Fáradt recept: Outriders

Gémz

Fáradt recept: Outriders

Nehéz bármi érdemit mondani a People Can Fly és a Square Enix új, nagyszabású sci-fi-akciójátékáról, az Outriders-ről. Minden mondat, ami eszembe jut, olyasmi, amit más játéknál már több százan leírtak. Mintha az Outriders beleszürkülne a nagy semmibe, mintha nem is igazán létezne, és mégis, mintha ez lenne műfajának (ennek a nyílt / online / tieres looter-shooter katyvasznak) az egyetlen képviselője. Pedig legfeljebb valamiféle visszhang, a másolatok félig emlékezett, tisztán kivehetetlen képének végletekig csiszolt rekonstrukciója.

A helyzet az, hogy hiába próbálom értően, gyermeki rácsodálkozással bejárni ezt a távoli bolygón, távoli jövőben játszódó határvidéki tájat, valahogy nem ragad meg a fejemben egyik pillanata sem. Jön, és el is illan. Ennek az egyik racionálisan levezetett oka az lehet, hogy másodpercenként esik le, hogy ezt már láttam az Anthem-ben, azt láttam a Destiny-ben, emezt a Diablo-ban, amazt a Gears of War-ban (Warframe, Remnant, Division, Borderlands, Avengers, et cetera). Szóval, ha igazán, nagyon-nagyon megerőltetem magam, így indítanám az Outriders bemutatását: ezeknek a fenti játékoknak a vegytiszta keveréke.

Eleinte ez pont annyit jelent, amennyinek látszik: fáradt, nem túl érdekes tripet egy viharos, elementális-képességes bolygóra, van némi sci-fi technológia, némi zavar az Erőben, szokványos, nem kellően idegen flóra és fauna, valami követhetetlen konfliktus, mert valamivel meg kell magyarázni, miért kell halomra mészárolni mindenkit… és ennyi. Zaj. A karakterek papírmasék, szövegük kínos semmi. Ásítok a dobált tárgyak leltárán, a craftingon, a rendkívül izgalmas képességeket feloldó skillfán, a karakterfejlesztés több száz órás lehetőségén, hogy mindig lesz egy nagyobb szám. Mindez működik egy gyors léptű ARPG-ben, de ha ezt egy teljesen átlagos TPS-re rakjuk rá (sem az Anthem repülése, sem a Warframe akrobatikus mozgékonysága nincs meg itt), akkor elég hamar belefáradunk az egész koncepció gondolatába is.

Ugyanakkor… és igen, valami mégiscsak más, mint a többi ilyen játéknál. A már említett csiszoltság. Nem tűnik félkésznek, és ez egyébként már egészen valami ebben a műfajban, nem? Ha mondjuk szólóban leviszed a nehézséget a legkönnyebb fokozatra, teljesen szórakoztató kis agyatlan lövöldözés, látványos, meg szépen fut, ilyesmi. Nem esik szét darabjaira. A fegyverek és képességek becsapódása kielégítően roppan (igaz, a környezet pusztítása lehetne kevésbé arcpirítóan hiányos – faládákat sem lehet szétlőni, ne már). A történet előrehaladtával változatos helyszínekre is érkezünk, szóval nincs az se, hogy kevés a látnivaló.

Mégis, minden látnivaló valahogy szintén hozza ezt az újrahasznált, mindenhonnan hozott érzetet. Nincs kiemelkedő látványvilága, saját identitása. A karakter testreszabhatósága limitált, személyisége inkább idegesítő, mint sármos (képességei pedig egy az egyben az Infamous-t idézik). Igen, az egész Outriders nagyjából pont olyan, mint a PS3 / Xbox 360 éra teljesen átlagos fedezék-lövöldéi, nagyjából minden felesleges dologra van neki egy átvezető videója, rém fárasztó tutorialja, kemény vidéki amcsi akcentussal káromkodó NPC-i, mint minden hasonló játékban… csak rá van csapva ez az online rész is, ami tierekben és co-op mókában mutatkozik meg – az viszont röhejesen ritkán működik. 

Mit mondjak, a szerver folyamatosan dobálja le az embert, már ha találok meccset, mert mintha abszolút senki nem játszana vele. Amikor találtam is valakit, két perc után ledobott. Nem tudom, hogy csak én vagyok ilyen szerencsétlen, vagy mi van, de utánanéztem, és mások is jelezték ezt. De persze ez csak egy komponense az egésznek, nem is szükséges, legalábbis nekem nem hiányzik. Nincsenek roadmapek, season pass-ek, loot boxok se, így még szarkasztikus ellenszenvre sem futja. Szóval kiegyensúlyozottan, délcegen és elemi energiával semmilyen élmény.

Eh, szóval érthető, miért nehéz beszélni az Outriders-ről? Csak így… van. Létezik. Nem nyújt semmi olyat, ami az újdonság erejével hatna. Minden eleme, minden porcikája beazonosíthatóan létezik már máshol, sőt lehet, hogy jobban is. Nem ezen a grafikai színvonalon, de számít ez? Jól szórakozok vele, amikor rászánom magam, de nem szívesen szánom rá magam. Nem tudok érveket felhozni, hogy a műfaj rajongói miért ne próbálják ki, ugyanakkor nem tudok érveket felhozni mellette sem. Miért ajánljam? Mi újat nyújt?

Nincsenek markáns negatívumai (csak vállvonásra elég erőltetettség és két generációval ezelőtti megoldások), sem különösen radikális pozitívumai (habár elszórakoztatja az embert, ha nekiül), a részleteibe belemenni pedig inkább fárasztó, mint érdekes. Ha olcsón előkerül, akár adható is neki egy esély, üres kikapcsolódásra pont elég.

Olvasd tovább
Kattints ide a kommentekhez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Még több Gémz

Vissza