Akár hiszed, akár nem, az Astro Bot úgy kezdődik, hogy egy patikafehér PlayStation 5 konzol lezuhan az űr magasságból és ripityára törik – alig pár nappal a Concord katasztrofális bukása után (és pár nappal a PlayStation 5 Pro árazása előtt) ez már-már szimbolikus töltetű nyitánynak tűnhet, sőt még érdekesebb, hogy a gép romjait egy eredetileg ingyenes játék kabalája ugrálja körbe.
Amikor a Sony legújabb konzolja majdnem négy évvel ezelőtt megjelent, az érkező játékfelhozatal nem kecsegtetett semmi izgalmassal, még az egészen pofásan kinéző remake-ek és folytatások is azt sugallták: ennek a generációnak nem lesz saját identitása. Nézd, négy év alatt tényleg nem lett. Egyedül a konzolhoz ajándékozott Astro’s Playroom tűnt érdekesnek: a PlayStation-történelem digitális múzeumaként szolgáló nyúlfarknyi 3D-platformer ugyanis erőfeszítés nélkül varázsolt el mindenkit, azóta egymás között suttogtuk, milyen jó lenne már ez egy teljes, rendes hosszúságú játékban.
Na. Itt van.
Astro ebben a pillanatban a PlayStation 5 de facto kabalája, az Astro Bot pedig a márka ünneplése, szintézise, gestaltja, persze kommersz paródiája is. Ne legyenek illúzióink, az Astro Bot minden erénye ellenére pontosan olyan játszható brand-reklám, mint a Pepsiman vagy a Cool Spot, de azt is el kell ismernünk, hogy valami ilyesmire a Sonynak már régóta égető szüksége volt – emlékezzünk, annak idején, mondjuk a PS2 korszakában mintha még gondozták volna ennek a konzolnak a személyiségét, a háromszög-kör-iksz-négyzet szimbólumok diegetikus módon jelentek meg a God of War ókori görög díszleteiben, csak hogy egy példát mondjak.
A mascot platformer, mint olyan, a PS4 érában már egy kihalt műfaj volt, a Ratchet & Clank kínos remake-je és a mindenféle karizmát nélkülöző Knack után a Sony inkább elsunnyogott nagyköltségvetésű, kockázatos projekteket finanszírozni, miközben a Nintendo vihogva parádéztatta felfoghatatlan sikerekbe a saját több évtizede változatlan digitális plüssfiguráit, mindenféle eszetlen pénzköltés nélkül. Az Astro’s Playroom egy kis csapat munkája volt, és olyannyira jól sikerült, hogy utána még az egészen korrekt Rift Apart is nevetségesen felfújtnak és ízléstelennek tűnt. (Szegény Sackboy pedig, bár remek „3D Land-klónban” tért vissza, teljesen elfelejtődött.)
Hiába a reklámgiccs, az Astro’s Playroom egy hihetetlenül letisztult, takarékos, elegáns, technológiai szempontból innovatív és csúcsminőségű platformer, ami az esszenciálisra szorítkozik: leülsz, a kontrollert a kezedbe veszed, és nyomkodod és jó és kész. Míg a Sony összes stúdiója olyan drámai, nehézkes játékokon dolgozik, amelyek szereplői nyomorultul érzik magukat, a Team ASOBI az öröm, a melegség és szórakoztatás hármasában mozgatja kis fehér robotját.
Az Astro Bot semmit nem változtat ezen a recepten. Csak többet ad belőle.
Ami lényegében azt jelenti, hogy a Super Mario Galaxy formulája nyomán a Sony végre publikált valamit, ami versenyre kel a Nintendo felhozatalával. Nem csak versenyre kel, de ki is hívja a következő minőségi szint csataterén. Hogy mekkora presztízstényező egy látszólag gyerekeknek szóló játék? Ne becsüljük alá a jelentőségét.
Csak hogy egy hangyányit írjak arról is, hogy milyen az Astro Bot: pofátlanul jó. Nicolas Doucet interjúiból az derül ki, hogy centire követik a Cerny-féle prototípusgyártás minden alapelvét, céljuk is az, hogy jó legyen játszani, minden más erre épül. Innen már csak a mennyiség a kérdés, és arra sem lehet panasz, hat galaxisra jut nyolcvan pálya, több mint háromszáz összegyűjtendő robotpajti, puzzle-darabkák, pörgő érmék, PS-alkatrészek, milliónyi apró geg, cameo, titkos zug, és a tisztességes terjedelem során nincs olyan ötperces szekvencia, ami unalmasnak vagy tölteléknek érződne. Astro mozgása és tevékenységi köre jelentősen kibővül: képes kontextustól függően úszni, repülni, csapkodni, lőni, majdnem minden bolygóra jut új mechanika vagy egy csavar a meglévőkön.
A Team ASOBI ráadásul bravúrosan kezeli magának a PlayStation 5 hardvernek és kontrollerének minden aspektusát. Egészen szürreális élmény például látni a tévében egy, az enyémmel teljesen megegyező, 4k-ban renderelt DualSense-kontrollert, ami pontosan úgy mozog, ahogy én a kezemben tartom, miközben a képernyőn zajló fiktív hatások (időjárás, mozgás) érzete is hűen visszarezeg a kézzelfogható valóságba. Csak mellékesen.
Ezen felül kategorikusan visszautasítom, hogy felfedjem az egyes pályák és események részleteit, pontosan azért, amiért én sem akartam különféle videókat, trailereket nézni – a felfedezés önmagában is hozzáadott érték, még jobb, ha szülőként, gyerekkel van alkalmunk ezt megtenni. Gyanítom, mindenhol ez lesz a sláger az őszi, de még a téli szünetben is, az ígért ingyenes DLC-k pedig jó ötletnek tűnnek: a Playroom is ezek miatt volt az elmúlt hetekben a legtöbbet játszott PlayStation-játék.
Szoktam magamnak év játékát választani, de annak ellenére, hogy az Astro Bot szigorú feltételeim miatt egyáltalán nem is indulhat nálam (szóval a Unicorn Overlord még tartja magát), el kell ismernem, hogy másoknál akár totális győzelem is lehet. A legrosszabb, amit elmondhatok róla, hogy nincsenek radikális innovációi, szimplán egy tövig polírozott, tartalmas és szórakoztató remekmű, más hasonló játékok összefoglalása, doktori tézise.A Sony büszke lehet erre a megjelenésre, ugyanakkor jól megérdemelt és elkerülhetetlen sikere egyre kínosabb kérdéskört vet majd fel: mit csináltak eddig a PlayStation-stúdiók, miért húzza az igát az Insomniac a Marvel-bányában, miért generációnként egy HBO-drámát fejleszt a Naughty Dog és a Sucker Punch, és mi a jó francot várnak a fejesek a lelketlen live service pénzmosodáktól? A játékosoknak csak ennyi kell: játszani egy jót. Az AAA-lufi kidurrant, Astro meg röhög a markába.