Mindig is lenyűgözött, hogyan tudnak nagyrészt szöveges kalandjátékok akkora sikereket elérni, mint az Ace Attorney sorozat, de hát itt vagyunk, ha jól számolom, a negyedik felújított gyűjteménnyel – várj, beugrott, a mémek ebből a sorozatból, na, azok mindenféleképpen életben és köztudatban tartják ezeket a játékokat. És persze, gondolom, jók is a maguk nemében.
Ebben a gyűjteményben két játékot kapunk, ezek az eredetileg Nintendo DS-re megjelent Ace Attorney Investigations: Miles Edgeworth és folytatása, az Ace Attorney Investigations 2: Prosecutor’s Gambit. Bár ők az Ace Attorney sorozat ötödik és hatodik részei, valahol a Phoenix Wright– és Apollo Justice-részek között játszódnak, tehát amolyan interquelként kell értelmeznünk, egyébként viszont önállóan élvezhető, teljes értékű részei a sorozatnak.
Bevallom, ez az első igazi találkozásom a szériával. A régmúlt idők klasszikusai ízléses, felújított tálalásban érkeznek, amelyben lehet választani a régi pixel art és az új (egyébként hű és szép) HD modellek között. Bár a nyelvválasztó nem tartalmaz magyart, elég jó a felhozatal. Az új kezelőfelület tiszta, világos, elegáns. Semmiféle frikció nem akadályozza a zöldfülű érdeklődőket.
Elsősorban visual novel a műfaj, alig animált állóképekre vetített szövegeket olvasunk, amelyek között point’n’click játékokra emlékeztető átvezetők és játékmechanikai elemek vannak, egy formalizált rendszerben emlékezhetünk vissza fontos eseményekre, személyekre, tárgyakra, ezeket kombinálva új következtetésekre juthatunk, illetve limitáltan mozgathatjuk is a karaktert a zárt helyszíneken.
Egyébként érdekes módon tétje is van annak, ha rosszul kombinálunk premisszákat, egy amolyan HP-csíkra emlékeztető erőforrás fogy, illetve akadnak még érdekes mechanikai megoldások, mint a tárgyak vizsgálata, a szereplők jellemzésének katalogizálása, és persze az ügyek végén a tárgyalótermi összefoglalás és érvelés (vagy a második részben a vallomásokat kicsikaró „mind chess”).
A hűvös logikával dolgozó, flegmán udvarias Miles Edgeworth és az érzelmeket intenzíven megélő Dick Gumshoe (igen) detektív több különféle bűnügyi eseten dolgozik együtt, szórakoztató és igen kellemes, jazzes neo-noir hangulat visz előre, ezt nagyon jól megsegíti a zene és a hangeffektek összhatása (tekintve, hogy beszélt dialógus sajnos nincs). Mindkét játékban öt-öt ügyet oldhatunk meg, a második részben bejön egy tini tolvaj is.
Változatos, színes mellékszereplők (néha egészen elképesztő nevekkel), érdekes ügyek és hogy is mondjam, kellemes tempójú interfészelések emelik az egyébként nem túl mozgalmas műfaj élére, nem olyan innovatív és avantgárd, mint mondjuk Suda51 Silver Case-játékai, de nem is olyan álmosító ez a sorozat, mint a kábeltévés tárgyalótermi nyomozós drámák (hát hol üvölti be bárki ott nagy animés lendülettel, hogy „EUREKA!”?). És itt eszembe jutott a Disco Elysium is, hogy mennyi mindent örökölhetett innen, többek között a szövegeket központozó hangeffektek fontosságát.Hogy mennyire volt jó ötlet itt kezdenem az ismerkedést, jó kérdés, nyilván minden sokadik rész szeret kacsintgatni és cameózni, ezek javarészt elmentek mellettem, de az előttem tálalt ügyek és a prezentáció minősége elegendő bizonyítékot szolgáltat ahhoz, hogy a felvázolt gyanú (miszerint az Ace Attorney sorozat nem is rossz) beigazolódjon. És tényleg nem rossz. Kicsit szöszölős, kicsit mozdulatlan, őszintén nem tudom, kinek merjem ajánlani, de ha ez mond valamit, nekem például olyan viszketegségeimet is megvakarta, amelyeket a Gabriel Knight és Broken Sword sorozatok eltűnése óta érzek. Ez azért nem semmi.