1982 nyarán George Lucas felkérte David Lynchet a Csillagok háborúja-trilógia befejező epizódjának, a Jedi visszatérnek a megrendezésére. Lynch nemet mondott az ajánlatra: ahelyett, hogy valaki másnak a már korábban megkezdett „univerzumát” kibővítse, a Dűnével saját mozi-mitológiát szeretett volna útjára indítani. Így utólag csak sejteni lehet, hogyan nézhetett volna ki a Star Wars-franchise harmadik része, ha… Folytasd az olvasást
A három jómódú londoni polgár a viktoriánus képmutatás mintapéldája: míg otthonuk életét a puritanizmus sziklakezével irányítják, éjjelente kuplerájokban dorbézolnak. Egy idő után már ez sem elégíti ki őket, és a sátánista Lord Courtley meghívására részt vesznek az uraság okkult ceremóniáján, melynek során inniuk kell a Drakula kivégzésekor felfogott vérből (D utoljára a Drakula feltámadt sírjából… Folytasd az olvasást
Mintha nem lett volna éppen elég a sok szörnyűség, amit az elmúlt egy év a nyakunkba zúdított, most még az is kiderül, hogy Neil Marshall az új M. Night Shyamalan. A rendező, aki pályája elején a horror új fenegyerekeként, teljes fegyverzetben lép fel, sőt nem is csak úgy fellép: berúgja az ajtót, hogy majd kiszakad… Folytasd az olvasást
Walter Hill a negyedik filmjéig várt egy igazi 100%-os, old school westernnel. Kérdezhetnénk is, hogy mi tartotta addig vissza, hisz a modern amerikai akciófilm egyik legfontosabb pionírja köztudottan rajong a zsánerért. Sőt, maga Hill maga jelentette ki, hogy lényegében minden filmje egy western és nem nehéz meglátni ebben a kijelentésben az igazságot. A törvény és… Folytasd az olvasást
Ha meg akarod mutatni valakinek, mekkorát fejlődött a dél-koreai filmipar az elmúlt két évtizedben, akkor a Space Sweepers első 15 perce tökéletes erődemonstráció. Már a Netflix logó is jelzésértékű, nincs már meg a több ezer mérföld korlátja, egy kattintás és mindenki láthatja Jo Sung-hee űr sci-fijét, az első dél-koreai űr sci-fit. Indítóképnek kapunk egy veszett… Folytasd az olvasást
A chicagói éjszaka, gondolom, valóban veszélyes – de azért a marketingesekkel is vigyázni kell. A 90-es években például azt eszelték ki, hogy a menő (alapvetően angolszász – akkoriban ez még eléggé kellett a világuralomhoz) zenekarokat összekötik a menőnek ígérkező zsánerfilmekkel. Papíron jól mutatott a terv: a zenitjére jutó CD-korszakban páratlan pénzforgalmat generáló zenekarok megtolják a… Folytasd az olvasást
A ’90-es évek közepén remek dolog volt videojátékosnak lenni. Nem csak a valós idejű stratégiai játékok és a first person shooterek kezdtek meg visszafordíthatatlanul megindulni, mint egy lavina, de még a klasszikus kalandjátékok is épp benne voltak az aranykorban. Történetének egyik legjelentősebb évét élte meg akkoriban a Sierra On-Line, a Lucasarts mellett a kalandjátékos műfaj… Folytasd az olvasást
Ha a legemlékezetesebb, egymással éles kontrasztban álló rendőrpárosokat kell felsorolni, a többség készen is áll a várható válaszokkal: Mel Gibson és Danny Glover. Will Smith és Martin Lawrence. Don Johnson és Philipp Michael Thomas. De fogja bárki is azt mondani, hogy Gregory Hines és Billy Crystal? Erősen kétlem. Pedig Peter Hyams 1986-os buddy cop akcióvígjátéka,… Folytasd az olvasást
Amerika a nácizmusba való majdnem-átbucskázása remek alkalmat nyújt arra, hogy megvizsgáljuk az egyik olyan filmet, amely az ottani popkultúrában a jingoizmust, a külvilág véresszájú elutasítását, a fegyverkultuszt és az „egy mindenki ellen” attitűdjét fel- és megerősítette. Nem számít, hogy az Invasion USA egy komolytalan film – a lényeg, hogy akiknek szánták, azok komolyan vették. Chuck… Folytasd az olvasást
Nagy franc ez a Paul Naschy, nincs mese. Az európai horrornak megvannak a maga sztárjai, az arisztokrata Chris Lee, az intellektuális Peter Cushing vagy a magashomlokú Barbara Steele. Naschy, született Jacinto Molina az egyik legkülönlegesebb. Az ember, ha nincs tisztában a műfaj történetével, nem is igazán érti mitől olyan nagy szám a csávó. Naschy tehetsége… Folytasd az olvasást