Batman ennek a játéknak az elején meghal. Húsz percen keresztül verik szegényt, mire eljutunk a lényegig: a fekete lovag talán nincs többé, de öröksége tovább él. Négy tanítványa / pártfogoltja lép elő az árnyakból, hogy kézbe vegyék Gotham sorsát, amelyben a bűnözés továbbra is súlyos probléma, és ha valaki a Scott Snyder-érában megfogant Baglyok Bíróságának fenyegetését szeretné érezni a bőrén, íme a megfelelő játék.
A játszható karakterek (Batgirl, Éjszárny, Vörös sisak és Robin) gyakorlatilag az Arkham-játékok Batmanjének képességeit viszik tovább, csak fragmentáltan, egy-egy karakter egy-egy aspektusában erősebb, mint mondjuk hackelés vagy röpködés. És ez meg is adja a játékmenet alapvető problémáját – ha az Arkham-játékok felől jövünk, tulajdonképpen annak egy felhigított és feldarabolt változatával találkozunk itt.
Batman tehát jelen van lélekben, cafatokban, ideában (még a tutorial-szegmensekben is megjelenik, ha esetleg hiányozna), és kezdjük is itt, a pozitívummal: a karakterek, akik őt képviselik, kellően szimpatikusak, jó velük lógni. Néha nem jönnek ki egymással, néha bátorítják egymást, szóval van egy egészséges dinamika, ami hasznos a történetvezetés szempontjából. Mindegyik szereplőnek megvan a maga kis személyes problémája is, ami időnként előjön, kapnak elég mélységet. A történet is érdekes, több DC-karakter is fel-felbukkan Batman ügyaktáinak felgöngyölítése során, és dicséretes módon a detektívmunkán van a hangsúly.
Nem annyira pozitív, hogyan jutunk el az egyes történeti anyagokhoz – maga a játékmenet és a nyílt világ annyira lapos és száraz, hogy már tényleg erőltetnem kell, hogy újabb és újabb küldetésszekciókhoz jussak el. Nem egyszer véletlenszerű bűnözőket kell kihallgatni, hogy haladjon a sztori, és mint minden valamirevaló önbíráskodás-szimulátorban, itt is verni kell. Sokat. És nem jó. A központi játékmechanikák (utazás a játéktérben, bűnözők ütlegelése, képességek használata, nyomozás, egyszerűen a mozgékony létezés Gotham virtuálvalóságában) nem élvezetesek.
Még rosszabb a 30 FPS-korlátozás konzolon – esküszöm, igyekszem nem framerate-sznob lenni, de itt a gyors felröppenés, a nagyon gyors motorozás, a szédítő kameramunka harcok közben már-már émelyítően nem kompatibilis ezzel a képfrissítési sebességgel. Semmi nem indokolja ezt négy évvel mondjuk a Marvel’s Spider-Man után, amely ennél részletesebb grafikával száguld PS5-ön.
Fantáziaszegény és nyögvenyelős a melléktevékenységek sorozata, ütésálló szivacs-ellenfelek tucatjai, irányított és mindennemű önkifejezéstől mentes, tét és feszültség nélküli pótcselekvés itt minden, ami felugrik a térképen – ha még érdekes lenne Gotham maga, de nem, üres és jellegtelen, még ha időnként az atmoszférát telibe is találja. Azt eltalálja, na. Noir és rozsda és sikolyok.
Őszintén szólva, nincs ezzel nagy gond, a megcélzott játékostípus az, aki rajongója a karaktereknek és a miliőnek, és szeret hátradőlve ellenni ebben az univerzumban néhány óráig – arra jó, esküszöm. De ezt a játékot már láttuk, láttuk többször, láttuk jobban, de még saját előzményeiben is jobban (nagyon keveset játszottam az első Arkham-játékkal, de még rémlik ám, hogy jobb volt benne lopakodni, harcolni). És így, akik az Arkham Knight megjelenése óta vártak valamire, hét éven keresztül, azért nem ez a szint, amit türelmükért érdemelnek. Nyilván, a Rocksteadynek nincs köze hozzá, de a WB nagyon világosan abba a kánonba szánta ezt – oké, egynek elmegy, de látványosan saját maga után kullogó hatása van a dolognak.
Szóval, röviden és felszínesen ennyi: egy lomha és sápadt Gotham-szimulátor, amelyben nagyjából minden narratív és design-elem a helyén van, de játékélmény-fronton egy olyan hagyományt folytat, amelynek már évekkel ezelőtt el kellett volna tűnnie, vagy legalábbis fejlődnie valamerre. Minden nyílt világú akciójáték tökéletesen jellegtelen mediánértéke. Csak azoknak ajánlom, akiket felvillanyoz Gotham és akiket nem fáraszt még ez a kifulladt zsáner.