A Silent Night, Deadly Night emblematikus esete annak, amikor a cenzúra visszafelé sül el, mint a rossz vadászpuska: Charles Sellier 1984-es low budget slasherét feleannyian se ismernék, ha kijövetelekor nem fújtak volna akkora hisztériát köré, amihez hasonlót csak a sátánizmussal vádolt rocksztárok kaptak. A reagani Amerika konzervatív erkölcscsőszködése teli erővel tombolt, feldühödött szülők, tanárok, szakszervezetek… Folytasd az olvasást
Vannak a meghittségnek különféle árnyalatai, ezt pedig, ha minden jól megy, így az ünnepek tájékán meg is tapasztalhatjuk. Ennek egyik változata, hogy nem várt telefonhívásokat kapunk, mondjuk, olyasvalakitől, akit nem is ismerünk. Amikor pedig rákérdezünk kilétére, válaszul a legintimebb élethelyzeteket felidéző nyögések és lihegések érkeznek válaszul. Egy ilyen karácsony már nem lehet túl unalmas, nem… Folytasd az olvasást
Megígértem magamnak, hogy nem leszek cinikus (nézzetek már rá Keanu Reeves-re, hogy lehet mellette cinikusnak lenni?), így kezdem a pozitívummal: a Mátrix: Feltámadások két és fél órás időtartama alatt sokszor, egészségesen, őszintén felnevettem. Nem tudom, szándékos-e itt a komédia, úgy érzem, van itt némi kísérlet a szatírára, meta-film ez, ami nagyon szereti ezt a tényt,… Folytasd az olvasást
Dario Argento operaházi giallójában van egy kép, amit az is ismerhet, aki még nem látta a filmet. A tűkkel felpeckelt szemű Betty (Cristina Marsillach, talán a legjobb Argento-főszereplő) közelijére gondolok, akinek végigcsordul az arcán a vér, hogy mindenkinek egyértelmű legyen: ha nem akarja súlyosan megcsonkítani magát, az énekesnőnek muszáj végignéznie az eléje tárt borzalmakat. Ez… Folytasd az olvasást
A Mátrix egy prémium film. Sokat nem tudtam róla, amikor tizenkettedik születésnapomra megkaptam a videokazettát, a híre miatt abban lehettem csak biztos, hogy valami különleges következik. A doboza a többi filmtől eltérően kék volt, ominózus hologramos matrica ragyogott az elején, a borító hátsó részén ott szerepelt a VHS-en ritkaságszámba menő werkfilmek ígérete, meg persze a… Folytasd az olvasást
A spanyol horrorfilm-készítés hősei számosak, felsorolni őket majd européer horror-visszatekintésünk feladata lesz. Most Amando De Ossoriót emelem ki közülük, aki a képzőművészetből nyargalt át a filmrendezébe. Először olasz spagettiwesternek paellásított átiratain edződött, majd 1969-ben váltotta meg belepőjét a horrorba a Malenka című vámpírfilmjével. A korszak szexszimbóluma, Anita Ekberg játszotta benne a gyönyörű szőke szűzlányt, amiből… Folytasd az olvasást
Ha a magaskultúrában közelítenek rá a halálra, akkor az élet végső nagy kérdéseinek egyikéről van szó, ha az alacsonyabb polcokra helyezett zsánerekben teszik ugyanezt, akkor morbid hatásvadászatról. Tartok tőle azonban, hogy ennél némiképp összetettebb a kérdés. A halál tényétől és látványától ijedten és óriási infrastrukturális erőket megmozgatva elzárkózó nyugati társadalomban ugyanis még az exploitation-skála legszélén… Folytasd az olvasást
Ejjj, be gyér ez a magyar cím… A film németországi forgalmazási címe zseniális: Ein zombie hingt am Glockenseil, Zombi lóg a harangkötélen. A VHS-video sötét korszakában, a Video Nasty hisztéria idején, amely mesterségesen gerjesztett botrány nemcsak a brit, hanem a német horrorkínálatot is letarolta és ellőtte a műfaj iránti mainstream igény kifejlődésének lehetőségét, ennél körmöntontabban… Folytasd az olvasást
„Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!” – írta anno hazánk nagy költője Batsányi János és felhívása mára beérett. A filmművészetben pláne. Az arthouse mostani kedven enfant terrible-jének, Julia Ducournaunak a tehetsége erősen táplálkozik a 2000-es éveket markánsan meghatározó, ultraerőszakos horrorvonalból (lásd Alexandre Aja és társai), csak nála nemcsak a női perspektíva köszön be, hanem egyfajta intellektuálisabb, allegorikusabb… Folytasd az olvasást
Civilizációs keretek között létezni, gyakran érezhetjük így, maga a pokol. Napjainkat ezernyi fojtogató szabály és tiltás sújtja: meg kell állni a pirosnál, csak azt vehetjük el a boltban, amire a pénztárcánkból futja, pöcsünket a nadrágunkban ajánlatos tartani a nyílt utcán. Lehetne persze a helyzet sokkal, de sokkal rosszabb is – és hogy ezt semmiképp se… Folytasd az olvasást