sem a látványvilága nem húzott annyira felé, hogy hiányérzetem legyen, az egyetlen támpontom a fejlesztők neve, a Supergiant… Folytasd az olvasást →

A minap a Realms Deep fesztivál körüli diskurzusban feltűnt, hogy sok független fejlesztő is kezdi érezni, hogy az úgynevezett „boomer shooterek” (retró lövöldözős játékok) mekkora reneszánszukat élik, de már annyira, hogy lassan navigálni sem lehet közöttük – ha valaki olyasmit szeretne játszani, mint a Doom, a Quake, a Blood, a Heretic, vagy a Duke Nukem… Folytasd az olvasást →