Csak hogy rövidre zárjam a kérdést: egy olyan játékról van itt szó, amibe csak akkor érdemes belefogni, ha az ember ismeri a Yakuza-széria kései darabjait. A Like A Dragon: Gaiden: The Man Who Erased His Name ugyanis valahol a Yakuza 6 után és a Yakuza: Like A Dragon környékén játszódó mellékszál (amely főszálból érkezett és… Folytasd az olvasást
Posts Tagged → japán
Rozsdás fémváz – Metal Gear Solid: Master Collection Vol. 1
Meg kell hagyni, szórakoztatóak az amerikai akciófilmek, de azt semmi nem múlja felül, amikor a japánok próbálják meg utánozni őket. 1987-ben az MSX2-re megjelent Metal Gear borítóján egy Michael Biehn-fotóról koppintott figura áll (nevét Carpenter egy hőséről kapja), alatta mecha vagánykodik, tessék, ki is rajzoltuk a sorozat identitását. Pengeéles vonalon az amerikai és japán popkultúra… Folytasd az olvasást
Tűz és fém – Armored Core VI: Fires of Rubicon
Érezhető volt a várakozás, az izgalom az Armored Core VI: Fires of Rubicon megjelenései előtti pillanatokban – nem véletlenül, elvégre mégiscsak olyan játékok fejlesztőinek új játékáról van szó, mint a Frame Gride, a Metal Wolf Chaos, illetve a Mobile Suit Gundam Unicorn. Jamamura Maszaru épp csak kettőt szusszanhatott a Sekiro: Shadows Die Twice óta, és… Folytasd az olvasást
Ott termek, s a könny felszárad: The Legend of Zelda – Tears of the Kingdom
Lélegzet-visszafojtva vártuk, és végre megérkezett: a 2010-es évek vitathatatlanul legelismertebb játékának folytatása. A Legend of Zelda: Breath of the Wild öröksége az elvárások félelmetes árnyékát vetette a nyílt világos játékok műfajára. Mindent megihlet, és mindent hozzá hasonlítanak. Hogyan készít a Nintendo egy ilyen monolitnak méltó folytatást? A válasz döndülve csapódott a gémerek közé, agyonnyomva a… Folytasd az olvasást
A fantázia vége – Final Fantasy XVI
Mitől Final Fantasy a Final Fantasy? A kérdést a játékosok, a játékújságírók, de még maga a Square Enix is máshogy közelítik meg – ez a fajta identitásválság már-már önmagát megválaszoló megvilágosodás: a Final Fantasy-sorozat egyik központi tézise, hogy újra és újra megújítja önmagát. De tényleg ennyire egyszerű volna? Fogadjunk el bármit, amit hozzánk vágnak? Ha… Folytasd az olvasást
Az utcán mindenki szexi: Street Fighter 6
Mintha bevezették volna a kötelező ingyen kokaint a Capcom háza táján, hat éve száguldanak őrült sebességgel, csaknem félévente dobnak ki folytatásokat, remake-eket, gyűjteményeket klasszikus sorozataikhoz, mint a Monster Hunter, Resident Evil, Devil May Cry vagy a Mega Man, és ha ez nem lenne elég: szinte mindegyik kimagasló minőséggel érkezik. Még amit szarul csinálnak, valahogy az… Folytasd az olvasást
Lét és idő – Live A Live
Ha az Octopath Traveler-t sikerült az előző cikkben a buddhista nemes nyolcrétű ösvénnyel felvezetnem, a lazán kapcsolódó Live A Live lehetne akár egy heideggeri gondolatkísérlet is – ez a játék egy különböző idősíkokban megélt RPG-történetek gyűjteménye, amelyeken ráadásul különböző mangarajzolók dolgoztak, és különböző játékmechanikai eszközökkel keltettek életre. Még ha antológiaszerűnek is érződik ez a koncepció,… Folytasd az olvasást
A varázslat hat aspektusa – Final Fantasy: Pixel Remaster Collection
Az elején kétségbeesés, a végén mágia – így jellemezhetnénk a Final Fantasy születését. A Square abban az időben nem igazán bízott a szerepjátékok sikerében, és bár az akkori rivális Enix Dragon Quest-je erre rácáfolt, a fiatal Szakagucsi Hironobu mégis elkeseredett harcként élte meg a nagy nehezen kikönyörgött zöld utat. Tudta, hogy ha az eladások rosszak… Folytasd az olvasást
Kicsi a bors, de még borsos is – Mega Man Battle Network Legacy Collection
Jó lesz az úgy, mondhatták a Capcomnál. Hiszen mindenképpen pozitív alaphangról indulunk: régi játékokat mentünk át az utókornak, egy csipetnyi extrával. Az ilyesmit (minden könyvtárosi erőmet összeszedve) helyes lépésnek ítélem. A Mega Man Battle Network Legacy Collection hat játékot tartalmaz, két kötetre osztva, és a hat játék száma különböző verziókkal együtt felszorzódik, még ha lényegi… Folytasd az olvasást
Karkötővel nagyvadra: Wild Hearts
Kapcsolatom a Monster Hunter-szériával (és klónjaival) elég döcögős. Egyrészt csodálom ezt a fajta módszeres, végtelen mélységű szörnyvadász-zsánert, ahol minden levadászott szörny utolsó pikkelye is felhasználható diverz, specializált vagy egyszerűen csak túlélésre kipattintott páncélzat kiépítéséhez, mindezt megtámogatja egy ökoszisztéma szimulációja, a barátság ereje, meg persze félelmetes mennyiségű étel-ital-cukorka. Másrészről viszont pont emiatt a komplexitás miatt pattanok… Folytasd az olvasást