Élénken él bennem az emlék, hogy 2012 és 2015 körül a mindennapi filmes diskurzus része volt ama topik, hogy a sorozat mint olyan lehet a XXI. század formátuma, mely majd forradalmasítja azt, amit a film – lévén hosszúsága korlátolt – nem tudhatott kiaknázni. Hasonló gondolatok motiválták az 1920-as években azt a koncepciót, hogy a film… Folytasd az olvasást
Elég biztos a tippem, hogyha végzünk egy itthoni felmérést, hogy a nindzsa szóról kinek mi jut eszébe itt Magyarországon, senki se fog egy történelmi kiselőadást tartani a japán klánháborúkban szolgáló bérgyilkosokról. A várhatóbb válaszok: Michael Dudikoff és az Amerikai nindzsa. Franco Nero, mint a kék szemű fehér pizsamás nindzsa. Hát persze, hogy a nindzsa bosszúja… Folytasd az olvasást
Noha kétségkívül a Walking Deadben bejárt világ vagy a Game of Thrones emberképe sem volt egy fáklyás menet, napjaink közeli háborúval és szinte óráról órára bővülő, egyre inkább megoldhatatlanná terebélyesedő krízislistával elkomorított közhangulatát semmi sem vetítette előre oly precízen és kérlelhetetlenül a mozgóképek közül, mint a Brexitet megelőző időszak brit tévésorozatai. Legyen szó akár a… Folytasd az olvasást
Noha minimum a Holtak hajnala óta egy izmosabb Black Friday vagy karácsonyi vásár sok mindenkiben felszínre pezsegteti az agyszövet nélkül ténfergő zombihordákra irányuló asszociációt, valójában mindannyian sejteni véljük, hogy egy tényleges zombiapokalipszis ezeknél azért valamivel húzósabb menet lehet. Az viszont mintha csak mostanában, a koronavírusjárvány társadalmi hatásait megtapasztalva esne le a többségnek (legalábbis a korszellemet,… Folytasd az olvasást
Ha 15 évvel ezelőtt kerül adásba, ez az évad beszakítja a képernyőt. És nem csupán azért, mert a megformáltsága minden ponton felveszi a versenyt a mozifilmekével (ilyen sorozatból azért ma már nem kevés van), hanem mert a(z amerikai, független, érvényes) mozifilmek krémjével is állja az összehasonlítást. Állja? Számos szempontból maga mögé is utasítja őket, miközben… Folytasd az olvasást
Van Stephen Kingnek egy remek szokása, hogy néha nem nyolcszáz oldalas regényeket ír, hanem mondjuk kétszáz oldalban lerendezi a dolgot, de ilyenkor sem rohan a kiadóhoz, hanem megvárja, amíg összegyűlik négy, nehogy már olyan könyvet adjon ki, amitől nem szakad le az ember keze. Ráadásul elég tisztességes időközönként jönnek ki ezek a négy kisregényes gyűjtései,… Folytasd az olvasást
Ha röviden jellemeznem kellene az ITV legújabb igaz történeten alapuló, dramatizált minisorozatát, a Des-t, azt kéne mondanom, hogy olyan, mint az amerikai Mindhunter. Még át is veszi a klasszikus Fincheres manírokat, itteni sorozatgyilkosunk, Dennis Nilsen pedig éppen olyan nyíltan beszél az elkövetett borzalmakról a skót rendőröknek, mint amerikai társai az FBI-nak. A Des viszont egyetlen… Folytasd az olvasást
Tegyük fel, hogy most épp egy kvízműsorban ülsz. Rajtad a világ szeme: felvillan az első komoly kérdés, milliókat ér. Nagysikerű kortárs amerikai író, a családok, családszerű kisközösségek mélyviszonyainak krónikása. Kivel próbálkozol? Jonathan Franzen? A verseny favoritja a legkisebb oddsszal. Marilynne Robinson? Jó, de csak ha éjszakai műsorsávban, kábelen utazol a kulturális arisztokratákkal. Esetleg Robert Kirkman?… Folytasd az olvasást
Minél több horrorfilmet fogyasztunk, bizonyára egyre kevésbé tartjuk ijesztőnek őket, egyre kevésbé sokkolnak minket, gondolom, ez természetes. Nekem is megváltozott a kapcsolatom a horrorfilmekkel az elmúlt években, mert amint azt veszem észre, hogy a borzalmak csak a borzalmak miatt történnek, legfeljebb egy vállvonásra futja tőlem. Ahogy mások is, én is elkezdtem városi legendákra, eltűnésekre, valódi… Folytasd az olvasást
A dolgoknak általában van egy megszokott sorrendje, és talán célszerű lenne az elején kezdeni. Először volt a könyv (Iain Reid: I’m Thinking of Ending Things, magyarul Azon agyalok, hogy ennek véget vetek, aztán jött Charlie Kaufman, és lett a film (I’m Thinking of Ending Things, magyarul A befejezésen gondolkozom). (Igen, tényleg.) A film elején továbbá… Folytasd az olvasást