Az elmúlt év egyik kellemetlen jellegzetessége volt, hogy filmekre vártunk. Olyan filmekre, amelyeket talán már két éve elkészültek, de csak vándoroltak forgalmazóról forgalmazóra, onnan digitális platformokra, vagy csúsztak a következő hónapra, évszakra, évre. A Synchronic nálam ráadásul kiemelten várt film volt, hiszen a Justin Benson / Aaron Moorhead alkotópáros eddigi cuccai (Resolution, Spring, The Endless)… Folytasd az olvasást
A film noir műfaja imád dagonyázni az emberi bűnök és mocsokságok posványában, sokszor szembemenve a Hayes-kód erős cenzúrájával, hogy mit szabad és mit nem megjeleníteni a filmvásznon. Viszont még ennek tükrében is kevés amerikai bűnfilm mondhat el magáról olyan zajos utóéletet, mint Robert Wise 1947-es gyöngyszeme, a Born to Kill. Szaftos tematikája és főszereplője, Lawrence… Folytasd az olvasást
„Who wants to live forever?” – tette fel a sajgó kérdést Freddie Mercury 1986-ban, mialatt a Hegylakó csicsás MTV-esztétikával felvértezve kardozta végig az évszázadokat. A Queen-dalból csak úgy csöpög az öröklét iránti bánatos vágyakozás, mert hát bólogathatunk mi bármennyit a „halál ad értelmet az életnek” amúgy nem igaztalan közhelyén, de tegyük a kezünket a szívünkre,… Folytasd az olvasást
Sammo Hung volt 86-ban a Golden Harvestnél a tai lo tai, a „legnagyobb testvér”, értsd: az atyaúristen. Csak füttyentenie kellett, és minden és mindenki a rendelkezésére állt, legyen szó akár óriási költségvetésről, a cég teljes díszlet- és kosztümtáráról vagy az akkori, hongkongi sztárállatkertről. 1986-os szuperprodukciója, a Millionaire’s Express (Foo gwai lit che (szó szerint: Gazdagok… Folytasd az olvasást
Hány rendőr kell egy villanykörte becsavarásához? És vajon hány késelés szükséges, hogy egy horrorfilmet slashernek nevezzünk? Az első egy ősi vicc, a második viszont… egy újabb. Elvégre a mozizáshoz nem volna szabad karómerev tudattal, egyenletekkel vagy mérleggel a kézben közelíteni – mégis megtesszük, mert két dolgot általában minden filmbolond imád: listákat gyártani és kategóriákba zárni…. Folytasd az olvasást
Jimmy Carter a ‘76-os elnöki kampányának részeként kijelentette, megválasztása esetén arra fogja biztatni a kormányt, hogy hozzon nyilvánosságra minden apró részletet az UFO jelenségekkel kapcsolatban. Később ebből a nyilatkozatából visszatáncolt az esetleges nemzetbiztonsági vonatkozásokra hivatkozva. “Néha azon töprengek, milyen gyorsan feloldódnának a bennünket világszerte elválasztó különbségek, ha egy idegen fenyegetéssel néznénk szembe, a mi világunkon… Folytasd az olvasást
Clay lies still, but blood’s a rover;Breath’s a ware that will not keep.Up, lad; when the journey’s overThere’ll be time enough for sleep. Richard Donner klasszikusa az amerikai akciófilm teljes átváltozásának kiindulópontja. Premierjének idején ezt még nem lehetett sejteni – nem érződött sem jelentősnek, sem forradalminak. Ha a filmtörténelmi kontextust mellőzve vizsgálja az ember, félkézről,… Folytasd az olvasást
Lángolj fel a lelkünkben, szép égi szikra, szent öröm! Gondolom, senkit nem kell elkezdenem győzködni arról, hogy a Drágán add az életed! az akciófilmes műfaj csúcsdarabja, kvintesszenciája, platóni ideája. Nem? Oké, megnyugodtam. Az is megcáfolhatatlan tény, hogy John McTiernan bebetonozta a modern akciófilmek sémáit, amelyek rossz esetben közhelytárrá silányulnak, jó esetben szilárd alapul szolgálnak tehetséges… Folytasd az olvasást
Ugorjunk fejest a közepébe már a legelején, mint Jack Napier a marólúgba a vegyianyaggyárban: a Batman visszatér a legjobb élőszereplős Batman-adaptáció, Tim Burton igazi csúcsteljesítménye, a legerősebb amerikai képregényen alapuló mozgókép, egyúttal messze a legperverzebb is. Éjfekete latexből formált, síkosítóval fényesített, pult alól is pirulva kiadott gömbdísz az akciódús szenteste-környéki mozik golyózápor-pörkölte karácsonyfáján. Alulról, felülről… Folytasd az olvasást
Könnyű beleesni a könnyes szemű, mindent rózsaszín szemüvegben néző múltidézésbe, a „régen minden jobb volt” tudatállapotba. Megfeledkezve arról, hogy azért régebben is volt sok szemét, amit csak az idő szelektált el az igazi klasszikusoktól. De akkor is, goddammit, valamihez nagyon értettek az amerikai filmesek az 1980-as években, hogy olyan filmek tudtak megszületni és hivatkozási alappá… Folytasd az olvasást