Batman ennek a játéknak az elején meghal. Húsz percen keresztül verik szegényt, mire eljutunk a lényegig: a fekete lovag talán nincs többé, de öröksége tovább él. Négy tanítványa / pártfogoltja lép elő az árnyakból, hogy kézbe vegyék Gotham sorsát, amelyben a bűnözés továbbra is súlyos probléma, és ha valaki a Scott Snyder-érában megfogant Baglyok Bíróságának… Folytasd az olvasást
Kisebb és közepesebb fejlesztőcsapatok gyakran azzal akarnak kitűnni, hogy minél élethűbb grafikát raknak játékuk alá – ez a trend leginkább horrorjátékoknál figyelhető meg, de emlékezzünk, a Crytek sem volt egy nagy cég, amikor annak idején forradalmi grafikai ugrást kínált (de milyen áron!) és a Crysis máris tripla A-ként pozicionálhatta magát. Mindezen csak azért elmélkedek, mivel… Folytasd az olvasást
Fél pillanatra nem figyel oda az ember, és a Start Trek (megint) követhetetlenül nagyra nő, burjánzanak a sorozatok, többek között a Voyager-hez (!) kapcsolódó gyerekeknek szóló (!) animációs (!) spinoff, a Prodigy is. És ha már ott voltak, csaptak alá egy játékot – szerintem már mondtam valahol, de én kifejezetten bírom a tie-in játékok visszatérését…. Folytasd az olvasást
Képzeljük el, milyen lehet egy szeszélyes nagyhatalom árnyékában élni, amit legfeljebb tökéletesen koordinált és egy hullámhosszon mozgó szövetségesek tarthatnak féken. Képzeljük el, hogy mindez olyan földrajzi körülmények között történik, amely a totális megsemmisülés határán áll, a zöldellő mezőket hamarosan forró szárazság sújtja. Képzeljük el, hogy bárminemű kirobbanó konfliktusnak a civilek látják a legnagyobb kárát. Hogy… Folytasd az olvasást
Van egy legendás (nagy hírű, sokak által kedvelt, stb.) PlayStation 1-es japán szerepjáték, a Valkyrie Profile. Én nem játszottam vele – sokan nem játszottak vele! – így amikor a Square Enix végül valahogy arra a következtetésre jutott, hogy huszonhárom évvel később folytatást szeretne hozzá, nyilván egy jó húzás volt az eredeti játék friss portját is… Folytasd az olvasást
Hét éve jelent meg minden idők egyik legjobb játéka, a Bloodborne, és hét év alatt nem érkezett hozzá sem folytatás, sem modern port – nem csoda, hogy a játékipar ott kering a hullája körül, bele-belemar, nézi, miféle húst lehet lefejteni még róla. Avagy, ha a From Software nem reagál, reagál majd más: a Thymesia és… Folytasd az olvasást
Az Atlus szerteágazó Megami Tensei-szériájának megannyi ága-mellékvágánya van, kezdve a full frontál démonológiára felszerelt Shin Megami Tensei-től a népszerű sulibulis ezotériában lubickoló Persona-sorozatig – és ez még mindig csak a felszín. Ha egy kicsit is megkapargatjuk a rég halott konzolok katalógusait, feltűnhet a Devil Summoner alcsoport is, amelynek egy 1997-es, kifejezetten sci-fire belőtt része a… Folytasd az olvasást
A Saints Row-sorozat célja (a jelek szerint) sohasem az volt, hogy maradandó, kimagasló minőségű műalkotásokat tegyen az asztalra, relatíve csendben elvolt a nagy, nyílt világú bűnözőszimulátorok árnyékában a maga sajátos, kikapcsolóbb megközelítésével. Míg a Grand Theft Auto és a Watch Dogs mozis átvezetőkkel és lomha szimulátorszerűséggel igyekezett renomét építeni, a Saints Row részről részre elszálltabb… Folytasd az olvasást
A Xenoblade szériát a Switchre teremtették, és a Switchcset a Xenoblade szériának. Nem szó szerint persze: Wii-re hozták ki először, WiiU-n tovább szenvedett, hardvertechnológiai korlátok közt vergődött mint koca a sárban, csak azért, hogy a Switchre betoppanván bimbóit széjjeltárva kivirágozhasson. Hogy a malac hogy illik bele ebbe a második metaforába, nem tudom. Mindenesetre a Xenoblade… Folytasd az olvasást
Nem olyan véletlen a 3D platformerek iránti vonzódásom – legrosszabb esetben is tisztán játékmenetre fókuszáló, absztrakt világokba hívó művek ezek, olyasmit kínálnak, amelyre más médium talán nem is képes. Legjobb esetben egyszerű, világosan kommunikált, konzisztensen végrehajtható mozdulatokból épít fel egy olyan játékmenetbeli élményt, amely az amatőr nyomkodástól a precíz virtuozitásig folyamatosan szórakoztató marad. A Klonoa-széria… Folytasd az olvasást