The Legend of Zelda – Skyward Sword HD

Tudom hogy kisebbségben vagyok, de szívből szeretem a Skyward Swordot. Már 2011-ben, első megjelenésekor is oda voltam érte. Állítom, hogy a Skyward Sword rendelkezik az összes Zelda közül a legizgalmasabb, legkidolgozottabb történettel – egy olyan sztorival, amely a franchise legendáriumának hiányzó alapköveit rakja le. Megértem, hogy a motion control annak idején sokaknak az agyára ment, olyannyira, hogy egyenesen megutálták a játékot, na de hát épp ezért adta ki most a Nintendo a motion control alternatívájaként klasszikus irányítási sémára (is) átdolgozva, gyönyörű HD-ben!

Akinek hiányzik, a joyconok rángatásával megidézheti az eredeti irányítási mechanizmust. Ugyanakkor azt mondom, hagyjuk a perverz nosztalgiavágyat, az újonnan kidolgozott, mégis klasszikus irányítás sokkal, de sokkal élvezetesebb és használhatóbb. Nem tökéletes, mert nem minden eredeti inputforma találja meg benne a modern megfelelőjét, de az epilepsziás rohamra emlékeztető tíz évvel ezelőtti joycon lóbálásnál hasznosabb, célirányosabb, és kevésbé feleslegesen fárasztó.

Persze Nintendóék gondoltak azokra is, akiknek az irányítási sémán kívül egyéb problémáik voltak a játékkal. Őrületesen idegesítő sameszunk, Fi őrjöngését visszafogták, most már nem csiripel lépten-nyomon a fülünkbe, hanem csak akkor szólal meg, amikor szeretnénk tőle valamit. Ez egyben azt is jelenti, hogy a játékmenetet most már teljes egészében a játékos döntései diktálják, és nem Fi gyakran erőszakos utasítgatása. Ez az aprónak tűnő változtatás óriást emel a játék élvezetén.

A grafika magas felbontású update-je az eredeti játék mára kissé elmosódott Hyrule-jából mesekönyvi illusztrációt csinál. Ettől még megmarad egyedi, a Wind Waker cell shaded és a Twilight Princess realizmust óhajtó grafikai megoldásai közt egyensúlyozó, egyedi képi világa, csak éppen minden sokkal élesebb lesz és kidolgozottabbnak hat, mint az eredeti Skyward Swordban. A renoválás abszolút sikerként könyvelhető el: emlékszem már anno is zavartak a figurák elmosódott arcai, a környezet puha körvonalai. Ilyesminek itt nyoma sincs már.

A történeten szerencsére nem változtattak, nagyon helyesen, mert véleményem szerint, ahogy ezt már korábban is megemlítettem, a Skyward Sword a Zelda-saga legerősebb sztoriját, érzelmi szempontból legkidolgozottabb történetét meséli el. A Skyward Sword, a Zelda-kronológiát tekintve az első az eposz históriájában, a figurák és környezetük ártatlan, és rácsodálkozásuk azokra a pozitív és negatív eseményekre, amelyet a videojáték-sors a lábuk elé vet, nyers és érzelmi szempontból rezonáns. A Skyward Sword így lesz makro (popkulturálisan) és  mikro (a figurák számára) egyaránt jelentős. A világ és önmaguk felfedezése, illetve személyiségük megváltozása a megpróbáltatások által mind-mind átérezhető. A Skyward Sword a videojátékműfaj mesélési kidolgozottságának evolúciós útján mérföldkő.

Minden vizuális és irányításbeli újítástól függetlenül a Skyward Sword régimódi 3D Zelda, amivel azoknak, akik a Breath of the Wild felől közelítik meg, lehet, hogy problémájuk lesz. Ez alatt azt értem, hogy nem túlzottan felhasználóbarát, még az új irányítási sémával sem. Pl. a körbenézés egyszerű gesztusa sem megy neki pik-pakk: amit manapság simán a jobb kontrollerkarral oldanánk meg, ahhoz neki gombkombinációk lenyomása kell. Az ellenfelek stunlockja egy rémálom. A harcban a várakozás a nehézség egyfajta helyettesítőjeként funkcionál.

Szóval attól függetlenül, hogy a játék egy gyönyörű mesekönyv vizuálisan, és a története varázslatos, a figurák imádnivalóak, a dungeonok zseniálisak (az összes Zelda legjobb dunegonjai!) a zenéje pedig fantasztikus, vannak problémái. De kb. fél órával azután, hogy elkezdesz játszani vele, arról a pár negatívumról totálisan elfelejtkezel.