Beszélni erről a filmről kábé olyan, mint egy két méter magas, kétszáz kilós szumóbírkózó elé állni: azt se tudja az ember, hogy hol fogja meg. Talán jobb is az elején kezdeni, tisztába tenni az ősembert, annak ellenére, hogy a sztorit már a többség tudja. Az Igazság Ligája, a DC közös moziverzumának egyik éllovas alkotása igencsak rögös utat járt be: 2017-ben az utómunkálatok kellős közepén érte Zack Snyder író/rendezőt lánya tragikus öngyilkosságának híre, így mikor otthagyta a produkciót, a stafétabot átkerült Joss Whedonhoz. Aki aztán hozzáforgatott, megváltoztatott dolgokat, kábé annyira, hogy Snyder szerint a film 80%-a nem hasonlított az ő elképzeléseihez. A film bebukott, volt ujjal mutogatás rendezők, producerek és stúdiófejesek között, és aztán a mélyből elindult egy folyamat, ami ide vezetett.
Az internetes kultúra ijesztően impresszív megtestesülése, ahogyan az eredeti változat, vagyis a „Snyder Cut” kiadásának követelése szimpla vicctől eljutott egy teljesen felfokozott, megállíthatatlan világszintű mozgalommá. A rajongói akarat és annak kiszolgálása mindent felülír, a világ Annie Wilkes-ei és Gil Renard-jai ma már elegen vannak ahhoz, hogy brutális nyomás alá vegyék a filmstúdiókat. Snyder ezt a hullámot vérprofi szörfösként lovagolta meg, és sikerült meggyőznie a Warnert, hogy rekonstruálja eredeti vízióját. A Justice League 2021-es, rendezői változata azonban nem holmi pénzhajhász okból született: Snyder halott lánya emlékének szenteli ezt a filmet, és ezt minden interjúban le is szögezte. Tükrözi a film az alkotójában dúló vad érzelmi viharokat? Az nem kifejezés.
Itt van előttünk. Egy eszelős, ultra-megalomán eposz, egy audiovizuális Cthulhu szörnyeteg, ami 242 percen keresztül terpeszkedik. 4:3-as képarányban, mintha az 50-es évek bibliai filmjeinek örököse lenne. Nem egy átlagos film, se nem miniszéria, hiába van fejezetekre osztva. Mozikban nem megy a koronavírus miatt (ott is max húszperces pisi-kakiszünettel vetítenék), így az HBO Max-ről lehet streamelni. Szerzői filmes ámokfutás egy olyan műfajban, ami lassan futószalagtermékké vált más stúdióknál (köh-köh Marvel köh-köh). Furcsa és őrült korunk absztrakt mementója, amit rajongó és utálkozó kritikus is egyaránt izzadó tenyerekkel várt. Mert hát a bezártságban amúgy sincs jobb dolgunk.
Maga a sztori nem nagyon változott: Superman életét veszti a Doomsday elleni küzdelemben, halála pedig beindít egy mágikus kockák iránti világkörüli hajszát, ami közben Ben Affleck Batmanje csapattagokat toboroz, akik aztán sokat tárgyalnak, időről-időre seggeket rúgnak szét, majd jön a kötelező végső leszámolás a csupa CGI gonosszal. Csak ezúttal kettő helyett négy órában. Mivel nem vagyok Snyder-fanatikus, és az eredeti moziváltozat emlékeit jócskán törölte az agyam, nem tudom megmondani, mennyit és hol forgatott hozzá az eredeti felvételekhez, de az biztos, hogy jóval egységesebb, masszívabb és koherensebb víziót kapunk, mint a mozis Frankenstein-verzió, ami egyszerre akart morózusan komoly és lazán viccelődő lenni. Na, ez legalább végig halálosan komoly.
Fontos kihangsúlyoznom, hogy ha esetleg a kedves olvasónak eleve herótja van Snyder hiperstilizált, videoklipes képi világától, minden mozdulatot drámai pózzá merevítő belassításaitól és brutálisan teátrális rendezői megoldásaitól, akkor jobb, ha még csak rá se kattint a play gombra. Mert ez a film nem azért létezik, hogy maga mellé állítsa a kritikus hangok képviselőit, nincs realista változás, hanem igazi féktelen látványmaszturbáció. De bármennyire is önparódiába hajló és könnyen utálható ez a stílus, nem tudom és nem is lehet egy legyintéssel elintézni, mert pont ez az, ami minden képkockának markáns karaktert ad. Legyen az az erősen deszaturált színvilág, az egyedi kameramozgások, a legapróbb részletek kinagyítása, ott van a direktori kéznyom minden jeleneten. Ahogy Michael Bayt, úgy Snydert is lehet jó okokkal utálni, de senki mással nem fogod összetéveszteni. Vizuális érzékének köszönhetően sokszor tényleg elképesztően grandiózus jeleneteket képes megkomponálni – kérdés hogy ezek mögött van-e bármi más is.
Hát expozíció, és jó sok. Több is a kelleténél, de legalább se Flash, se Cyborg, se Aquaman nem érződik random odacsapott biodíszletnek, karakterük szépen fel van vezetve, még egy alap érzelmi motivációs csomagot is kapnak útravalónak. Persze, majdnem két és fél órába telik, mire a csipet-csapat szépen összeáll, addig is a forgatókönyv szépen pakolgatja elénk a látványelemeket, flashbackeket, Steppenwolf is kapott valami dimenziót (sima főbossból Darkseid kegyvesztett footsoldiere lett ebben a verzióban). Nekem nyolc, ha már lúd legyen kövér, inkább egy hosszabb játékidőben mozogjon szabadon ez a tucatnyi figura, mintsem egy rövidre húzottból kipotyogjanak. A játékidő első ránézésre tényleg brutális, viszont én magam lepődtem meg, hogy mennyire decens a tempó. Szó se róla, a végére már én is éreztem az ülepem, de ennél sokkal borzalmasabb élményre számítottam.
Snyder kihajított egypár dolgot saját verziójából, többek között Whedon enyhén szólva kínos (és rosszul öregedett) poénkodását, Henry Cavill CGI-jal lesatírozott bajuszát, az akciók pedig jóval feszesebbek és brutálisabbak lettek, amit lehet újabb edgelord megnyilvánulásként regisztrálni („Néééézd, hogy fröcsög a vér és hullanak a végtagok”), de legalább ez se lóg ki az alapkoncepcióból. Ha pedig már az akciókról van szó, itt is bejön Snyder stílusának kétélűsége: a szuperhéroszok és gonoszok egymás elleni csörtéi egyszerre koherensek és a műfajhoz képest egész kreatívak, amikben végig érezzük, hogy valóban félisteni-isteni teremtmények vagdalkoznak (mínusz Batman), ugyanakkor borzasztóan túlzsúfoltak. Az egymásra halmozott szűrök, effektek, összedőlő épületek, robbanások kakofóniája négy óra alatt eléri azt a szintet, ahol a szem és agy teljesen kikapcsol, a stáblistára megfogadtam, hogy egy ideig csak természetfilmeket fogok nézni.
Marad hát az örök kérdés: jó film lett-e az új Igazság Ligája? Ha megfeszülök, akkor is csak azt tudom mondani, hogy biztosan jobb, mint az eredeti változat, de önmagában nézve már nem tudok egyenes választ adni. Nem bántam meg, helyenként még élveztem is, de őszinte, tiszta szívvel ajánlani mégse tudom. Kimerítő élmény volt, amit öt éven belül nem vagyok hajlandó megismételni. De tulajdonképpen számít az, hogy én mit írok? Aki eddig is utálta Snyder képregénymozijait, ezt is utálni fogja. A rajongók bőven elégedettek lesznek vele. Ez a film messze túlnőtte saját kereteit, nem köti sem a mozipénztárak lánca, sem producerek megkötései, nem érdekli, ki mit gondol róla, megállíthatatlanul dübörög előre. Mi építettük fel túl naggyá, megfoghatatlan mitikus valamivé, ami kiszabadult börtönéből, hogy szembesítse a nyugati popkultúrát saját CGI-ban fuldokló végzetével. Nincs alku, ezt kapod. Take it or leave it.