2007 óta megváltozott párszor a világ. Ez volt az év, mikor az eredeti Pokemon Diamond és Pearl megjelent a Nintendo DS-re. Ezek voltak az első 2.5D Pokemonok, és grafikájuk láttán az emberek a padlón fetrengtek a gyönyörűségtől. Mai szemmel stírölve őket a korábbi játékok régi sima, 2D-s grafikája sokkal tetszetősebbnek hat, ugyanakkor meg lehet érteni… Folytasd az olvasást
Csak harmincplusz év kellett a Shin Megami Tensei szériának ahhoz, hogy a obskurus videojáték félhomályból majdnem teljesen mainstreammé verekedje ki magát, és miután a Nintendo bejelentette, hogy jön Switchre, ne csak a szociálcsökevény weebek rebegjenek a fejlesztőknek hálás köszönetet. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez az új, ötödik rész könnyen adja magát, mindenesetre a… Folytasd az olvasást
Próbálok valamiféle kronológiát felállítani itt, mert ezt máshogy nem lehet feldolgozni. 2001. Megjelenik a Grand Theft Auto III, lényegében egymagában változtatja meg a játékipar arculatát, hatása mind a mai napig érződik, és a Rockstar végérvényesen a leggazdagabb, legsikeresebb stúdióvá lép elő. Jelenleg nincs olyan méretű projekt, amit ne tudnának finanszírozni, tekintve, hogy a semmiért (Shark… Folytasd az olvasást
A Call of Duty Vanguard kampányában majdnem semmi újdonság nincsen. Az alkotók elgondolása felteszem az, hogy ha a széria ősöreg lendületsémája működik, minek vele kekeckedni? A játék filmesen bombasztikus setpiece-ek között tereli a pléjert, akinek mint búcsúkor a céllövöldében, el kell találnia a fedezékéből vakond módra kikukucskáló, vagy az állását habzó szájjal rohamozó ellent. Ha… Folytasd az olvasást
Sejtem-remélem, hogy a Supermassive a Dark Pictures Anthology-val mit szeretne megalkotni: az un. portmanteau-horrorfilmeknek a videojátékos megfelelőjét. Ezek főleg a hatvanas és hetvenes években voltak rendkívül népszerűek, mostanában pedig a VHS-sorozat áldozik emléküknek. A DAP epizódjait évente dobják piacra, és alkalmazott játék-mechanizmusaikon, valamint a mindenhatónak tűnő narrátor hangján túl semmi közös nincsen bennük, sem témáik,… Folytasd az olvasást
Én aztán végképp nem akarom megmondani senkinek hogy hogyan végezze a munkáját, de a Guardians of the Galaxy PR-esei ettől függetlenül térdeljenek a sarokba. Az összes, a játékot beharangozó gameplay video erőltetett, nehézkes Mass Effect-másolatot ígért, a valóságnak, hogy ez a játék marha szórakoztató, nyoma sem volt bennük. Az Eidos Montreal a rettenetes Avengers tavalyi… Folytasd az olvasást
Majdnem minden tulajdonsága megvolt a F. I. S. T.: Forged In Shadow Torch-nak, hogy elmenjek mellette (ha a cím nem dob le, a műfajából és a keménykedő noir állatmesés manírokból már volt bőven elég), és bár nem tudok érvet mondani, hogy mitől érdekes mégis a játék, szögezzük le az elején: kompetens és kellemes kis cucc…. Folytasd az olvasást
Ha 2007-ben, a Crysis megjelenésekor azt mondogattuk, hogy ez a játék úgy néz ki, mint ami évekkel megelőzi a korát, most már annyi idő telt el, hogy egészen nyilvánvaló legyen a felújított változat elindításánál: ez a játék pont úgy néz ki, mint bármi tíz évvel ezelőtt. Más kérdés persze, hogy belőlem megjelenése idején sem váltott… Folytasd az olvasást
Az Ori and the Blind Forest minden idők egyik legjobb metroidvaniája, és a 2010es évek egyik legemlékezetesebb játéka, úgy általában. Úgyhogy a pedigré, amelyhez a folytatásnak, a Will of the Wispsnek meg kellett felelnie, kötelez. A játék nem okoz csalódást, sőt: jómagam 2020 legjobb játékának tartom még most is, úgyhogy a napokban megjelent Ori Collection… Folytasd az olvasást
A Metroid-sorozatot kétfajta igényből hegesztették össze. Egyrészt a Nintendo szeretett volna a nyolcvanas évek közepén valami Alien-szerűt a piacra dobni, de semmi vadat, az élmény legyen csak nintendósan családbarát, a bimbózó imidzsükhöz igazított horror-light. Másrészről meg a (japánokat) zavarba ejtően sikeres Mario Bros formuláját akarták variálni, a platformjátékok megoldásait illeszteni bele egy olyan, titkokkal teleszórt… Folytasd az olvasást