Te jó ég. Annyian roastolják már ezt a szerencsétlen játékot közösségi oldalakon, hogy igazán nem én szeretnék az lenni, aki még egy lapáttal rádob. Az már különös kegyetlenség volna. Inkább csak megnyugtatok mindenkit: a Forspoken nem rosszabb a hírnevénél, pontosan azt a fajta álmos, dopamin-adagoló középszert nyújtja, mint lassan minden nyílt világú akció-szerepjáték… mégis, helyenként képes pozitív meglepetést nyújtani.
Egy ízlésbeli kérdés például, hogy mennyire vágyunk egy PS3-érát itt-ott megidéző, Dragon’s Dogma-féle világba injektált Infamous-ra, nálam ez időnként megbillen a „nagyon” felé. A Forspoken egy 2023-as AAA-áron és marketinggel érkező Square Enix-játék, amely mégis egy 2010 körüli érát idéz minden porcikájával – persze, nem teljesen negatív értelemben.
Nem rosszabb ez a játék, mint az Outriders, a Valkyrie Elysium, vagy a Stranger of Paradise, csak hogy a Square Enix háza táján maradjunk, ugyanebbe a sorba illeszkedik: egy kínos hibrid, amely a nyugat felé kacsintó japán RPG-k kései new metalos ágazatába sorolható, de aki tényleg belemászik, foggal-körömmel, talál itt olyan dolgokat, amit máshol nem.
A Forspoken, annak ellenére, hogy egy kellemetlenkedő, szemforgatós fiatal csajt dob be egy pátoszos fantasy-világba, komolyan veszi magát. Frey-t ügyetlen, egyszerű eszközökkel, de mégis megalapozza – legalább egy órát eltöltünk vele New Yorkban, majd még egyet Athiában, ahogy éppen hozzászokik az új törvényekhez – itt neki varázsereje van és egy karkötő beszél hozzá.
Megy tehát a piszkálódás, vagánykodás, vagy ahogy a franciák mondanák, a krinzs – aztán az egész valahogy mégis feloldódik, belecsiszolódik ebbe az összefércelt miliőbe, ebbe az összefércelt játékmenetbe. Elhatalmasodik rajtam az érzés, hogy ez a játék talán nem jó, én mégis kezdek beleszeretni. Nehéz megmagyarázni, miért.
Az egyik tényező talán az, ahogy a mellékszereplők, azaz Athia lakói viszonyulnak az eseményekhez, Freyhez, a saját életük ügyes-bajos dolgaihoz. Őket érzékeny őszinteséggel írták meg, azzal a fajta naivitással, ami kell egy fantáziavilág komolyan vehetőségéhez. Hogy Frey nem veszi komolyan, egy ponton lényegtelen, mert ő is alkalmazkodni kezd idővel.
Egy másik tényező a nyílt térkép, tudnak ezek a japánok jól kinéző tájakat generálni, amelyben az ember könnyen orientálja magát – nem egy lapos, sehová nem tartó domborzaton szaladgálunk. A távolban mindig van egy-egy ismerős monumentum, épület vagy természeti képződmény, és millió apróság dobja fel ezt a világot. Feltöltik élettel a jó zenék és jobb szinkronszínészek, a világépítés, és ha ugyan belemászunk a jegyzetekbe, a kisebb sztorik, titkok kirajzolnak valami egészen érdekeset.
És persze kellően furcsa. Egy példa: Frey különböző körömfestésekből nyer változatos extra erőket. Vagy: macskatulajdonosként belemegy, hogy macskák vezessék el kincsekhez. Jobban vonzódik ennek a világnak az elnyomottjaihoz, a tolvaj gyerekekhez, mint a mindent tudó felnőttekhez. Ezekben ott a különös, az új, az izgalmas lehetősége. Kell hozzá a képzelőerőnk mankója, de azért ott lebeg a dolog.
A harcrendszer, a gyors ütemű parkour + varázsdobálás is rossz benyomást tesz elsőre, nagyon nyeglén, furcsán, felszínesen mennek a dolgok, aztán ahogy kinyílnak a lehetőségek, ahogy elkezdünk okosan játszani, kibomlik valami szép, tánc-szerű flow. Ha jól nyomjuk, ha elköteleződünk, a harc is jobb lesz. De ezért meg kell küzdeni. Vagy tovább megyek: meg kell küzdeni azért, hogy megtaláljuk benne a jó játékot.
A Forspoken, saját főhőséhez hasonlóan, egy jól megszívatott, kicikizett, semmibe vett újonc, van ebben valami sajnálatos – a Final Fantasy XV-öt is jegyző, de amúgy viszonylag új fejlesztőcsapat mögötte (Luminous Productions) tényleg nagyot akart dobni, a nyugati írók és japán tervezők majdnem össze tudtak találkozni valami izgalmas határvidéken, de nem úgy jött össze.
Nyilván, a hetven vagy hány eurós szcénában rém ciki ezzel jönni, de ha mondjuk valaki pár év (hónap?) múlva megtalálja egy alsó polcon, mondjuk húsz euró környékén, nem annyira rossz üzlet ez. Nem szívesen megyek vissza egy Horizon: Forbidden West-hez, sem mondjuk az új God of War-okhoz, ez meg valahogy mégis visz előre, hiába nem mutatkozik igényesnek.
Lendületes, dinamikus, jól animált nyomkodósdi egy kellően újszerű világban – sajnos mindenféle identitásválsága, technikai problémája és designparája van szegénynek, de egyáltalán nem akkora mélypont, mint vártam. Felugrott, megcsúszott, rosszul esett, bárkivel előfordul.