Zsák a pszichopata foltját: Born to Kill

A film noir műfaja imád dagonyázni az emberi bűnök és mocsokságok posványában, sokszor szembemenve a Hayes-kód erős cenzúrájával, hogy mit szabad és mit nem megjeleníteni a filmvásznon. Viszont még ennek tükrében is kevés amerikai bűnfilm mondhat el magáról olyan zajos utóéletet, mint Robert Wise 1947-es gyöngyszeme, a Born to Kill. Szaftos tematikája és főszereplője, Lawrence Tierney botrányos verekedésekkel tarkított éjszakai élete miatt, össztűz zúdult a gyártásért felelős RKO stúdióra, egyes államok meg is tiltották a vetítését. De még ennél is húzósabb, hogy alig egy év múlva még egy gyerekgyilkossági ügyben is elő lett rántva a morálisan megrontó művészet díszpéldányaként.

Hála Istennek, Wise filmje bőven túlélte az ostoba boszorkányüldözést, és elfoglalhatta méltó helyét a műfaj pantheonjában. Távolról nézve egészen hihetetlen, hogy a később elegáns hollywoodi remekműveket rendező Wise (West Side Story, A muzsika hangja, A ház hideg szíve) volt az, aki egyáltalán hozzányúlt James Gunn (nem keverendő a Marvel-rendezővel) regényéhez. A Born to Kill ugyanis egyike a legromlottabb, legmocskosabb film noiroknak, egy pokoli szerelem melodrámája, amiben az emberi korruptság, az erőszak és a szex járja egymással a vad körtáncot. Míg más műfajtársai megpróbálják ügyesen takarni a szennyest, Wise filmje szó szerint az arcunkba dobja azt. 

A frissen elvált Helen Brent (Claire Trevor) még csak nem is sejti, mennyire részese lesz életének a zord tekintetű Sam Wilde (Tierney), akivel egy füstös kaszinóban hozza össze a sors. Sam ugyanis éppen szemtanúja lesz, ahogy Helen barátja, Laury éppen felszarvazza őt egy másik férfival. Sam pedig nagyon nem az a természet, akivel ezt büntetlenül meg lehet tenni („I never let anyone cut in on me on anything!”), így az éjszaka leple alatt brutálisan megöli a párocskát, akiknek holttestére Helen talál rá. A rendőrség helyett viszont Helen inkább a vasútállomást választja. Minek a hatóságokkal szenvedni, amikor már vár rá a San Franciscó-i otthona és dúsgazdag új vőlegénye. Viszont a vonatnál nem másba fut bele, mint Sambe, és a páros menthetetlenül egymásba gabalyodik. 

Kettejük komplex és egyre vadabb csavarokat tevő kapcsolata és annak dinamikája alakítja a Born to Kill cselekményét. Sam egy durva, ösztönös férfiállat, aki megszerzi azt, amit akar, leginkább erővel. Nyers macsósága igézően hat Helenre, végre egy pasi, akire nem mondhatja, hogy egy papucs. Egyszerre vonzódik és irtózik tőle, mert érzi, hogy a férfi puszta jelenléte teret enged saját személysége legsötétebb részeinek. Helen ugyanis egy jéghideg, végtelenül számító, saját önös érdekeit néző nőszemély, aki keserű élettapasztalati miatt (mostohahúga kapta a családi örökséget, míg ő maga mindig mások pénzén élt) próbál önerőből, szív nélkül a szociális ranglétra csúcsára törni. Sam megveti anyagiasságát, mégis teljesen belebolondul a nő harcias, tüzes ellenállásába, abba, hogy van valaki, akit nem tud betörni, aki felett nem tud uralkodni. A legpusztítóbb szeretlek-gyűlöllek kapcsolat, amit az ember el tud képzelni.  

Helen és Sam viszonya gyakorlatilag sarkából fordítja ki a noir jól kiismerhető nemi szerepeit: nem egy átlagos, decens férfi kerül a bűn hálójába egy femme fatale által, és nem egy ártatlan nő kerül egy rossz férfi markába. Mindketten velejéig romlottak, és pontosan ez vonzza-taszítja őket egymástól. Mindketten mást-mást vesznek el, de csak a külsőségek miatt. Hogy még pikánsabb legyen, Sam Helen gazdag és naiv mostohahúgát veszi feleségül csak azért, hogy még közelebb maradjon a nőhöz. Minden közös jelenetüket szétfeszíti az elfojtott, féktelen szexualitás, ami már a tömény perverzió szintjét is átlépi. A film kulcspillanata, amikor Sam szembesíti Helent azzal, hogy az erőszakossága az, aminek a nő nem tud ellenállni (a kettős gyilkosság részleteinek felidézésével), és mindketten olyan extatikus állapotba kerülnek, amitől még én is elkezdtem a székemben feszengeni. 

Lawrence Tierney és Claire Trevor frenetikus párosa pumpálja a film éjsötét szívét. Tierney (akit leginkább a Kutyaszorítóban Joe-jaként ismerhet az olvasó) két lábon járó nitroglicerin, rosszfiús sárm és fenyegetés, aki akár egy rossz szóra is berúgja az arcod, szemein látod, hogy majd szétveti a féltékeny düh. Két lábon járó szociopata. De Trevor talán még nála is jobb, minden tekintetéből és szavából csöpög a méreg és a cinizmus. A jelenet, amikor megtalálja Laury és barátja holtestét, feledhetetlen: kinyitja az ajtót, meglátja a két hullát, nem rémül meg, nem sikít, arcán néma undorral felméri a helyzetet, majd hidegvérrel összepakol és távozik. Tudjuk, mi lesz a sorsuk, és végül ők is elfogadják.  

A Born to Kill világa a züllés és a morális hanyatlás fellegvára. Ahol az emberi élet olcsó és mulandó, az ügy után szimatoló magánynyomozót lezsírozhatod (Walter Slezak szintén fergeteges), a pénz elmoshatja a bűntudatot, a szerelem pedig halált, pusztítást, végromlást szabadít el. Fatalista, amorális ponyva-remekmű, lendületes rendezéssel, remek színészekkel, pazar, gonosz dialógusokkal. Feszes, pattogós, kegyetlen. Úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva.