A Far Cry olyan mint Thanos, “elkerülhetetlen”, az életünk szerves, vissza-visszatérő része, akár a villanyszámla. Megváltó-szimulátor, amely egyszerre joviális és véresszájú, a multimédia egyetlen olyan terméke, amely évről évre a nyugat kezébe képes adni azt a hatalmat, amelyről mindig is álmodozott: a fasiszta diktátorok kiírtásának lehetőségét (a valóságban éppen hogy hatalomra segíti őket, de erre… Folytasd az olvasást
A Hammer Studios már 1966-ban komoly problémába ütközött. Bár azt sikerült elkerülni, hogy horrorstúdióként bélyegezzék meg őket – ügyes műfaji diverzifikációval: thrillereket, kalandfilmeket és az őskorban játszódó marhaságokat egyaránt köszönhetünk nekik -, az egyre emelkedő produkciós költségeket mégsem fedezte a csökkenő mozis bevételük. Az amerikai Warner ennek ellenére hosszú távú szerződést kötött a céggel. Ezt… Folytasd az olvasást
Szüksége van a világnak James Bondra? Az elmúlt 60 év azt mutatja, igen. Annyiszor támadt már fel halottaiból, jött vissza a legnagyobb mélységből. Újraértelmezve, az adott korszellemhez igazodva. Ez történt 2006-ban is, amikor Daniel Craig és a Casino Royale gyakorlatilag a nulláról kezdte meg az újraépítést és betonbiztos alapokat tett le. James Bond többé már… Folytasd az olvasást
Állítsd meg az utca emberét 2021-ben és tedd fel neki a kérdést: mit szólna hozzá, ha a kormány egy lakatlan szigetre zsuppolná az összes bűnözőt? Ugyanazok lesznek a válaszok, mint ebben a majdnem ötven éves filmben: nagyon helyes, ne fizesse az adóm a bűnözők jólétét, mocskos férgek, hadd irtsák csak egymást! A bűnelkövető nem ember,… Folytasd az olvasást
Az időzítés nemcsak a politikában és a háborúkban döntő jelentőségű, kulcsszerepet kaphat a művészetben is. Jó időben lenni jó helyen: kimondva vagy kimondatlanul erről álmodik minden poétajelölt, és közben igyekszik nem szembenézni a ténnyel, hogy ez milyen keveseknek is sikerül. A filmkészítésben legalább kétféle módon maradhat le valaki a kívánatos hullámokról. Elcsoboghatnak mellette egyrészt az… Folytasd az olvasást
A Deathloop az Arkane Studios legjobb ötleteinek újrahasznosított és újrahegyezett, a Preyből meg a Dishonored-sorozatból átemelt, kilúgozott gyűjteménye, csecse-csatarendbe állítva egyetlen játéknarratívai idea megtámogatására. Amit korábban felesleges firlefrancok vettek körül, most kizárólag a fókuszért él, létezik: csak azért, hogy a csinos gép elzakatoljon. A Deathloop néha emiatt érződik mechanizmusok óraművének – szerencsére a játékélmény ezt… Folytasd az olvasást
Mire elkezdett volna kialakulni egyfajta egészséges ellenszenv és rezisztencia a posztmodernnel szemben, azt veszem észre, hogy lassan megint olyan közhangulatba csúszunk bele, ahol ez a lecsengett művészeti irányzat ismét szükségszerűvé válik. Valóságunk több alternatív valóságra esik szét a polarizált médiában, az emberek megint csak nihilista vagy pártállami létezésben tudnak valamiféle kapcsolódási pontot találni az élethez,… Folytasd az olvasást
A Warioware franchise nemcsak a Nintendo, hanem úgy általában a videojáték-történelem legfurcsább sorozata. Egy olyan kommersz művészetben, amely az idő előrehaladtával egyre jobban hajtja a narratív egyértelműséget, a Warioware játékok az abszurd debilséget teszik mintegy koronaként a fejükre, és hirdetik a szinte-dadaizmus győzelmét az élet és a videojátékok értelmét hiába keresők felett. Az alapvetése pont… Folytasd az olvasást
Első ránázésre talán nem sokat változnak a Ryo Ga Gotoku évről évre leszállított játékai, de legalább konzisztensen szolgáltatják a tartalmas, vizuálisan színvonalas bűnügyi drámákat. A Yakuza széria végül is megtette az első nagy ugrást a Like a Dragonnal és a Judgmenttel, hogy felkavarja a formulát – előbbi elmozdulást jelent a JRPG irányába, utóbbi pedig a… Folytasd az olvasást
Harcos uralkodónőket ismerhetünk a történelemből: az Angyalvárat lóháton, héthónapos terhesen elfoglaló Caterina Sforzát, Zénóbiát, a római Közel-Kelet jórészét leigázó palmürai királynőt, vagy az ír Grace O’Malleyt, a XVI. századi kalózamazont. A mozistáknak mégsem ők jutnak eszükbe elsőként: vannak nekünk, ha jobbak nem is, de közelebbiek mindenképp. Nők, lányok, asszonyok, akikre felesküdhetünk: Ellen Ripley, Sarah Connor,… Folytasd az olvasást