Hogy egy vallomással kezdjem, nekem egészen tavalyelőttig teljesen kimaradt az Ape Escape. Amikor végre felkerült a PlayStation-klasszikusok közé, gondoltam, végre kipróbálom, de le is pattantam róla – kellemetlenül ósdi, nem-konvencionális irányítása, avítt grafikai megoldásai a kényelmes játékélmény útjába álltak. Pár hete az Astro Bot miatt jutott eszembe, hogy talán mégis adnom kellene neki egy esélyt…. Folytasd az olvasást
Éjfélt üt az óra március harmincegyedikén, az idő megáll, újra és újra és újra átéljük, hogy az Atlus újabb Persona-játékkal tart ébren mindenkit, amíg a Persona 6 megérkezik – újra és újra és újra a harmadik vagy az ötödik rész valami mellékágával. Ezúttal a harmadik a soros. Megint. Nem, de tényleg, sokadik rókabőr ez a… Folytasd az olvasást
A narratívközpontú filmek legtöbbször a konfliktus köré húzzák fel a főszereplők összes cselekedetét. Hogy kik voltak és kikké válhatnak a jövőben az általában nem, max poénnak („Lehettem volna Ford Fairlaine, a halászok detektívje”). Mit csinál a hős, amikor nincs rosszfiú, akit le kéne győzni. Mit csinál a profi betörő, ha nem jön össze a nagy… Folytasd az olvasást
Pár évet várni kellett a tökéletességre. Arra, hogy az összes 2D Castlevaniát átportolják modern generáció konzolokra. De ami késik, nem múlik, és végre miénk a mennyország: a Castlevania Dominus Collection megjelenésével a DS-re készült Castlevaniák is itt kísértenek köztünk újra. Dawn of Sorrow, Portrait of Ruin és Order of Ecclesia. Mind szenzációs, némelyik hibátlan. Remekművekre… Folytasd az olvasást
Akár hiszed, akár nem, az Astro Bot úgy kezdődik, hogy egy patikafehér PlayStation 5 konzol lezuhan az űr magasságból és ripityára törik – alig pár nappal a Concord katasztrofális bukása után (és pár nappal a PlayStation 5 Pro árazása előtt) ez már-már szimbolikus töltetű nyitánynak tűnhet, sőt még érdekesebb, hogy a gép romjait egy eredetileg… Folytasd az olvasást
Mindig is lenyűgözött, hogyan tudnak nagyrészt szöveges kalandjátékok akkora sikereket elérni, mint az Ace Attorney sorozat, de hát itt vagyunk, ha jól számolom, a negyedik felújított gyűjteménnyel – várj, beugrott, a mémek ebből a sorozatból, na, azok mindenféleképpen életben és köztudatban tartják ezeket a játékokat. És persze, gondolom, jók is a maguk nemében. Ebben a… Folytasd az olvasást
Amint leírtam négy bekezdést erről a játékról, törölhettem is ki. Ezek a bekezdések a Visions of Mana szédületes, színes, gyönyörű visszatéréséről szóltak. Optimizmussal írtam, elégedettséggel. Augusztus 29-én viszont a Bloomberg arról számolt be, hogy a fejlesztő japán Ouka Studios-t a kínai anyacég, a NetEase jó eséllyel be fogja zárni, egy frissítés szerint az elbocsátások már… Folytasd az olvasást
A főjáték kritikáját itt olvashatjátok. Változnak a szabályok, ahogy a helyszín is változik. Az illúziók leple alatt lépsz bele egy másik világba, amely lehet álom, lehet a múlt vagy éppenséggel lehet egy őrült képzelgése. Az biztos, és ez jellemző a FromSoft összes kiegészítőjére, DLC-jére, hogy ha figyelsz, az igazi válaszokat itt kapod meg. Jobb a… Folytasd az olvasást
Mármint, csibének tűnik itt minden óriási, félelmetes szörny a fősodorbeli Monster Hunter részekhez képest, és chibi-forma gyermekekkel kell kiszaladnunk a széles zöld mezőkre. És mondok még valamit: ez még nekem is bejön! Nem mintha sok bajom lenne a nagyobb Monster Hunterekkel, de azért mégis van némi súrlódás köztünk. Csatáik elviselhetetlenül hosszadalmassá tudnak válni, tárgy- és… Folytasd az olvasást
Hiába van a Shin Megami Tensei szériának egy szerteágazó, több tucat játékot magába foglaló jelenléte (olyan kötődő sorozatokkal, mint a Strange Journey, a Digital Devil Saga vagy a Persona), egy számozott Shin Megami Tensei megjelenése mégiscsak egy amolyan esemény. Különösen a gyűjtők örülhetnek, ugyanis eddig majdnem minden Atlus-játékra érdemes volt időben lecsapni, és tíz évvel… Folytasd az olvasást