Szaké Dzsin, ah, vagyis Szakai Dzsin egy pszeudo-történelmi mítosz központi alakjává vált az elmúlt évben, amikor is a Cusimát beterítő mongol horda ellen összekovácsolta a sziget legendásabb figuráit, és győzedelmet aratott, leitta magát a családi szakéval, fürdött egy nagyot, megírta a verseit, majd el a napnyugtába, mint egy keleti Zorro.
Szerettem, mondanám, de csak féligazság ez – szerettem egyes aspektusait, a látványvilágát, a bejárható és belakható tereit, vagy például azt, hogy a Ghost of Tsushima jobb Assassin’s Creed volt, mint bármelyik Assassin’s Creed hosszú évek óta, és ez néha elég. Helyesen kezeli a történelmi aspektust, a lopakodó rajtaütéseket is, mindezt felerősíti egy jó adag japán misztikummal. Egyike a generáció legjobb nyílt világú akciójátékainak, pont amikor már tényleg végleg kifulladt volna ez a zsáner.
Nem szeretném túlságosan ismételni magam, de tavaly én ezt a játékot inkább pozitív irányba húztam, még akkor is, amikor formulái fárasztottak. A nem kötelező melléktevékenységeket csak kényszerességből csináltam végig – nem kellene, hogy emiatt megsavanyodjon a klasszikus családi drámás (valljuk be: klisés) bosszútörténet, de Cusima elég sokszor vált fullasztóvá, talán a tenger miatt, talán a mongol hordák miatt. A Director’s Cut viszont tágítja a teret, és érdekes módon ad a játéknak is egy kis extra lendületet, egy kis zugot, ahol lehet lélegezni, új dolgokat felfedezni.
Az új helyszín Iki szigete – egy gyors Google Maps kereséssel láthatjuk, hogy Korea és a Japán szárazföld között, Cusimától délre található, és területének nagyjából a harmada, mintha ő maga is egy kiegészítő lenne, teljesen jól illeszkedik egy negyedik fejezet koncepciójába. Így tehát elmodható, hogy a kiegészítő is nagyjából egy harmadnyi játékanyaggal egészíti ki és folytatja az alapjátékot, ami egyáltalán nem kevés – jó tíz-húsz órányi felfedezni- és gyűjtögetnivaló vár ránk. A sziget nem érhető el rögtön a játék elején, legalább a második felvonásig el kell jutnunk az alapjátékban is.
Ezt leszámítva ugyanúgy működik, mint az alapjáték három nagy szigetrésze, ám a klasszikus gyűjtögetnivalók mellett újak is bejönnek, mint az íjászati kihívások, vagy emlékek Dzsin apjáról. Ezeket egy különös szer idézi elő, amit egy Sas nevű nő tol bele főhősünkbe, amikor Iki szigetére hajózik, hogy a hasonló megőrülős eseteket kivizsgálja. Beléphetünk ebbe a sztoriba az alapjáték után és közben is, a dialógus ki fog térni arra, hogyan állunk Kótun kánnal. Iki szigete tehát nem csak egy új bejárható kaland, hanem érdemi belső utazás is Dzsin múltjába, így majdhogynem észrevétlenül integrálódik a teljes játékba.
A Director’s Cut elérhető PS4-en és PS5-ön is (tehát végre natív portot kap az alapjáték is), de hogy teljesen őszinte legyek, még egy 4k-s kijelzőn is nehéz felfedezni komolyabb különbségeket, vagy legalábbis olyat, ami drasztikusan átalakítaná a játékot. Az elvárt dolgok (gyorsabb töltési idők, haptikus visszacsatolás) kellemesek, de a szerintem legfontosabb 60 FPS már eleve futott visszafelé kompatibilitás módban. Persze, akármit is kukacoskodunk, a PS5 verzió nyilvánvalóan, mérhetően jobb, csak a javulás léptéke kicsi.
A Director’s Cut egyébként kijavítja azt, amit én az alapjáték egyik legnagyobb hiányosságának tartottam: a japán szinkronhoz igazított szájmozgást. Hiába volt büszke a Sucker Punch a nagy Kuroszava-módra, ez a minimum lett volna, és csodák-csodájára, most a japán szinkronszínészek munkájához igazodik végre a kép is (mármint annak, aki így játszik vele, az angol továbbra is a helyén van).
Lényegében klasszikus kiegészítőről vagy nagy DLC-ről van szó tehát, csak kissé pózer cím alatt, kihagyja azt a lépést, hogy csak rá irányuljon a figyelem, és egyből az alapjáték részeként kell már értelmeznünk. Talán nem is baj ez, de zavaros lehet azoknak, akik esetleg nem értik, hogy a Director’s Cut nevű kiegészítő innentől a teljes játékot is jelenti, ugyanakkor nem kell a teljes játékot újra megvenni, hogy élvezhessük az új anyagot.
Ami az árazást illeti, minden attól függ, mi van meg már eddig is – a PS4-es alap Ghost of Tsushima tulajdonosainak egy hétezer forintos kiegészítő teszi teljessé a képet (az ezen felül még hozzátehető, szintén fizetős ugrás a PS5 verzióra szerintem nem szükséges lépés, ahogy mondtam, számottevő különbségre nem kell számítani), aki pedig most kezdi a kalandot, annak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia.Drágának tűnik ez a feljavítás, de emlékezzünk, a Legends teljesen váratlan és ingyenes hozzáadása lehet itt egy enyhítő körülmény, és lássuk be, minőségi produktumot kapunk – nincs benne semmi megrázóan eredeti vagy innovatív, csak egy betonstabil, Sony-minőségű nyári blockbuster, és most, annak egy felcuccoltabb változata. Nem hiszem, hogy ne érné meg akár pusztán mennyiségi alapon is – de szerencsére tud többet is, mint a nyers terjedelem.