A minap a Realms Deep fesztivál körüli diskurzusban feltűnt, hogy sok független fejlesztő is kezdi érezni, hogy az úgynevezett „boomer shooterek” (retró lövöldözős játékok) mekkora reneszánszukat élik, de már annyira, hogy lassan navigálni sem lehet közöttük – ha valaki olyasmit szeretne játszani, mint a Doom, a Quake, a Blood, a Heretic, vagy a Duke Nukem… Folytasd az olvasást
A Games Workshop, a figurás játékok megkerülhetetlen monolitja volt oly kedves, és hozzánk vágott egy példányt a most hétvégétől előrendelhető, és nemsokára boltokba kerülő Kill Team Octarius kezdődobozából. Mivel csak nemrég kaptuk kézhez, a hivatalos fotókon kívül csak az egyelőre össze NEM rakott figurák és tereptárgyak racsinajiról és összeállított, de meg nem festett tereptárgyakról tudunk… Folytasd az olvasást
Kezdem azt hinni, hogy ez az utcaidivat-mogul Tetsuya Nomura üldöz engem, vagy nem is tudom – lassan minden második elindított japán játékban hatalmas betűmérettel csapják az arcomba a nevét, de valójában már erre sincs szükség, hogy felismerjem stílusjegyeit. Itt van például a NEO – The World Ends With You (ami mellesleg egy The World Ends… Folytasd az olvasást
Tudom hogy kisebbségben vagyok, de szívből szeretem a Skyward Swordot. Már 2011-ben, első megjelenésekor is oda voltam érte. Állítom, hogy a Skyward Sword rendelkezik az összes Zelda közül a legizgalmasabb, legkidolgozottabb történettel – egy olyan sztorival, amely a franchise legendáriumának hiányzó alapköveit rakja le. Megértem, hogy a motion control annak idején sokaknak az agyára ment,… Folytasd az olvasást
Az elmúlt években a Bandai-Namco minden megjelenésével azt a benyomást keltette, hogy elkötelezettek a tartalmas, szórakoztató játékok rendszeres kitermelésével, még akkor is, ha ezeknek látványvilága elmarad az AAA nagyágyúitól – az olyan címek, mint a Tales of széria vagy a Code Vein talán jó iránymutatók, mire is gondolok. Szóval, amikor a Scarlet Nexust először bemutatták… Folytasd az olvasást
Gyorsan essünk túl az ilyenkor szokásos, a korábbi Mario Golf játékokkal kapcsolatos személyes kötődések kitárgyalásán. A Mario Golf játékok az összes Mario közül a kedvenc Mario játékaim. Ebben a kritikában sokszor hangzik majd el a Mario. Egyszóval ebből a pozícióból indítok. Innen persze egyenesen következik, hogy a velük kapcsolatos elvárásaim hegymagasak. Lássuk, a legújabb, a… Folytasd az olvasást
„Find me and walk beside me” – ezzel a mondattal nyit a Legend of Mana, illetve jelen esetben ennek a PlayStation-klasszikusnak a felújított változata. Mindenféle ezoterikus értelmezést mellőzve, azt hiszem, egyenesen engem szólított meg, és engedelmeskedtem is. Itt egy olyan játékélmény, aminek nehéz ellenállni. Teljesen más, mint amihez hozzászoktam az elmúlt két generációban. Minden mechanikája,… Folytasd az olvasást
Egészen vicces látni, hogy most a PlayStation 5-ön egyszerre van fent nálam a Final Fantasy VII, a Final Fantasy VII Remake és a Final Fantasy VII Remake: Integrade, de egyik sem ennek a specifikus résznek az eredeti víziója. Ez az a rész, amely a legtöbbfelé ágazik alternatív klónjai, spinoffjai és feljavításai útján, olyan, mint valami… Folytasd az olvasást
Ez egy hosszú szöveg lesz, ezért egy bekezdést céloznék azoknak, akik csak most ismerkednek a Ratchet & Clank sorozattal és/vagy a PlayStation ökoszisztémával. Gondolom, már sok helyen halljátok, hogy bár „mindössze” egy családbarát animációs film tálalásában érkezik, a Ratchet & Clank: Rift Apart a legsokoldalúbban látványos játék jelenleg a piacon, a PlayStation 5 legerősebb exkluzívja,… Folytasd az olvasást
Ha azzal kezdem ezt a kritikát, hogy a DC Superhero Girls Teen Power (innentől DCSGTP) ideális kisgyerekeknek, de már tinédzsereknek nem ajánlanám, azzal némileg lenézem, ugye? Pedig ez igazából dicséret, és a játékban sincs azon túli ambíció, hogy pont annak látszódjon, ami: színpompás, egyszerű megoldásokkal operáló beat em upnak. Állítólag létezik egy, a játékkal azonos… Folytasd az olvasást