Máig tisztán emlékszem, mikor anno megjelent ennek gigantikus közönségsikert, valamint számtalan hazai és nemzetközi elismerést besöprő cikksorozatnak az első epizódja, még csak remélni se mertem, hogy az azóta eltelt eonok alatt ilyen elképesztően hosszú utazásban lesz majd része a rovatnak, de mégis itt vagyunk. A pixelvadász visszavág ezennel elérkezett a jubileumi második részéhez, a különleges… Folytasd az olvasást
Mindenki maga döntse el, mennyire jó dolog a popkultúrát végigtaroló retrohullám, ami nem kíván lenyugodni. 80-as évek feeling mindenhol: filmekben, sorozatokban, videójátékban, zenében, a neonesztétikum lassan már a csapot is megtömi. Én is már csak némi fenntartásokkal közelítek az ilyen alkotásokhoz, mert sokkal könnyebb üres villogásokkal nosztalgiázni, mint kellő ügyességel megragadni azt, ami különlegessé tette… Folytasd az olvasást
A szörfözésben a magyar ember számára egyesül minden, ami neki nincs, de előszeretettel hangoztatja, hogy vágyik rá: a szabadság, az önfeledtség és a tenger. Magyar filmrendező már csak azért sem tudna jó filmet készíteni szörfös közegben, mert – túl azon, hogy történelmi és földrajzi okokból nem ért hozzá, de ez azért még nem feltétlenül tart… Folytasd az olvasást
Nehéz bármi érdemit mondani a People Can Fly és a Square Enix új, nagyszabású sci-fi-akciójátékáról, az Outriders-ről. Minden mondat, ami eszembe jut, olyasmi, amit más játéknál már több százan leírtak. Mintha az Outriders beleszürkülne a nagy semmibe, mintha nem is igazán létezne, és mégis, mintha ez lenne műfajának (ennek a nyílt / online / tieres… Folytasd az olvasást
Sosem értettem Marty McFly és a doki miért kívánkoztak el a nyolcvanas évekből, másnéven minden idők legszuperállatbaróbb évtizedéből. Neonszínű divat, glasznoszty, Duran Duran és Bravo… Most hogy így belegondolok, talán mégis Mártiéknak volt igaza. Felesleges tagadni, hogy a nyolcvanas évek legjellemzőbb mozis vadhajtása nem az afgán neorealizmus, hanem a slasherfilmek voltak. Sean Cunningham 1980-ban toccsant… Folytasd az olvasást
Egészen a 2010-es évek elejéig, pontosabban amíg a Code Red ki nem adta dvd-n, ez a kanadai suttyó-slasher (eképp próbálom, a magam szerény eszközeivel a „backwood-slasher”-alműfaj elnevezését megmagyarítani) a Rituals szinte csak a legelvetemültebb horroristák előtt volt ismert. Bár ha jobban belegondolok, attól még, hogy kihozták dvd-n, pár évvel később pedig blurayen, a helyzet ugyanaz… Folytasd az olvasást
Az egész filmet le lehetne lőni egy névvel. Amint leírnám, máris érthető lenne az olvasók jó kilencven százaléka számára, hogy miért történik meg mindaz a szörnyűség azzal az öt fiatal fiúval és lánnyal, amit Joss Whedon kioszt nekik. 2011. 2012 boldog időszak volt Whedon karrierjében: aratott az Avengersszel, és a horrorrajongók beetetéseképpen, a szuperhősfilm premierje… Folytasd az olvasást
Szóval, nekem kellett némi idő, mire észrevettem, hogy a „krimi” terminus nem csak a detektívregényt foglalja magában, hanem a tényleges crime fictiont, a bűncselekmények elkövetőiről szóló szórakoztató irodalmat is – ehhez a felismeréshez annak idején elsősorban pont az Agave korai kiadványai segítettek hozzá. Akkoriban nem szerettem a krimit, de amint felfedeztem Lawrence Block, Jim Thompson,… Folytasd az olvasást
Beszélni erről a filmről kábé olyan, mint egy két méter magas, kétszáz kilós szumóbírkózó elé állni: azt se tudja az ember, hogy hol fogja meg. Talán jobb is az elején kezdeni, tisztába tenni az ősembert, annak ellenére, hogy a sztorit már a többség tudja. Az Igazság Ligája, a DC közös moziverzumának egyik éllovas alkotása igencsak… Folytasd az olvasást
Vannak filmek, amikről el tudjuk hinni, hogy kortalanok max a helyszínek és a múló évek árulják el, mikor készült. És vannak filmek, amikből olyan erősen árad az adott éra korszelleme, hangulata, atmoszférája, hogy az egyszerre körbezárja és egyben konzerválja is. A White Lightning (nálunk: Olcsó whiskey) pontosan az a fajta film, ami egész egyszerűen nem… Folytasd az olvasást