Színtiszta lendület – Klonoa Phantasy Reverie Series

Gémz

Színtiszta lendület – Klonoa Phantasy Reverie Series

Nem olyan véletlen a 3D platformerek iránti vonzódásom – legrosszabb esetben is tisztán játékmenetre fókuszáló, absztrakt világokba hívó művek ezek, olyasmit kínálnak, amelyre más médium talán nem is képes. Legjobb esetben egyszerű, világosan kommunikált, konzisztensen végrehajtható mozdulatokból épít fel egy olyan játékmenetbeli élményt, amely az amatőr nyomkodástól a precíz virtuozitásig folyamatosan szórakoztató marad.

A Klonoa-széria egy kissé elfeledett szeglete a játéktörténelemnek. Bár a két megjelent fő rész némi rokonságot mutat más korai PlayStation 1-es 3D platformerekkel, mint a Crash Bandicoot, mégis a nehezebben behatárolható, kevésbé ismert, ritkán emlegetett brancshoz tartozik. Főhőse egy belőhetetlen fajú kabalaállat, világa és miliője valahol a Spyro, a Croc és a Kirby metszetében rajzolódik ki, tartalmi mennyiségben pedig egészen szerény.

Mindez persze csak egy felszínes értékítélet, mert a Klonoa legnagyobb előnye éppen itt keresendő. Egyrészt, eredeti és színes közeg (mondjuk ki, felismerhető), másrészt rövidsége és prezentációja is a központi mechanikát és az egyre értőbb újrajátszásokat szolgálja. Kirbyhez hasonlóan Klonoa is a pályán található ellenfeleket használja – varázsütésével elkapja őket, de nem csak annyit tud tenni, hogy nekicsapja őket a másiknak, hanem platformot is teremt magának egy pillanatra.

Egy ellenféllel ugorva arra az ellenfélre ráugorva kapunk egy duplaugrást tehát, amelynek következtében az ellenfelet elengedjük – ebből az egyszerű központi mechanikából a Klonoa nagyjából mindent kihoz, amit lehet. A fokozatosan nehezedő pályákon az ellenfelek eldobása elengedhetetlen mozgáseszközzé válik, egyre nagyobb szakadékok, egyre több bosszantó akadály, egy ponton túl az ellenfelek elkapása és megtartása is komoly odafigyelést igényel.

Színtiszta mechanikai stílusparádé, az ugrabugrálás nettó gyönyöre – ez a szerencséje, mert története, karaktere, világépítése még ennél is nettóbb, olyannyira, hogy észre sem veszem. Ezt egy 3D platformernek nem szeretem negatívumként felhozni, hiszen pont ez a vázlatos, impressziókra épülő delíriumos tündérmese adja az igazi ízét… de elismerendő, Klonoa és társasága messze nem olyan emlékezetes, mint ismertebb rokonai.

3D platformerként emlegetem, de amúgy kétdimenziós síkon történik a mozgás – a 3D elemek kimerülnek abban, hogy az ellenfeleket eldobhatjuk befelé és kifelé, illetve a kamera is ráfordulhat egy merőlegesen továbbinduló mellékjáratra, ha éppen oda érkezünk. Klasszikus PlayStation 1-érás megközelítés.

Szóval, mit is nyújt ez a mai, 2022-es remake, amely a két számozott rész felújított változatát tartalmazza? Semmi nagy meglepetést. Végtelenül korrekt és polírozott, jól kinéző új külsőt kaptak, megspékelve egy könnyített játékmóddal, amelyben a véges számú életek és egyéb nehezítő tényezők kiesnek. Van továbbá egy retro / pixelesítő szűrő, amely bár érdekes adalék, nem helyettesíti az eredeti kinézetet, mivel csak az újat roncsolja le, a lecserélt modelleket és kezelőfelületet nem hozza vissza.Mégis, ez egy jó csomag, korrekt felújítás, egy lapon emlegethető a Spyro Reignited trilógiával, kellemes meglepetés – mechanikai változtatások nélkül is jól csúszik. Ugyanazokat a negatívumokat emlegethetném, mint amit a Sonic Origins esetében: a retrós szűrők és módok nem helyettesíthetik az eredeti hiányát, de ha a végeredmény jobb, mint az eredeti (szebb, jobban csúszik), nem érzek túl nagy gyászt ezen a fronton. A Klonoa Phantasy Reverie Series ma az egyetlen mód, hogy ezeket a játékokat legálisan megvegyük és játsszuk, de nagy szerencsénkre ez a legjobb mód is.

Olvasd tovább

Még több Gémz

Vissza