Magyarok a nagyvilágban #3: Drakula vérének íze

Film

Magyarok a nagyvilágban #3: Drakula vérének íze

A három jómódú londoni polgár a viktoriánus képmutatás mintapéldája: míg otthonuk életét a puritanizmus sziklakezével irányítják, éjjelente kuplerájokban dorbézolnak. Egy idő után már ez sem elégíti ki őket, és a sátánista Lord Courtley meghívására részt vesznek az uraság okkult ceremóniáján, melynek során inniuk kell a Drakula kivégzésekor felfogott vérből (D utoljára a Drakula feltámadt sírjából (Dracula Has Risen from the Grave, 1968) végén szenvedett ki). A túlvilág szó szerinti beköszönésétől megrettenve a felső-középosztály agyonveri a nemesit, hozzájárulva ezzel Drakula feltámadásához. A gróf zokon veszi szolgája kivégzését, ezért úgy dönt, a három gyilkos lányát vampirizálni fogja, csak azért, hogy később az apáikra ereszthesse őket…

A hatvanas-hetvenes évek fordulóján, e film elkészültekor a Hammernél teljes a bizonytalanság a cég által bejáratott brit-gótikus horrorfilmek tematikai továbbvitelét illetően. Változnak az idők, egyre drasztikusabb filmek látnak napvilágot, és a Hammernek követnie kellett a trendeket. A Taste the Blood of Dracula-n jól érezhető ez a korábbi megoldásokhoz foggal-körömmel ragaszkodó, az újat csak nehezen elfogadó – de azért végül előtte mégiscsak fejet hajtó – hozzáállás.

Lee szinte csak mint életre kelt lábjegyzet van a filmben jelen. Míg élt, váltig hangoztatta, hogy a stúdió kizsarolta tőle a részvételt (bár Lee az ilyen és ehhez hasonló, Hammer-gyűlölő hozzászólásait mindig egy csipet sóval illett fogyasztani), amely eredetileg a vérszopó gróftól teljesen független sátánista thriller lett volna, csak épp a pénzemberek ragaszkodtak a sztori „drakulásra” formálásához.

A film textusa kedvesen idejétmúlt: a hippikorszak lázadó ifjúságának eszméjét váltja a Hammer aprópénzre a korabeli, generációs ellentétekre kihegyezett problémák kommercializálásával. „Le a fasiszta apákkal!” A film rendezője a magyar származású Peter Sasdy, aki legjobb munkáit televíziós területen alkotta (ilyen pl. a Nigel Kneale forgatókönyve alapján készült hátborzongató klasszikus, a The Stone Tape (1972)). A tempót sikerül jól megszabnia és általában az ijesztőnek szánt jelenetekben is ügyesen időzít, sőt, az alacsony költségvetés okozta nem éppen rózsás, jobbára stúdióbelsőkbe szorított látványvilágot is sikerül tetszetősen megjelenítenie a kitűnő operatőr, Arthur Grant hathatós közreműködésével.

Ami valamelyest szabotálja a filmet, az a didaktikus forgatókönyv, amely a széria korábban bejáratott fordulatainak halmozásával keresztbe tesz annak, hogy az idősebb generáció mérhetetlen, a fiatalok életét megmérgező képmutatását tárgyaló szkript valami eredetinek legyen az alapja – és ezért marad a Taste the Blood of Dracula középszerű Hammer-produkció.

komment
Vissza