Erózió: A kínai negyed

Film

Erózió: A kínai negyed

Nem véletlen, hogy a hetvenes évek két legjobb amerikai filmjének, a Kínai negyednek és a Texasi láncfűrészes mészárlásnak egyaránt helymeghatározás van a címében; többre, másra utalnak, mint szimplán a történet helyszínére. A kínai negyed és Texas ezúttal nem egy városrész vagy szövetségi állam, hanem egy mentális-, sőt lelkiállapot.

Hetvennégyben a vietnámi háborúnak éppen hogy csak vége, és Amerika nem tud sem magával, sem a helyzettel, sem a háború pszichésen és fizikailag megrokkantott túlélőivel mit kezdeni. Boldognak kellene lenniük, ám eufória helyett nem is kilátástalanság, hanem az amerikai-arrogáns attitűd szempontjából valami rosszabb: teljes tanácstalanság lesz úrrá a nemzeten. Mit kezdjenek egy vesztes háborúval, a megfutamítottság tudatával, vagy éppenséggel egy olyan elnök emlékével, akit azért kellett a helyéről eltávolítani, mert gazembernek bizonyult? Az ilyesmit a huszadik században csak a populáris kultúrán keresztül lehet hatékonyan feldolgozni. Már ha fel lehet egyáltalán.

A Holocaust- és Charles Manson-túlélő Polanski remekműve egy hülyére vert nemzet fásultságát szemelvényezi; „punch drunk”-nak hívják az olyan bokszolót, akit a karrierje során kapott ütések indifferensé züllesztenek, és a külföldi Polanski ennek az állapotnak a szimptómáit diagnosztizálja az amerikai népen.

A szabályok már semmit nem számítanak. Polanski a Kínai negyedet színes filmre forgatja, ami, ha noirról van szó, addig teljesen szokatlan (persze ez már neo noir). A femme fatale valójában a hősnő, mert a műfaji elvárásokkal szembe menve nem a bukásba igyekszik a férfi főszereplőt belehúzni, sőt, egyedül ő rendelkezik ebben a szurokvilágban morális ambíciókkal. A forgatókönyv ráadásul sorozatban szegi meg a mainstream-szexuális tabukat, ami egy hetvenes évekbeli hollywoodi filmben sokkszerűen hat.

Jake Gittes, Nicholson figurája a noir kliséfőszereplőinél jóval összetettebb, bár a műfajban elengedhetetlen értékrendi ambivalencia határozza meg őt is: a kiszámíthatatlansága valósabbnak hat, mint magándetektív-elődei esetében; tőle akár még a leghitványabb árulás sem meglepő. Látszólagos értékrendje puszta képmutatás. Nicholsonnak ez élete szerepe, nem a Ragyogás túljátszott őrültje.

Maga a történet, éppen ahogy a noirokban megszokott, a puritán egyszerűségből indul, hogy a profán fordulatokkal telerakott komplexitásig jusson el: Evely Mulwray a férjét, aki a los angelesi víz- és áramellátó művek főmérnöke, figyeltetni kezdi a magánnyomozó Gittesszel, akinek sikerül fotókat készítenie Mulwray úr és egy fiatal lány találkájáról. A képeket valaki eljuttatja az újságokhoz, amelyek címoldalon közlik őket.

Gittes ekkor kellemetlen látogatót kap, a valódi Mrs. Mulwray-t (Faye Dunaway), aki érthető módon fel van dúlva attól, hogy egy szélhámos megbízása által berobbantott botrányba keveredett bele – ám miután a férje vízbe fojtott hulláját kihalásszák kedves csatornahálózatának egyik kanálisából, már ő lesz az, aki megbízza Gittest az ügy felderítésével…

Bűn lenne akár egyetlen egy szóval is tovább mesélni Robert Towne összetett, „szintezett” forgatókönyvét, amely – és ebben rejlik zsenialitása, bár ez a legjobb film noirokra úgy általában jellemző – ha később végiggondoljuk, döbbenetesen egyszerűnek hat.

A civilben rendezőzseni John Huston Noah Cross, az intrikus szerepében a filmtörténet egyik leghatásosabb gonosztevője: egy kiszámíthatatlan, velejéig rohadt, milliomos vénember, aki abszolúte semmitől nem riad vissza céljainak elérése érdekében. Mikor sarokba szorítják, vagy éppen nincs már vesztenivalója, áltatott őszinteségének álarca azonnal szertefoszlik. Huston fizimiskája amúgy is elég rémisztő, és ekkor előbújik mögüle valami, amit csak rémálmainkban lássunk viszont… Éppen ilyen pillanat a nihilista befejezés, amely az eredeti forgatókönyvben sokkalta erőtlenebb volt – a klasszikus, jól ismert lezárást már Polanski tuszkolta a filmbe. Gyerekként nácik lövöldöztek rá, úgyhogy volt miből merítenie.

Mikor Jake Gittes-t eltaszigálják saját, személyes holocaustja helyszínéről, kénytelen tudomásul venni, hogy vannak helyek, ahová ha ember beteszi a lábát, annak az eredménye csak fájdalom és őrület lehet. Persze ezeket a helyeket is az ember hozta létre: attól gonoszak, ami ott lakik. Az élet szomorú igazsága, hogy szembeszállni velük teljesen felesleges, ellenükben „tegyünk, amilyen keveset csak lehet”. Ja, és: „Forget it, Jake: it’s Chinatown”.

Olvasd tovább
Kattints ide a kommentekhez

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Még több Film

Vissza